Elefántcsontpart úgy nyert tornát, ahogy még senki a futballtörténelemben – Katar uralja Ázsiát

Egy (viszonylag) sima, egy drámai: a katari válogatott Jordánia legjobbjait győzte le három – jogosan megítélt – büntetővel 3-1-re az Ázsia Kupa fináléjában, és az Afrika Kupa döntőjében szintén a házigazda örülhetett, hiszen Elefántcsontpart 0-1-ről 2-1-re megfordította a Nigéria elleni mérkőzést, melyet Sébastien Haller gyönyörű gólja döntött el a 81. percben. A két tornán – amelyeket Magyarországon a televíziós közvetítés majdnem teljes hiánya kísért – azért ennél sokkal több érdekesség történt, vegyük is sorra ezeket!

1. EGY TÉNYLEG TÖRTÉNELMI TETT. Ahhoz képest, hogy a szurkolótábor megsemmisülten ücsörgött (egy kis része pedig dühösen rombolt) az Elefántcsontpart–Egyenlítői Guinea (0-4) csoportmérkőzés után, az „elefántok” elképesztő formajavulást bemutatva megnyerték a tornát, pedig az első körből csak az eredmények kedvező alakulása juttatta tovább őket. Elefántcsontpart végül a negyedik legjobb csoportharmadikként lépett előre, úgy, hogy ha a B-csoportban a Mozambik–Ghána meccs másképp alakul (Ghána kétgólos előnyt engedett ki a kezéből a ráadásban, így lett 2-2), akkor kiesik.

A szerencsés továbbjutás ellenére az Elefántcsontparti Labdarúgó Szövetség felbontotta a szövetségi kapitány Jean-Louis Gasset szerződését

(az indoklás: „nem megfelelő eredmények”). Az Egyenlítői Guinea elleni 0-4 negatív rekord volt: ANK-házigazda még sosem szenvedett ilyen különbségű vereséget. A romokban heverő csapatot összekapó, „beugró” Emerse Faé első felnőttszakvezetői megbízatása kontinensbajnoki diadallal végződött – fantasztikus eredmény!

Bár láttunk már olyat, hogy egy válogatott nagy torna alatt vált szakvezetőt – az 1954-es vb-n a skót Andy Beattie egy meccs után lemondott, az 1998-as vb-n a tunéziai szövetségi kapitány Henryk Kasperczakot, a szaúdi Carlos Alberto Parreirát és a dél-koreai Csa Bum Kunt egyaránt a második csoportmérkőzés után rúgták ki –, de olyat még nem, hogy a beugró edzővel sikerül megnyerni egy kontinensbajnokságot.

Elefántcsontpart úgy lett Afrika-bajnok, hogy a hétből kétszer kikapott (nagy tornát így még nem sikerült megnyernie válogatottnak), öt meccsén hátrányba került és háromszor mentette meg őket (vagy saját meccsükön, vagy másikon) gól a mérkőzések véghajrájában. Az „elefántok” a döntőben nyújtották a legjobb teljesítményt: látványos támadójátékkal egyszerűen lefocizták a mérkőzés nagy részében passzívan és defenzíven futballozó nigériaiakat (xG: 2.57–0.41, lövések: 15:5). A győztes gólt pazar csatármegmozdulással megszerző Haller hererákból felgyógyulva lett Elefántcsontpart hőse – az elődöntőben és a döntőben is az ő megmozdulása hozta meg a sikert. Nem csoda, hogy az elképesztő feltámadást ünneplő drukkerek új becenevet adtak a csapatnak: Les Revenants, azaz A kísértetek.

2. A VB-N NEM MENT, ÁZSIÁT VISZONT URALJÁK. Egymás után másodszor nyerte meg a katari válogatott az Ázsia Kupát. A katari válogatottnak pocsékul sikerült a 2022-es, hazai rendezésű világbajnokság – nem is az eredménytelenség, hanem a játék volt igazán lehangoló –, Félix Sánchez szövetségi kapitánynak mennie kellett. A katariak 2023-ban „elfogyasztották” Bruno Pinheirót és Carlos Queirozt is, a hosszabb ideje az országban edzősködő Tintín Márquez végül megfelelő megoldásnak bizonyult a szövetségi kapitányi posztra. A házigazda kapott gól nélkül, százszázalékos teljesítménnyel vette a csoportkört, kiélezett meccsen múlta felül Palesztinát, Üzbegisztánt, majd Iránt, hogy aztán a döntőben már egyértelmű favorit legyen a meglepetéscsapat Jordániával szemben. Abból a szempontból szerencséje volt Katarnak, hogy több alkalommal is borult a csoportkörben a papírforma, így egy ágra került Dél-Korea, Szaúd-Arábia és Ausztrália, illetve szintén „összeakadt” Irán és Japán – a legnagyobb riválisok közül csak Iránnal kellett megküzdeniük a hazaiaknak. Erre persze joggal mondhatják a katariak a vetélytársaknak: tetszettek volna ugyanúgy megnyerni a csoportot!

A torna hőse a bongyor hajú katari támadó, Akram Afif volt, aki

a döntőben háromszor is betalált tizenegyesből

– a 2019-es Ázsia Kupa fináléjában is berúgott egy büntetőt – és a gólkirályi, valamint a legjobb játékosnak járó címet is megszerezte. Afif a legutóbbi két tornán 22 kanadai pontot (9 gól, 13 gólpassz) ért el! Ez volt az első eset a kontinenstornák esetében, hogy egy csapat a döntőben három tizenegyest kapott.

Az Ázsia Kupát nyolcadszor, az Afrikai Nemzetek Kupáját tizenkettedszer nyerte meg a házigazda; a rendezők mindkét torna esetében begyűjtötték az aranyérmek több mint egyharmadát. Ez rámutat arra is, hogy az éghajlati viszonyok milyen erősen befolyásolhatják a két viadalt. Az ANK-n az észak-afrikai csapatoknak nehéz dolguk van a nyugat-afrikai párás melegben (most már a negyeddöntő előtt kiesett minden északi), az ÁK-n pedig az arab csapatok egy kivételével minden tornát megnyertek, amit az Arab-félszigeten rendeztek.

3. A CÍMVÉDŐ ÁTKA. Míg Ázsiában címvédés volt, Afrikában le lehet fogadni: az előző torna győztese a „kanyarban sem lesz” a következő kiírásban. Legutóbb Egyiptom tudta megvédeni koronáját (2006-ban, 2008-ban és 2010-ben is nyert), azóta a címvédő mindig elbukik. Sorban: Egyiptom (2012 – nem jutott ki), Zambia (2013 – kiesett a csoportkörben), Nigéria (2015 – nem jutott ki), Elefántcsontpart (2017 – kiesett a csoportkörben), Kamerun (2019 – kiesett a nyolcaddöntőben), Algéria (2021 – kiesett a csoportkörben), Szenegál (2024 – kiesett a nyolcaddöntőben).

4. A MÉRKŐZÉS SOHA NEM ÉRHET VÉGET. Amióta elterjedt a VAR, a mérkőzések nyúlnak, mint a rétestészta – cserébe viszont potyognak a gólok a ráadásban. Az ANK-n és az Ázsia Kupán összesen 39 (18 és 21) gól esett a rendes játékidő meghosszabbításában, ez mindkét torna esetében a gólok nagyjából 15 százalékát jelentette. Egészen őrült fordulatok voltak a ráadásban – erre tán a legjobb példa az Ázsia Kupán az Irak–Jordánia nyolcaddöntő, melyet a jordániaiak a 94. perc után fordítottak meg 3-2-re. A legnagyobb specialista Dél-Korea: Jürgen Klinsmann csapata négy meccsen is a ráadásban talált be, a nyolcaddöntőben a 99., a negyeddöntőben a 96. percben szerzett góllal kerülte el a kiesést, de végül addig járt a korsó a kútra, amíg el nem tört – az elődöntőben Jordánia már sima 2-0-val „kipöckölte” a koreaiakat, akik a kaput sem találták el az egész mérkőzésen.

5. EDZŐKÍNOK. Ha már említettük Klinsmannt,

az egykori német és amerikai szövetségi kapitány jó ütemben rombolja edzői reputációját.

A dél-koreai szurkolók kiakadtak a „zombifutballtól”, és erre igen jó okuk volt, mert sztárokkal zsúfolt csapatuk nem nyújtott szívderítő produkciót… Az ANK (Chris Hughton – Ghána, Jean-Louis Gasset – Elefántcsontpart, José Peseiro – Nigéria, Rui Vitória – Egyiptom, Rigobert Song – Kamerun, Dzsamel Belmadi – Algéria, Dzsalel Kadri – Tunézia) tele volt olyan szövetségi kapitányokkal, akik lehangoló futballt hoztak ki a nagyon erős keretből, és a lehangoló futball többnyire lesújtó eredménytelenséggel is párosult. Roberto Mancini (Szaúd-Arábia) és Klinsmann sem lesz feltétlenül büszke az Ázsia Kupa-szereplésre – látszik, mennyire nehéz olyan trénert találni, aki egyszerre megfelelően felkészült és érti is a helyi közeget, nem csak hírnevével próbál érvényesülni. Klinsmannt a „Tervezi a lemondását?” kérdés fogadta Szöulban.

6. HOSSZÚ, MÉLA LESBEN. Afrikában és Ázsiában is van olyan meghatározó válogatott, amely mintha meg lenne átkozva a kontinenstornákon. Marokkó és Dél-Korea egyaránt zónája valaha volt legjobb eredményét (elődöntő) érte el a világbajnokságokon, saját földrésze seregszemléjét viszont hosszú ideje képtelen megnyerni. Marokkó 1976 óta nem nyert Afrika Kupát – Valid Regragui együttese most Dél-Afrikán akadt fent a nyolcaddöntőben –, Dél-Korea pedig 1960 óta nem diadalmaskodott az Ázsia Kupán. Akkor még Izrael volt az ezüstérmes, a Kínai Köztársaság (azaz Tajvan) a bronzérmes, Dél-Vietnám pedig a negyedik…

7. NEM KÖNNYŰ A FAVORITNAK. Az előző ponthoz kapcsolódva: jól látszott, mennyire más játékot igényel egy kontinenstorna megvívása, mint a világbajnoki szereplés. Marokkó, Szenegál, Japán és Dél-Korea kimondottan jól teljesített a 2022-es világbajnokságon, mind a négy válogatott erős, topligás gerincre építhet. Ám amíg egy vb-n Marokkó vagy Japán viszonylag „kis hal”, és szervezett védekezésből kontrázhat, saját kontinensén „nagy hal”, és diktálnia kellene a tempót a mérkőzéseken, ugyanakkor sokkal kevesebb terület nyílik előtte.

A katari világbajnokság négy legjobb afrikai vagy ázsiai csapatából mindegyik számára kudarcot hozott a hivatalosan 2023-as, de 2024-ben megrendezett kontinensviadal.

Rengeteg volt a meglepetés, főleg a csoportmérkőzéseken, ami az erőviszonyok kiegyenlítődésére utal. Nagyot bukott az, aki a veretes nevek alapján fogadott a mérkőzésekre.

8. VÉGRE GÓLOK! Az Afrikai Nemzetek Kupáján 2008 óta folyamatosan esett a gólátlag: akkor 3,09 volt, 2021-ben már csak 1,92, a legalacsonyabb a kontinensviadalok között. A nagy tét óvatossá teszi a csapatokat, az éghajlati viszonyok nem kedveznek a magas tempójú adok-kapoknak. A legutóbbi két torna gólszegénysége után felüdülést hozott, hogy most 2,29-re emelkedett a gólátlag, a döntő pedig kifejezetten jó reklámja volt az afrikai labdarúgásnak. Ázsiában – talán a résztvevők közötti nagyobb tudáskülönbség miatt – nincs gond a gólszegénységgel, az átlag 1996 óta folyamatosan 2,5 fölött van.

9. NAGY ORSZÁG, KIS FUTBALL. A világ két legnagyobb népességű országa, Kína és India az Ázsia Kupán sem remekelt. Kína jelenleg 79., India a 102. a világranglistán, mindkét válogatott nyeretlenül, szerzett gól nélkül esett ki a csoportkörben (előbbi 0–2–1-es, utóbbi 0–0–3-as mérleggel). Mindkét országban óriási potenciálja van a labdarúgásnak – gigantikus népesség, óriási piac és rengeteg a rajongó, bár a futball egyik helyen sem a legnépszerűbb sport –, de alig-alig sikerül előre lépni. Kínában hiába állt a focikedvelő Hszi Csin-ping és a Kínai Kommunista Párt is egy hosszú távú, nagyszabású futballprojekt mögé, az néhány év (és jó pár milliárd) elégetése után megakadt; 2020 óta 39 profi klub csődölt be vagy szüntette meg működését, az ingatlanpiaci krízis és a koronavírus-világjárvány további nehézségeket okozott. Indiában a Super League életre hívása sem hozott (egyelőre) kontinentális szinten mérhető fejlődést. Mindkét ország futballja anyagi nehézségekkel, korrupcióval, utánpótlás-nevelési problémákkal és a toplégiósok hiányával küszködik. Ahogy a Hindustan Times írta: mind India, mind Kína a futball alvó óriása maradt. Hangsúly az alvón.

10. IGAZI ÜNNEP. Beharangozónkban foglalkoztunk azzal, hogy a topligák nem rajonganak a két torna téli megrendezéséért, ám az éghajlati viszonyok miatt meg van kötve az ázsiai és az afrikai szövetség keze. A két kontinens focirajongóinak viszont a 24-esre emelt létszámú torna valódi ünnep. Afrikában sok szakértő vélekedik úgy, hogy

a mostani volt minden idők legjobb ANK-ja,

nemcsak a játék, hanem a szervezés szempontjából is. Ázsiában Katar már vb-rutinnal, ötcsillagos infrastruktúra birtokában vezényelte le a kontinensviadalt. Az Afrika Kupán 21 000 fölött volt valamivel az átlagnézőszám, a nézőrekordot hozó Ázsia Kupán pedig a 30 000-et is megközelítette. A tornák ünnep jellegét nagyban erősíti, hogy a legtöbb válogatott számára a vb-kijutás nem reális cél vagy ritka bravúr, így elsősorban a kontinensviadalon lehet kiugró sikert aratni, rendkívüli a motiváció – talán ez is az egyik oka a sok-sok meglepetésnek.