Az NB I-es tabellát a Videoton vezette, amikor negyven éve – 1984. február 26-án – Siófokon játszott az MNK-nyolcaddöntőbe jutásért. Azazhogy nem játszott, csak szenvedett, és 1-0-ra kikapott.
A Fejér megyei Hírlap egyrészt a házigazdák udvariatlanságán és Szabó Béla játékvezető ítéletein dohogott: „A Siófok azon az edzőpályán rendezte a mérkőzést, amely a szokásosnál jóval keskenyebb, ráadásul kemény talajú. Ehhez járult a játékvezető, aki túlságosan is támaszkodott partjelzőire, s ezzel főleg a lesek megítélésében többször a Videotont sújtotta. A hosszabbítás első felében, 0-0-nál Csongrádi góljánál szó sem lehetett lesről.”
Másrészt a lap a Videotonnak is odavágott:
Pálya ide, játékvezető oda, ha egy csapat tovább akar jutni, el akarja érni kitűzött célját, ez esetben a nemzetközi porondra való kijutást, jobban kell akarnia a sikert.
A két Horváth Lászlóval – a kapussal és a kétszer negyedórás hosszabbítás 21. percében mindkét Disztlt, a középhátvéd Lászlót és a kapus Pétert is kicselező, majd csapatát a legjobb 16 közé gurító centerrel – felálló Siófok másodosztályú csapat volt megannyi korábbi NB I-es labdarúgóval. Pardavi Károly 102 első osztályú meccsen szerepelt a Győri ETO-ban; Onhausz Tibor 23-on az FTC-ben, 103 az ETO-ban; Virágh Ernő 56-on a Szegedben, 5-ön a Honvédban, 54-en az ETO-ban, 46-on a Dunaújvárosban; Bódi Zoltán 21-en a Honvédban, 15-ön az Egyetértésben, 9-en a Vasasban, 121-en a Dunaújvárosban; míg Tieber László 4-en a Honvédban, 221-en a Videotonban.
A Népsport így összegezte a látottakat: „A Siófok nemcsak lelkesedésben, hanem játékban is felülmúlta az NB I listavezetőjét.”
Hozzá lehetett volna tenni, ám akkor még senki nem sejtette: az UEFA Kupa 1985-ös döntősét, a PSG és a Manchester United kiejtőjét, a Real Madrid spanyolországi legyőzőjét.
Három nappal később könnyebb menete volt a déli parti csapatnak: a szintén balatoni Keszthelyt kellett felülmúlnia, megint csak hazai pályán (2-0).
A zöld-fehéreket 8000 néző és két Bódi-gól – egy szabadrúgásból, egy tizenegyesből – fogadta, ám a szünetbeli 2-0-ból a második félidőben negyedóra alatt 2-2 lett, majd ez a találkozó is hosszabbításba torkollt. A ráadás első percében újabb büntetőt ítélt Nagy Béla játékvezető a Siófok javára – Bódi azt is belőtte –, a pecsétet pedig az tette a Ferencváros búcsújára, hogy Zsiborás Gábor kapus szerencsétlenül nyúlt Jancsika Károly hazagurított labdájához, és a ZTE-től igazolt, a hosszabbításra Tieber helyére beküldött Szabó József az üres kapuba passzolt.
A 4-2-es diadal azért is bravúros volt, mert Pardavi izomszakadást szenvedett, és mert a Somogyi Néplap másnapi száma szerint ebben az összetételben játszott a Siófok: Szajcz (Takács, 71. perc), Bódi, Olajos – Belényesi, Horváth, Tieber (Szabó, 90. perc). Kapus és védősor nélkül, többszörös létszámhátrányban még inkább bámulatosnak tetszett a teljesítmény…
Igaz, a tudósítás végén az állt: „A Siófoki Bányásznak nem volt gyenge pontja, de Horváth II, Pardavi. Onhausz, Bódi, Olajos és Horváth I így is társai fölé nőtt.” Ezek szerint Horváth II, Pardavi és Onhausz mégis csak játszott, a nyájas olvasó meg úgy összezavarodott, mint a Siófok a két együttes előző kupamérkőzésén 1956. február 12-én.
