Roderick Duchatelet beteszi maga mögött az ajtót, és ez bizonyos értelemben korszakhatárt is jelent a magyar futballban. Az Újpest belga tulajdonosával a kétezres évek erősen kaotikus és „vadkeleti” első másfél évtizedének utolsó hírmondója távozik.
Izgalom nélkül azonban a stabil buborék lehet jól működő, ám – unalmas.
A magyar bajnokság pedig (ha leszámítjuk a kiesés elkerüléséért folytatott harcot, no meg néha a dobogóért folytatott tusakodást) nem túl izgalmas. A Ferencváros olyan fölényt harcolt ki, amelyhez hasonlót legutóbb a hetvenes évek nagy Újpestjének idején láttunk. A magyar rekordbajnok minden téren uralja az NB I-et, jó nemzetközi eredményeivel pedig megnyitott egy extra forrást is. Ahogy az Újpest–Fradi derbit tavaly a helyszínen megtekintő Nick Miller, a The Athletic újságírója megjegyezte: a Szusza Ferenc Stadionban látott, „NERencváros” élőképet legalább részben a lilák drukkerei által érzett erős frusztráció indokolhatta.
Az újpestieknek ugyanis érthető módon nagyon elege lehet néhány dologból:
- saját csapatuk nihilbe süllyedt
- tulajdonosuk nem tud elég pénzt a csapatba tenni, hogy az igazán versenyképes legyen
- gyakorlatilag kimaradtak a magyar „futballbuborék” pozitív hatásaiból, kívülállói a rendszernek
- eközben a Ferencváros dominanciát épített ki; az Újpest-ultrák fent említett véleménye szerint erős politikai hátszéllel
- a derbik pedig évről évre emlékeztetik a lilákat arra, hogy mekkora a lemaradásuk (az Újpest 2015 óta nem nyert derbit az NB I-ben, a legutóbbi 14-et 6–35-ös gólkülönbséggel elveszítette)
A fenti pontokból kétségtelenül az első kettő lehet a leginkább frusztráló. Mert bár a Duchatelet-érában az Újpest háromszor nyert Magyar Kupát, a bajnokságban csupán egyetlen dobogós helyezést (3. hely 2017/18-ban) tudott felmutatni, és
Ez lehet, hogy a tulajdonos lehetőségeihez viszonyítva megfelelő produkció, ám az Újpest hagyományaihoz méltatlan. Amióta a IV. kerületi csapat megszerezte az első érmét az élvonalban (1916/17), most fordult elő először, hogy egy évtizedes mintában csak egyetlen dobogós helyezést tudott elérni. A bajnoki címről ne is beszéljünk – azt 1997/98 óta űzik hiába a lila-fehérek. Az Újpest először 1930-ban lett magyar bajnok, azóta egyszer sem kellett ilyen hosszú „aranyéremböjtöt” kiállnia.
„Több mint tíz éven keresztül minden tőlem telhetőt megtettem az Újpest labdarúgóklubért, de itt az ideje, hogy új távlatok és célok felé lépjek tovább. Nem volt könnyű megtalálni a megfelelő partnert, aki nemcsak átveszi a klubot, de egyben új lehetőségeket biztosít és új sikerek kovácsa lehet az Újpest Football Club fényes jövője érdekében” – búcsúzott Duchatelet a klub hivatalos honlapján megjelentetett, a tulajdonosváltásról szóló közleményben.
Amikor a belga üzletember belépett – 2011. októberében –, akkor a Nemzeti Sport igen hangzatos szalagcímekkel fogadta. „Majd én megmutatom!” – szerepelt az október 20-i szám címlapján. „Megjött a megmentő” – ezzel a címmel jelent meg a tulajdonosváltásról szóló cikk. Amikor a sportnapilap rákérdezett, miért vette meg Duchatelet az anyagi válságban fuldokló, patinás klubot, a válasz tömör volt:
Az üzlet. Merthogy igenis nyereségessé lehet tenni Magyarországon is egy futballcsapatot.
A pénzcentrikus megközelítés mellett ígéretekből sem volt hiány:
„Nem titok, az Újpestnek legalább olyan sikeresnek kell lennie, mint amilyen volt a hetvenes években. Azért jöttünk a klubhoz, mert szeretnénk felvirágoztatni, visszahozni a régi tekintélyét” – mondta Duchatelet.
Ha ez volt a célkitűzés, akkor nem sikerült elérni.
Azt már sokkal nehezebben lehet megállapítani, mi is volt a „mesterterv”. De nem vonatkoztathatunk el a kortól, amelyben a Duchatelet-megállapodás megköttetett. Ugyan a DVSC a csúcson volt (a belga „hatalomátvétel” idényében veretlenül lett bajnok), de azt követően leszálló ágba került. 2007 és 2017 között hat különböző bajnokcsapat volt (Debrecen, MTK, Videoton, Győri ETO, Ferencváros, Honvéd); Duchatelet okkal gondolhatta hát, hogy itt némi tőkeinjekcióval és ügyes játékospolitikával lehet keresnivalója az Újpestnek.
A DVSC trónjának megingása és a Ferencváros dominanciája között volt egy időszak, melyben valóban lehetett helyezkedni – George F. Hemingway Kispestje Marco Rossi irányításával megmutatta, hogy viszonylag szerény költségvetéssel és kiemelkedő szakmai munkával is el lehet érni az aranyérmet. Azt az aranyérmet, amelynek megszerzésére az Újpestnek gyakorlatilag esélye sem volt: a Duchatelet-időszakban a csapat 42, 23, 30, 20, 30, 23, 19, 26, 33, 36, 27 és 22 ponttal szorult az első helyezett mögé. Ez nem élcsapat, hanem középcsapat, márpedig egy, az Újpest hagyományaival bíró klubnál – legalábbis a szurkolók szemében –
Ez pedig arra utal, hogy vagy a pénz, vagy a koncepció, vagy a tudás nem bizonyult elegendőnek.
A végveszélybe sodródott Újpestet megmentő és stabilizáló Roderick Duchatelet családja európai klubhálózatára is építhetett. Édesapja, Roland Duchatelet 2007 és 2014 között beszállt a belga Sint-Truidenbe és Standard Liege-be, az angol Charlton Athleticbe, a spanyol Alcorcónba és a német Carl Zeiss Jenába. Roderick Duchatelet a szintén belga Germinal Beerschottal szerezte első klubvezetői tapasztalatait. Nem ez volt az egyetlen családi klubháló ebben az időszakban, gondoljunk az olasz Pozzo família Udinese, Granada, Watford „háromszögére.” Ha az volt az elképzelés, hogy az új tulajdonos pénzügyileg helyrepofozza az Újpestet, a klubhálót kihasználva áramoltatja a játékosokat a társklubok között, és ez elég lehet jó eredmények eléréséhez, akkor az nem volt irreális.
