„Amit a siófokiak ezen az estén véghez vittek, arra minden dicséret kevés” – negyven éve NB II-es csapat pofozta végig a kupamezőnyt

Az őszi listavezető, a Videoton látogatott Siófokra 1984. február 26-án az MNK keretében. A nyolcaddöntőbe jutásért vívott találkozót a másodosztályú balatoni csapat nyerte 1-0-ra, és ezzel lavina indult el: az NB II-es csapat kiejtette az FTC-t, majd a Tatabányát is, végül a székesfehérvári döntőben 2-1-re legyőzte a Győri ETO-t.

Az NB I-es tabellát a Videoton vezette, amikor negyven éve – 1984. február 26-án – Siófokon játszott az MNK-nyolcaddöntőbe jutásért. Azazhogy nem játszott, csak szenvedett, és 1-0-ra kikapott.

A Fejér megyei Hírlap egyrészt a házigazdák udvariatlanságán és Szabó Béla játékvezető ítéletein dohogott: „A Siófok azon az edzőpályán rendezte a mérkőzést, amely a szokásosnál jóval keskenyebb, ráadásul kemény talajú. Ehhez járult a játékvezető, aki túlságosan is támaszkodott partjelzőire, s ezzel főleg a lesek megítélésében többször a Videotont sújtotta. A hosszabbítás első felében, 0-0-nál Csongrádi góljánál szó sem lehetett lesről.”

Másrészt a lap a Videotonnak is odavágott:

Pálya ide, játékvezető oda, ha egy csapat tovább akar jutni, el akarja érni kitűzött célját, ez esetben a nemzetközi porondra való kijutást, jobban kell akarnia a sikert.

A két Horváth Lászlóval – a kapussal és a kétszer negyedórás hosszabbítás 21. percében mindkét Disztlt, a középhátvéd Lászlót és a kapus Pétert is kicselező, majd csapatát a legjobb 16 közé gurító centerrel – felálló Siófok másodosztályú csapat volt megannyi korábbi NB I-es labdarúgóval. Pardavi Károly 102 első osztályú meccsen szerepelt a Győri ETO-ban; Onhausz Tibor 23-on az FTC-ben, 103 az ETO-ban; Virágh Ernő 56-on a Szegedben, 5-ön a Honvédban, 54-en az ETO-ban, 46-on a Dunaújvárosban; Bódi Zoltán 21-en a Honvédban, 15-ön az Egyetértésben, 9-en a Vasasban, 121-en a Dunaújvárosban; míg Tieber László 4-en a Honvédban, 221-en a Videotonban.

A Népsport így összegezte a látottakat: „A Siófok nemcsak lelkesedésben, hanem játékban is felülmúlta az NB I listavezetőjét.”

Hozzá lehetett volna tenni, ám akkor még senki nem sejtette: az UEFA Kupa 1985-ös döntősét, a PSG és a Manchester United kiejtőjét, a Real Madrid spanyolországi legyőzőjét.

Három nappal később könnyebb menete volt a déli parti csapatnak: a szintén balatoni Keszthelyt kellett felülmúlnia, megint csak hazai pályán (2-0).

A negyeddöntőben viszont az FTC látogatott Siófokra.

A zöld-fehéreket 8000 néző és két Bódi-gól – egy szabadrúgásból, egy tizenegyesből – fogadta, ám a szünetbeli 2-0-ból a második félidőben negyedóra alatt 2-2 lett, majd ez a találkozó is hosszabbításba torkollt. A ráadás első percében újabb büntetőt ítélt Nagy Béla játékvezető a Siófok javára – Bódi azt is belőtte –, a pecsétet pedig az tette a Ferencváros búcsújára, hogy Zsiborás Gábor kapus szerencsétlenül nyúlt Jancsika Károly hazagurított labdájához, és a ZTE-től igazolt, a hosszabbításra Tieber helyére beküldött Szabó József az üres kapuba passzolt.

A 4-2-es diadal azért is bravúros volt, mert Pardavi izomszakadást szenvedett, és mert a Somogyi Néplap másnapi száma szerint ebben az összetételben játszott a Siófok: Szajcz (Takács, 71. perc), Bódi, OlajosBelényesi, Horváth, Tieber (Szabó, 90. perc). Kapus és védősor nélkül, többszörös létszámhátrányban még inkább bámulatosnak tetszett a teljesítmény…

Somogyi Néplap, 1984. május (40. évfolyam, 102-126. szám) / Arcanum Digitális Tudománytár

Igaz, a tudósítás végén az állt: „A Siófoki Bányásznak nem volt gyenge pontja, de Horváth II, Pardavi. Onhausz, Bódi, Olajos és Horváth I így is társai fölé nőtt.” Ezek szerint Horváth II, Pardavi és Onhausz mégis csak játszott, a nyájas olvasó meg úgy összezavarodott, mint a Siófok a két együttes előző kupamérkőzésén 1956. február 12-én.

Akkor a balatoni csapat a megyei első osztályban szerepelt, és 11-0-s vereséget szenvedett a Kinizsi néven futó Ferencvárostól (GulyásOmbódi, Henni II, DalnokiGerendás, DékányKertész, Borsos, Orosz, Vilezsál, Fenyvesi). Lehetett volna valamivel szorosabb is a végeredmény, de a vendéglátók két 11-est is kihagytak a zúgó északi szélben és a 40 centis hótól – úgy, ahogyan – megtisztított pályán. Az volt egyébként minden idők leghosszabb kupasorozata: 1955-ben kezdődött, és 1958-ban ért véget, az FTC győzelmével (a döntőben 2-1 a Salgótarján ellen).

A vereségen az 1956-os Somogyi Néplap megengedően átsiklott, nyomatékosan felhívta viszont a figyelmet:

Lemaradt gépállomásaink igyekezzenek jobban a téli gépjavítással!

Somogyi Néplap, 1956. február (13. évfolyam, 27-51. szám) / Arcanum Digitális Tudománytár

Huszonnyolc évvel később, az elődöntőben újabb NB I-es, a Tatabánya érkezett Siófokra, és ugyanúgy vesztesen távozott, ahogyan a Videoton és a Ferencváros. A mérkőzést – Bódi gólpasszából – Szabó döntötte el (1-0), majd Szőke Miklós edző így nyilatkozott: „Ezúttal is igazoltuk, bármelyik élvonalbeli együttesnek méltó ellenfelei lehetünk.”

Bódi már előre tekintett: „Mindent elkövetünk majd, hogy a döntőben az ETO-t is legyőzzük. Elvégre ki tudja, megadatik-e még egyszer ekkora lehetőség jó néhányunk életében…”

Szigeti János elnökhelyettes pedig kijelentette: „Vállalnánk a KEK-szereplést.”

Először volt példa arra, hogy bármely Somogy megyei csapat országos kupadöntőt vívjon.

A balatoni labdarúgóknak a meccs előtti utolsó edzésen a székesfehérvári villanyfényhez is szokniuk kellett… Az MNK csúcstalálkozóját ugyanis a Sóstói stadionban rendezték, ahová Siófokról külön vonatokat és húsz külön buszjáratot indítottak, a tóparti városban elővételben ötezer belépő kelt el.

Fehérváron 18 000 néző előtt futott ki a két csapat, közülük a másodosztályú azzal, hogy csak nyerhet. A Győrt viszont nyomasztotta az esélyesség meg a hat nappal korábban a bomba formában futballozó Kiss László vezérelte Vasastól hazai pályán elszenvedett 6-2-es vereség.

Az idegesség aztán megbéklyózta a kisalföldieket, és a Horváth II – Brettner, Olajos, Takács, Virág – Szajcz, Bódi, Belényesi – Szabó, Horváth I, Tieber összetételű siófokiak 2-1-re nyertek. Szentes Lázár ugyan az ETO-nak szerzett vezetést, de a szünet után Szabó egyenlített, majd Horváth I fordított.

Másnap a Somogyi Néplap a címoldalán indította beszámolóját a diadalról – persze csak az alatt, hogy „Megtartották a megyei KISZ-küldöttértekezletet, őszinte számvetés három év munkájáról” –, és ekképpen summázott:

Ami tegnap a kora esti órákban Székesfehérváron történt, az örökre beíródik nemcsak a somogyi, hanem a magyar labdarúgás történetébe is. Először fordult elő, hogy másodosztályú együttes neve került a díszes serlegre. Amit a siófoki labdarúgók ezen az estén véghez vittek, arra minden dicséret kevés.

Áradtak az efféle megállapítások: „Horváth II nagyszerűen védett”; „Takács teljesen kikapcsolta Szentest a játékból” (mivel a győri csatár gólt lőtt, a „teljesen” nyilvánvaló túlzás); a középpályán Bódi nagyszerűen szervezte a játékot, a győzelem egyik fő részese volt”; „Tieber a szünet után szinte ellenállhatatlanul futballozott”.

Siófokra 1984-ben Fehérváron köszöntött a főszezon.

Csatlakozz a Sport24 közösséghez, mondd el véleményedet zárt Facebook-csoportunkban, és vegyél részt csak előfizetőknek elérhető exkluzív eseményeinken.

CSATLAKOZOM