Máshol a vállukat sem rándítanák, Brazília viszont gyászban

Az előző két olimpiát férfifutballban Brazília nyerte, a 2021-es, tokiói keretből heten játszanak jelenleg a Premier League-ben, Richarlisson és Matheus Cunha pedig a góllövőlista élmezőnyéhez is tartozik.

A viszonylag friss szívmelengető emlékek ellenére lépne át könnyedén az olimpiától való távolmaradás tényén bármely futballnemzet, csakhogy Brazíliában jelen pillanatban ez nem egyszerű. Egyrészt, Brazília lakossága ugyan ésszel már tudja, vagy tudhatná, hogy a labdarúgásban az olimpiai részvétel és győzelem nem tartozik a legfontosabb sikerességi kritériumok közé, a lelkében még él az az örökkévalóságnak tűnő idő, amíg várni kellett – egészen 2016-ig és a riói játékokig –, hogy minden dél-amerikai válogatottak számára elérhető trófea közül utolsónak a 24 karátos lábú, aranysárgamezes ifjak az olimpia hőn vágyott Szent Grálját is elhódítsák. Másrészt a 2023-as esztendő vállalhatatlan kudarcai okozta sajgó, nyílt sebre minden apró diadal hűsítő gyógyír, s minden újabb botlás beledörzsölt tengeri só.

A brazil felnőttválogatott 2023-ban olyan gyenge statisztikát produkált, amilyet legutóbb 1940-ben:

három győzelem és egy döntetlen mellett ötször kapott ki, emellett a Dél-Amerika-bajnokságot veretlenül megnyerő U20-as válogatott a világbajnokságon Izraeltől szenvedett vereséget, az U17-esek pedig Argentína ellen buktak el a saját vb-jükön. A szövetségi elnök személye és megválasztása körüli bírósági hajcihő és a válogatott végleges szövetségi kapitányának kijelöléséig vezető egyéves bohózat újabb termetes darab a szétlapított reményre hordott kőhalmon. Túl sok volt mostanság az üres pohár, s kevés a csak félig üres: egy könnyed szívverést, egy igazán életerős vérfröccsöt vágyott minden brazilok összefacsarodott szíve.

A televíziós szakértők már a torna mérkőzései közben is kritizálták Ramon Menezes munkáját, mondván, a csapat játéka nem aknázza ki a rendelkezésre álló játékosokban rejlő potenciált, és túlzottan is defenzív. Mintha a kapitány úgy volna vele, hogy Endrick – aki a nyártól a Real Madridban bizonyíthatja tehetségét – és a Libertadores Kupa fináléját is eldöntő John Kennedy majd úgyis megoldja a gólszerzés ügyét, kár is azzal külön foglalkozni. Menezes többször is variált, de a csapatjátékot a torna hajrájára sem építette fel úgy, ahogyan kellett és lehetett volna. Az utolsó, argentinok elleni meccsen például Endricknek – ha labdához jutott – az esetek többségében a saját térfeléről indulva kellett volna eljutnia az ellenfél kapujáig. Aztán jött egy – sokadik – beívelés, egy argentin fejes, és mindennek vége volt.

Ez Ramon Menezes harmadik bukása

az egyetlen, de eddig az elnök szemében totális védelmet jelentő eredménye, az U20-as Copa America megnyerése után. Menezes kezdte meg a selecao kispadján az Ancelottira – vagy egyéb nagy tekintélyű európai edzőre – történő „meghatározatlan idejű felkészülés” időszakát, és így vele veszített el három afrikai rivális ellen vívott meccséből kettőt a nemzeti együttes. Nyolcvanhét nap alatt ugyanannyit, ahányat az azt megelőző százkilenc évben összesen… Az U20-as vb-t azért levezényelhette, gyorsan le is tudta egy Izrael elleni negyeddöntős vereséggel. Ehhez képest irányíthatta ő zsákutcába a csapatot a Párizs felé vezető úton.

Nemcsak azért tartják bűnösnek az elnököt és a szövetséget, mert Menezesre testálta ezt a feladatot, hanem azért is, mert nem lépett fel kellő eréllyel a selejtező terhe alól játékosaikat kimenekíteni szándékozó klubokkal szemben. Tehát nem elég, hogy egy, az eredmények alapján a feladatra finoman szólva sem tökéletesen alkalmas edzőt bízott meg, hanem még meg is lazította alatta a kispad eresztékeit. A brazil együttes ezen az eseményen európai légiósokból felállhatott volna ebben az összeállításban is: Hugo Souza (Chaves) – Yan Couto (Girona), Morato (Benfica), Murillo (Nottingham Forrest), Beraldo (PSG) – Joao Gomes (Wolverhampton), Danilo (Nottingham Forrest) – Savio (Girona), Rodrygo (Real Madrid), Joao Pedro (Brighton), Gabriel Martinelli (Arsenal). Ehhez képest a szövetség nemhogy a külföldön futballozók, de még csak az otthoni, az előszezonban, az állami bajnokikon számításba vett játékosok szerepléséért sem állt ki kellő határozottsággal, sőt igazából semmilyennel sem. Menezes tehát a második-harmadik számú garnitúrát kormányozta.

Másutt erre sokan még a vállukat sem rándítják meg,

ám Argentína a presztízs miatt, Paraguay és Venezuela pedig ezer okból nem győzhet Brazília semmilyen szintű együttese ellen. Márpedig mindhárom megtörtént.