31-0, túlsúlyos játékosok, kilencven perc nuku – így érték el a kétballábas szamoaiak, hogy két film is készüljön róluk

31-0.

Akár egyoldalú kézimeccsre is gondolhatnánk ezt az eredményt látva, amelyen az ellenfél pályára sem lépett, a hazai csapat pedig annyit dobott, amennyihez kedve volt.

De nem: ez egy futballmeccs eredménye. Méghozzá az amerikai szamoai labdarúgó-válogatott szenvedte el ezt a történelmi vereséget az ausztráloktól 2001-ben. Ez volt minden idők legnagyobb hivatalos FIFA-veresége.

Innen kellett összekaparni a darabokban lévő szamoai csapatot Thomas Rongennek, aki 2011-ben vette át az óceániai együttes vezetését. Rongen – bár kevésbé ismert név futballberkekben – az Ajax akadémiáján kezdte játékospályafutását, és a 80-as években kétszáznál több meccset játszott az észak-amerikai profibajnokságban, az akkor az első osztályt jelentő NASL-ben.

Edzőként az MLS-ben dolgozott hosszú évekig, majd az U20-as válogatottnál is volt munkája.

Mi motiválta Rongent arra, hogy egy olyan csapat irányítását vegye át, amely kapcsán az  első dolga volt megnézni a világtérképen, tulajdonképpen hol is van Amerikai Szamoa?

Egy liberális holland

Ha nem is az ősrobbanástól kezdjük történetünket, azért érdemes az országot elhelyezni földrajzi és történelmi szempontból is egy képzeletbeli térképen: Amerikai Szamoa az USA jogi személyiséggel nem rendelkező területének számít a Csendes-óceán déli részén. Futballszempontból 1983 a helyiek számára legfontosabb évszám, ekkor alakult meg ugyanis a nemzeti csapat. Két évvel később már labdarúgó-szövetséget alapítottak, és szép lassan a nemzetközi futballban is jól ismert szereplők lettek – persze esetükben ez nem a leghízelgőbb megállapítás.

A 2002-es vb-selejtezőn 31-0-ra kaptak ki az ausztráloktól, és még a győztes csapat tagjai is rém kellemetlennek érezték az eredményt. Kampányolni kezdtek azért, hogy – elkerülvén az ilyen aránytalan mérkőzéseket – a kevésbé képzett óceániai csapatok előzetes kvalifikáción vegyenek részt, és csak olyan alakulatok kerülhessenek világversenyek közelébe, amelyek valóban érdemesek rá.

És hogy mi változott a megsemmisítő vereség óta? A következő 17 találkozót mind elveszítették, kaptak 125 gólt, szereztek négyet.

Amikor idekerültem, még soha nem láttam alacsonyabb színvonalú nemzetközi futballt. Akadtak olyan játékosok – legalább négyen vagy öten –, akik harminc-negyvenkilós túlsúlyban voltak. Esélyük nem volt tíz percnél többet futballozni.

Ez már Rongen anekdotája arról, milyen állapotok uralkodtak a szamoai alakulatnál a kinevezésekor. Ő amúgy nem áll könnyű ember hírében, de a focihoz van szeme. Nem csoda, játszott Johan Cruyff és George Best oldalán is Los Angelesben, 1996-ban az év edzője lett az MLS-ben, majd miután megfordult több amerikai csapatnál, 2001-ben az U20-as amerikai válogatott vezetőedzője lett. Tíz meccsen egy győzelem, egy döntetlen és nyolc vereség jött össze – aligha meglepő, hogy távoznia kellett a posztról. Bár 2006-ban visszatért, 2011-ben megint kirúgták a csapat gyenge szereplése miatt.

2011-ben „élete lehetősége” találta meg: Amerikai Szamoa szövetségi kapitányának kérték fel. Noha a csapat vereségrekordja, képességbeli deficitjei és a professzionális sportkörülmények hiánya miatt inkább tűnhetett időpocsékolásnak az edző döntése, Rongent vonzotta a lehetőség, hogy egy felnőttválogatott vezetőjévé avanzsálhat.
Még ha ez a világ leggyengébb csapatának irányítását is jelentette.

Ám nem csak sportszakmai okok motiválták a hollandot. 2004-ben elveszítette a mostohalányát autóbalesetben, és ezután kétszer is megpróbált öngyilkos lenni, majd pszichiátriára került a gyógyulás reményében. A fordulópont Polinéziában érte utol.

„Egy óriási reset gombhoz tudnám hasonlítani azt az időszakot. Nagyon sokat gyógyultam az ottani fantasztikus emberek között. Csodálatosak az amerikai szamoaiak. Megtanítottak arra, mi fontos igazán az életben. Ettől szerettem meg újra a futballt is.”

Sok reményt persze nem fűzött ahhoz, hogy valódi labdarúgókat farag a túlsúlyos szakácsokból, pincérekből és sofőrökből is álló alakulatból. Erre egyébként is mindössze három hete volt.

Azt se tudtam, hol van a térképen ez az ország. Azzal a szándékkal mentem oda, hogy nyerjünk, meg persze imádok utazni, új élményeket szerezni. Tök utolsók voltak a világranglistán, annál rosszabb meg úgysem történhetett. A legtöbb külföldi edző nem tisztelte a kultúrájukat. Mi, hollandok liberálisak vagyunk, szeretünk tanulni másoktól

– emlékezett vissza a szakvezető nemrégiben a nagy időkre. A legnagyobb baj persze a szamoaiak kondijában volt keresendő: senki nem bírt kilencven percet végigjátszani.

Transz nő a férficsapatban, 32-0-s bosszú az ausztrálokon

Akkoriban világbajnoki selejtezős meccsek előtt állt a szamoai csapat, Rongennek pedig kevés ideje volt arra, hogy a szedett-vetett társaságból futballcsapatra emlékeztető alakulatot kovácsoljon. A taktikai és technikai felkészítés alatt felmérte, fontos, hogy visszahozzon az együtteshez olyan korábbi válogatott játékosokat, akik a történelmi ausztrál vereség után hallani sem akartak többet futballról. Az egyik ilyen arc a nemzeti színektől visszavonult kapus, Nicky Salapu volt.

„Azt állította, minden nap a FIFA-val játszik PlayStationön, és ott 32-0-ra győzi le az ausztrálokat. De még a fia is vesztesnek tartja. Megmondtam neki: ha ő nincs, ötven gólt kaptak volna. Megígértem, hogy lesz egy darab győzelmünk, a fia pedig hősként fog rá tekinteni.”

Rongen a szamoai csapat első edzésén észrevette, hogy a többieknél képzettebbnek tűnő középhátvédet, Johnnyt folyton női néven emlegetik, Jaiyah-ként. Ennek egyszerű oka volt: a játékos nőként azonosította magát, hormonokat szedett, és nemváltoztató műtétre készült. Jaiyah-t Fa’afafine-nek nevezik arrafelé, ami egy gyűjtőfogalom Amerikai Szamoán azokra nézve, akik meleg férfinak, transznemű nőnek vagy női tulajdonságokkal rendelkező, nembináris személynek vallják magukat – Fa’afafine-emberek ezrei élnek, és általánosan elfogadottak Szamoán.

Először azt gondoltam, biztos ő a masszázsterapeuta. Megkérdeztem, miért hívják Jaiyah-nak, ha a papírjaiban Johnny áll. Elmagyarázta, hogy hívjam Jaiyah-nak én is. Gondolkodás nélkül igent mondtam, ő meg közölte, hogy én vagyok az első edző, aki ezt elfogadta.

A transz futballista tizenegy éves kora óta focizott, egy korábbi interjúban elmondta, nem gondolt arra, hogy történetével a transzközösség szóvivője, példaképe legyen. „Én csak a hazám játékosa vagyok… transznemű, ahogy a nyugati terminológia nevez. Arra ugyanakkor büszke vagyok, hogy transznemű játékosként kinyílt az ajtó a nemzetközi színtéren, ahol önmagamnál valami jelentősebbet képviselhetek”.

Rongen e két döntése (hogy játszatja Jaiyah-t és visszahozza Salaput) azonnal megváltoztatta a csapatban uralkodó hangulatot, ennek fényében készültek a brazíliai vb előtti selejtezőkre. Tonga nemzeti tizenegyével kellett megküzdeniük az első körben, és 2-1-es győzelmet arattak, ami 17 év után az első győzelmet jelentette a szamoaiaknak. A 173. helyre kúsztak fel a FIFA világranglistáján, így már nem voltak utolsók sem.

2014-ben brit dokumentumfilm készült a nem mindennapi történetről Next Goal Wins címen, majd 2023-ban Taika Waititi filmesítette meg a sztorit (A győztes gól). Utóbbiban Michael Fassbender alakította a holland edzőt.

És hogy mi történt azóta a szamoaiaknál már legendastátuszba emelkedő edzővel?

Rongen 67 éves lett, most az Inter Miami CF elemzője, azé a csapaté, amelyben Lionel Messi is játszik. A szamoai csapattól ismét megkeresték, hogy segítse őket a 2026-os vb-selejtezőkön.

Még töprengek. De az, hogy majdnem hatvannyolc évesen arról agyalok, miként tudnának ezek a srácok eljutni egy nagy tornára, megmutatja: felébresztették bennem a játék szeretetét, ami néhány éve még mélyen el volt temetve bennem.