Egy (viszonylag) sima, egy drámai: a katari válogatott Jordánia legjobbjait győzte le három – jogosan megítélt – büntetővel 3-1-re az Ázsia Kupa fináléjában, és az Afrika Kupa döntőjében szintén a házigazda örülhetett, hiszen Elefántcsontpart 0-1-ről 2-1-re megfordította a Nigéria elleni mérkőzést, melyet Sébastien Haller gyönyörű gólja döntött el a 81. percben. A két tornán – amelyeket Magyarországon a televíziós közvetítés majdnem teljes hiánya kísért – azért ennél sokkal több érdekesség történt, vegyük is sorra ezeket!
1. EGY TÉNYLEG TÖRTÉNELMI TETT. Ahhoz képest, hogy a szurkolótábor megsemmisülten ücsörgött (egy kis része pedig dühösen rombolt) az Elefántcsontpart–Egyenlítői Guinea (0-4) csoportmérkőzés után, az „elefántok” elképesztő formajavulást bemutatva megnyerték a tornát, pedig az első körből csak az eredmények kedvező alakulása juttatta tovább őket. Elefántcsontpart végül a negyedik legjobb csoportharmadikként lépett előre, úgy, hogy ha a B-csoportban a Mozambik–Ghána meccs másképp alakul (Ghána kétgólos előnyt engedett ki a kezéből a ráadásban, így lett 2-2), akkor kiesik.
(az indoklás: „nem megfelelő eredmények”). Az Egyenlítői Guinea elleni 0-4 negatív rekord volt: ANK-házigazda még sosem szenvedett ilyen különbségű vereséget. A romokban heverő csapatot összekapó, „beugró” Emerse Faé első felnőttszakvezetői megbízatása kontinensbajnoki diadallal végződött – fantasztikus eredmény!
Bár láttunk már olyat, hogy egy válogatott nagy torna alatt vált szakvezetőt – az 1954-es vb-n a skót Andy Beattie egy meccs után lemondott, az 1998-as vb-n a tunéziai szövetségi kapitány Henryk Kasperczakot, a szaúdi Carlos Alberto Parreirát és a dél-koreai Csa Bum Kunt egyaránt a második csoportmérkőzés után rúgták ki –, de olyat még nem, hogy a beugró edzővel sikerül megnyerni egy kontinensbajnokságot.
Elefántcsontpart úgy lett Afrika-bajnok, hogy a hétből kétszer kikapott (nagy tornát így még nem sikerült megnyernie válogatottnak), öt meccsén hátrányba került és háromszor mentette meg őket (vagy saját meccsükön, vagy másikon) gól a mérkőzések véghajrájában. Az „elefántok” a döntőben nyújtották a legjobb teljesítményt: látványos támadójátékkal egyszerűen lefocizták a mérkőzés nagy részében passzívan és defenzíven futballozó nigériaiakat (xG: 2.57–0.41, lövések: 15:5). A győztes gólt pazar csatármegmozdulással megszerző Haller hererákból felgyógyulva lett Elefántcsontpart hőse – az elődöntőben és a döntőben is az ő megmozdulása hozta meg a sikert. Nem csoda, hogy az elképesztő feltámadást ünneplő drukkerek új becenevet adtak a csapatnak: Les Revenants, azaz A kísértetek.
2. A VB-N NEM MENT, ÁZSIÁT VISZONT URALJÁK. Egymás után másodszor nyerte meg a katari válogatott az Ázsia Kupát. A katari válogatottnak pocsékul sikerült a 2022-es, hazai rendezésű világbajnokság – nem is az eredménytelenség, hanem a játék volt igazán lehangoló –, Félix Sánchez szövetségi kapitánynak mennie kellett. A katariak 2023-ban „elfogyasztották” Bruno Pinheirót és Carlos Queirozt is, a hosszabb ideje az országban edzősködő Tintín Márquez végül megfelelő megoldásnak bizonyult a szövetségi kapitányi posztra. A házigazda kapott gól nélkül, százszázalékos teljesítménnyel vette a csoportkört, kiélezett meccsen múlta felül Palesztinát, Üzbegisztánt, majd Iránt, hogy aztán a döntőben már egyértelmű favorit legyen a meglepetéscsapat Jordániával szemben. Abból a szempontból szerencséje volt Katarnak, hogy több alkalommal is borult a csoportkörben a papírforma, így egy ágra került Dél-Korea, Szaúd-Arábia és Ausztrália, illetve szintén „összeakadt” Irán és Japán – a legnagyobb riválisok közül csak Iránnal kellett megküzdeniük a hazaiaknak. Erre persze joggal mondhatják a katariak a vetélytársaknak: tetszettek volna ugyanúgy megnyerni a csoportot!
A torna hőse a bongyor hajú katari támadó, Akram Afif volt, aki
– a 2019-es Ázsia Kupa fináléjában is berúgott egy büntetőt – és a gólkirályi, valamint a legjobb játékosnak járó címet is megszerezte. Afif a legutóbbi két tornán 22 kanadai pontot (9 gól, 13 gólpassz) ért el! Ez volt az első eset a kontinenstornák esetében, hogy egy csapat a döntőben három tizenegyest kapott.
Az Ázsia Kupát nyolcadszor, az Afrikai Nemzetek Kupáját tizenkettedszer nyerte meg a házigazda; a rendezők mindkét torna esetében begyűjtötték az aranyérmek több mint egyharmadát. Ez rámutat arra is, hogy az éghajlati viszonyok milyen erősen befolyásolhatják a két viadalt. Az ANK-n az észak-afrikai csapatoknak nehéz dolguk van a nyugat-afrikai párás melegben (most már a negyeddöntő előtt kiesett minden északi), az ÁK-n pedig az arab csapatok egy kivételével minden tornát megnyertek, amit az Arab-félszigeten rendeztek.
3. A CÍMVÉDŐ ÁTKA. Míg Ázsiában címvédés volt, Afrikában le lehet fogadni: az előző torna győztese a „kanyarban sem lesz” a következő kiírásban. Legutóbb Egyiptom tudta megvédeni koronáját (2006-ban, 2008-ban és 2010-ben is nyert), azóta a címvédő mindig elbukik. Sorban: Egyiptom (2012 – nem jutott ki), Zambia (2013 – kiesett a csoportkörben), Nigéria (2015 – nem jutott ki), Elefántcsontpart (2017 – kiesett a csoportkörben), Kamerun (2019 – kiesett a nyolcaddöntőben), Algéria (2021 – kiesett a csoportkörben), Szenegál (2024 – kiesett a nyolcaddöntőben).
4. A MÉRKŐZÉS SOHA NEM ÉRHET VÉGET. Amióta elterjedt a VAR, a mérkőzések nyúlnak, mint a rétestészta – cserébe viszont potyognak a gólok a ráadásban. Az ANK-n és az Ázsia Kupán összesen 39 (18 és 21) gól esett a rendes játékidő meghosszabbításában, ez mindkét torna esetében a gólok nagyjából 15 százalékát jelentette. Egészen őrült fordulatok voltak a ráadásban – erre tán a legjobb példa az Ázsia Kupán az Irak–Jordánia nyolcaddöntő, melyet a jordániaiak a 94. perc után fordítottak meg 3-2-re. A legnagyobb specialista Dél-Korea: Jürgen Klinsmann csapata négy meccsen is a ráadásban talált be, a nyolcaddöntőben a 99., a negyeddöntőben a 96. percben szerzett góllal kerülte el a kiesést, de végül addig járt a korsó a kútra, amíg el nem tört – az elődöntőben Jordánia már sima 2-0-val „kipöckölte” a koreaiakat, akik a kaput sem találták el az egész mérkőzésen.
