Elég ritka eset, hogy két, a világ közvetlen élvonalába tartozó futballklubnál is bejelentik január végén a nyári edzőváltást. Míg a Liverpoolnál Jürgen Klopp távozása alaposan átgondoltnak tűnt (és a német edző óriási űrt hagy maga után – a szurkolók szívében is), az ebben az idényben látványosan szenvedő Barcelonánál Xavi döntése inkább azt az érzést keltette, hogy az egykori zseniális középpályásnál most csordult túl a pohár. A két klub vezetőségének fél éve van utódot találni: míg a Liverpoolban egy kitűnően összerakott és teljesítő csapat keresi a trénerét (és a komplett stábját), a vezetési-gazdasági-szakmai válság által érintett Barcelona irányításának vállalásához nem kis bátorság szükségeltetik.
Ugyanakkor ez
Mert hiába van (viszonylag) sok topligás kispad, a futball nagy trófeáiról a szuperklubok 10-15-ös köre dönt – hogy melyekről van szó, arról jó iránymutatást ad a Deloitte friss Money League-rangsora, amelyet a Real Madrid vezet, a Manchester City, a PSG, a Barcelona, a Manchester United, a Bayern München, a Liverpool, a Tottenham, a Chelsea, az Arsenal és a Juventus előtt.
Leicester-csoda ide, Napoli-bravúr oda, esetleges Leverkusen-meglepetés amoda, a labdarúgás ütőkártyái egyre kevesebb kézben összpontosulnak. Éppen ezért természetes, hogy a csúcstehetség – legyen szó játékosokról, edzőkről vagy stábtagokról – ebbe a körbe áramlik. Ráadásul mintha most lenne némi űr is, amit be kell(ene) tölteni.
A négy erősebbik topliga – azaz az angol Premier League, a spanyol La Liga, az olasz Serie A és a német Bundesliga –, valamint a Bajnokok Ligája legutóbbi tizenöt évének trófeáin az edzők szűk, csupán 27 fős köre osztozik. Pedig 75 megszerezhető nagy trófeáról van szó…
Ebből a 27-ből is végleg kihúzhatunk néhányat: Tito Vilanova tragikusan fiatalon elhunyt, Sir Alex Ferguson és Jupp Heynckes visszavonult, Manuel Pellegrini, Claudio Ranieri vagy Felix Magath már aligha kap nagy kispadot, a Chelsea-vel beugróként BL-t nyerő Roberto Di Matteo esetében szintén ez a helyzet (őt a Bajnokok Ligája-siker ellenére is nehezen lehetne a topedzők közé sorolni). Roberto Mancini és Luciano Spalletti már a válogatott futballba „igazolt”, Louis van Gaal a visszavonulás felé ballag, José Mourinho hanyatlani látszik, Maurizio Sarri aligha kap még egy lehetőséget csúcsszinten. Pep Guardiolának (Manchester City), Carlo Ancelottinak (Real Madrid) és Diego Simeonénak (Atlético Madrid) stabilan megvan a klubja. Sok edző (idősebb, fiatalabb egyaránt) megégette már magát a szuperkluboknál, és ez a reputációjukra is kihat. A piacon alig van szabad és csúcskategóriásnak minősíthető, topliga-és/vagy BL-győztes edző.
- Antonio Conte kétségtelenül ilyen.
- José Mourinho szintén, de az ő varázsa erősen kopik.
- Hansi Flick is, bár csúnyán megbukott a német válogatottal, és ez a megítélésére is kihathat.
- Joachim Löwöt esetleg idesorolhatjuk, de ő 2004 óta nem dolgozott klubcsapatnál.
- És még vannak azok a trénerek, akik kaptak esélyt a topcsapatoknál, ám nagy volt rájuk a kabát (Ole Gunnar Solskjaer, Graham Potter, Julen Lopetegui. Hogy Frank Lampardról ne is beszéljünk).
Kicsit olybá tűnik,
már ha elbírják a legnagyobb csapatok irányításával járó brutális terhet. Klopp kiégése-kimerülése jó példa arra, hogy a mai topfutball közege mennyire megcsócsál, és kiköp egy mégoly nagy tiszteletben tartott, jó helyen dolgozó, sikeres szakembert is. Akkor most képzeljük el ugyanezt egy jóval kaotikusabb helyen (képzeletben a Barcelona, a Chelsea vagy a Manchester United felé gesztikulálunk)!
A korszak meghatározó edzőinek többsége az ötvenes éveiben jár (Mourinho és Ancelotti lóg ki fölfelé, Nagelsmann erősen lefelé). Guardiola csupán 37 éves volt, amikor a Barcelona kinevezte, Klopp 41 évesen vette át a Dortmundot, Conte 42 esztendősen lett a Juventus edzője, Mourinho 39 esztendősen a Portóé és 41 volt, amikor a Chelsea-hez szerződött. Ekkorra már összegyűjtött valamennyi (általában élvonalbeli) tapasztalatot egy leendő topedző, dúl benne az energia, legszívesebben „kiforgatná a világot a sarkaiból”. A szuperklubok ezt a topedző-potenciált keresik, ha nem egy nagy nevet kérnek fel – márpedig az igazán eredményes, jó trénerek listája rövid, és Klopp pihenőre vonulásával ideiglenesen tovább rövidül. A futballvilág – ahogyan a zeneipar is – meg mindig keresi, ki a „next big thing”, ebben az esetben a következő nagy edző.
Klopp és Xavi bejelentését követően
ahogyan ez előre várható is volt – a soron következők közül az első kettő olyan edzőé, akit valószínűleg csak valami katasztrofális melléfogás állíthat meg felfelé ívelő karrierjében.
