A hazai labdarúgásban 1974. február 28-ig nem volt divatban a gálamérkőzés keretében tartott búcsú. Akkor viszont hárman is elköszöntek az egyetemes magyar futball legszomorúbb epizódjaként.
Elvégre teljességgel páratlan, hogy világ- és Európa-válogatott vagy olimpiai bajnok labdarúgókat hirtelen lesöpörjenek a pályáról. Ez történt Farkas Jánossal és Mészöly Kálmánnal 1972 májusában, amikor az extraklasszis páros a keserves emlékű Eger–Vasas bajnoki mérkőzésen (3-1) utoljára játszott tétmeccset, noha egyikük épphogy két hónappal meghaladta, másikuk két hónappal megközelítette harmincadik életévét.
Félretételüket az okozta, hogy egy Vasas–MTK bajnoki találkozó (0-3) után kiderült, a mérkőzés előtti – szerintük: utáni – éjszakán „kimaradtak”. Ráadásul játékostársaik egy csoportja is megelégelte sokadik kiruccanásukat, ezért az angyalföldi vezetőség példát statuált.
Mészöly kifakadt:
Elegem van a szövegekből. Nem akarok minden évben egy-egy újabb Farkas, Mészöly-ügy főhőse lenni. Neveket nem sorolok, ezért csak azt mondom: ha minden egyes NB I-es játékosról megírták volna eddig, hol tartózkodott este tíz óra után…
Ihász Kálmán sem hagyta abba szebben. Ő 1973 májusában, a Vasas–Honvéd szuper kupadöntő, az MNK csúcstalálkozója (4-3) után még felemelte a trófeát, majd szeptemberben, a Sunderland–Vasas KEK-mérkőzést megelőzően megkérdezte Baróti Lajost, az edző beteszi-e a kezdő tizenegybe, mert ha nem, akkor inkább itthon marad vizsgázni a Testnevelési Főiskolán. A tréner rossz néven vette, hogy játékosa akarja összeállítani a csapatot, mire Ihász az Árpád-hídon leszállt a klub buszáról, és 32 évesen visszavonult.
Majd a Vasas–Videoton bajnoki meccs előtt összejövetelt szervezett volna a Fáy utcában. Ezt megengedték, majd váratlanul megtiltották neki. Előbb levelekben meghívta azokat, akiket akart, majd hasonlóképpen kellett lemondania a találkozót…
Néhány nappal a Farkas, Ihász, Mészöly hármas búcsúja előtt a Vasas otthon 1-1-et játszott a Szegeddel, miután Marton László játékvezető Müller Sándort és Várady Bélát kiállította. Megtorlásul a szakvezető Müllert és Váradyt is kihagyta a gálameccs résztvevői közül.
Az ünnepi, mégis búbánatos mérkőzésen „25 év válogatottja” találkozott a Vasas Farkassal, Ihásszal, Mészöllyel megerősített akkori NB I-es csapatával. A negyedszázad legjobbjai között a következő labdarúgók szerepeltek: Grosics (Kamarás, Gelei, Rapp) – Buzánszky (Káposzta), Mátrai (Dunai Lajos), Sipos (Berendy, Solymosi), Novák (Sóvári) – Bozsik (Bundzsák, Rákosi), Göröcs (Szojka, Nagy István) – Budai II (Raduly), Albert, Tichy, Fenyvesi dr.
Az angyalföldi gárda így állt fel: Vasas: Mészáros (Tamás) – Török, Mészöly (Lakinger), Vidáts (Fábián), Ihász – Komjáti, Lakinger (Kántor), Kovács Ferenc (Földi) – Gass (Szabó Sándor), Farkas, Szőke (Tóth Bálint).
(az NB I-ben sehol másutt nem futballozott), összesen 121-szer lépett pályára a válogatottban, Mészöly többszörös világ- és Európa-, Farkas világválogatott, Farkas és Ihász olimpiai bajnok volt. Mindannyian 4-szer nyertek bajnoki címet – 1966-ban, a 3-1-es liverpooli brazilverés, Farkas örökbecsű kapás- és Mészöly „biztosító” tizenegyesgólja esztendejében veretlenül –, 3-szor Közép-európai Kupát, Ihász (amint arról már esett szó) kupagyőztes is volt.
Farkas egymaga kilencszer járt a Vasassal és a válogatottal Dél-Amerikában, de a másik kettő is szinte otthonosan mozgott a szubkontinensen, ahol a piros-kékek 1967-ben Chilében veretlenül hódították el a Hexagonal Kupát Pelé Santosa és a klub Világ Kupa-védő montevideói Penarol előtt. Aztán 1968-ban Mar del Platán nyertek trófeát a River Plate 3-0-s és a szintén VK-védő Racing 3-1-es legyőzésével. Majd 1970-ben Malagáról hoztak el egy óriási serleget, miután a spanyolországi tornán (1-1 után) a tizenegyespárbajban felülmúlták a Real Madridot.
A korabeli sajtó emelkedetten írt a fájdalmas búcsúmeccsről. A Magyar Hírlap felelevenítette: „Sok munkájuk volt a fényképészeknek. Ennyi világhírű játékost ritkán gyűjthetnek zsúfolt nézőtér előtt csokorba.”
A mérkőzésre 18 ezer jegyet nyomtattak – 20 forintos egységáron –, aztán kiderült, a Népstadionba kellett volna vinni a találkozót. A Fáy utcában legalább 25 ezren tolongtak, de mindenki értesült arról, hogy valamennyi belépő elkelt, ezért sokan el sem indultak. A rendezők még a salakpályára is székeket telepítettek, a környékbeli háztetőkön szintén telt ház volt.
![](data:image/svg+xml;charset=utf-8,<svg height="388" width="800" xmlns="http://www.w3.org/2000/svg" version="1.1"/>)
A Népszava ezzel a címmel számolt be az eseményről: „4-3 a labdarúgás javára”. (Valójában – Farkas 2, Gass, Lakinger, illetve Tichy, Szojka, Albert góljával – a Vasas nyert, de az eredmény egyáltalán nem volt fontos.) Majd a cikkben Vándor Kálmán így fogalmazott:
A közönség érezte a történelmi pillanat nagyszerűségét, és zsúfolásig megtöltötte a lelátókat. Sőt a környező fák, házak, kerítések és felvonulási épületek is átalakultak nézőtérré.
A Magyar Nemzet felidézte: „Amint vége lett a játéknak, a közönség betódult a pályára, ünnepelte régi kedvenceit. Farkast és Ihászt a vállukon vitték le a nézők, és Mészöly is csak azért nem élvezhette ily közvetlenül a szurkolók szeretetét, mert kisebb sérülése miatt a 80. percben lement a pályáról. Meghatóan szép búcsú volt.”
A Labdarúgás plasztikusan jelenítette meg a csütörtök délutáni, mégsem hétköznapi eseményt: „Amikor a nagy ünneplés közepette a »Gyertek ide!« kórus mellett a »Gyertek vissza!« is felhangzott, ez utóbbi keserű vágyakozásnak, sóhajtásnak is beillett.”
Ki tudja, hány fényes elmaradt esztendőt hajítottak ki aznap az ablakon…
![](data:image/svg+xml;charset=utf-8,<svg height="90" width="408" xmlns="http://www.w3.org/2000/svg" version="1.1"/>)
