A huszadik század legnagyobb osztrák sportolójának választották. Hazájában a nácikkal szembeni (csekély) ellenállás jelképe lett, temetésén 15 ezren vettek részt abban az időben, amikor a bevonuló németeket örömmámorral fogadták Ausztriában, és az Anschlusst egy hónappal követő hitleri „népszavazáson” a lakosság 99,75 százaléka az egyesülésre voksolt.
Matthias Sindelar nem volt hajlandó a „közös” német labdarúgó-válogatottban futballozni, ugyanakkor sokan kételkednek harcos legendájában, Peter Menasse neves osztrák újságíró egyenesen „tündérmesének” tartja az efféle legendát.
Arról nincs vita, hogy a nyolcvanöt éve elhunyt Sindelar
Friedrich Torberg osztrák költő így írt róla: „Úgy játszott, mint senki más, tele volt szellemességgel és fantáziával.” A The Times „minden idők legnagyobbjai” között emlegette, a Daily Mail „zseninek” nevezte.
Egy 4-3-ra elveszített válogatottmérkőzés után.
Igaz, a londoni Stamford Bridge-en elszenvedett vereség előtt a Wundermannschaftnak (csodacsapatnak) nevezett osztrák válogatott 12 találkozón veretlen maradt, ezek közül tízet megnyert. Az 1931. május 16-tól 1932. december 7-ig tartó sorozat első négy találkozóján – Skócia 5-0, Németország 6-0, Svájc 2-0, Németország 5-0 – 18-0-s gólkülönbséget produkált.
Sindelar a skótok elleni ötös alkalmával tért vissza a válogatottba. Hugo Meisl szövetségi kapitány 1928 és 1931 között csak egyszer hívta meg és állította be, mert a csatár megjegyzést tett a taktikai tervére.
Az így csak (vagy így is) 43-szoros válogatott Sindelart nem vetette vissza a mellőzés, az Austria Wien vezéregyénisége lett. Az 1926-os osztrák kupagyőzelem idején (a döntőben Austria–Vienna 4-3, a diadalmas csapat edzője Konrád Jenő, középcsatára Konrád Kálmán volt) még csak hét meccsen játszott a bajnokságban,
Na ja, a császárvárosban mesterhármast ért el az első meccsen 2-1-re győztes Internazionale ellen, így lett az Austriáé a trófea (3-1).
A bécsi csapat 1936-ban is elhódította a KK-t; az elődöntőben a Megyeri úton 2-1-re, Bécsben 5-2-re verte az Újpestet, Sindelar a visszavágón duplázott. Igaz, a Prater stadionban az 1938-ban vb-ezüstérmes Szalay Antal már a tizedik percben megsérült, és bár a pályán maradt, a Nemzeti Sport azt írta róla: „Alig lézengett.” Így is a Hóri – Futó, Sternberg – Seres, Szűcs, Szalay – Pusztai, Vincze, Kállai, Zsengellér, Kocsis összetételű Újpest vezetett 2-1-re a második félidő elején, de aztán mindinkább megmutatkozott a létszámhátrány áldatlan hatása.
Közben
A svájciakat 8-1-re, a belgákat 6-1-re, a franciákat 4-0-ra verte, és 8-2-es csapást mért a magyar csapatra is, amelyben öt 1938-as vb-ezüstérmes – Szabó Antal, Lázár Gyula, Turay József, Toldi Géza, Kohut Vilmos –, valamint Mándi Gyula, Kalmár Jenő és Cseh II László játszott.
Az osztrákok 1934-ben vívhattak volna vb-döntőt, de a legjobb négy között – megadott lesgóllal – 1-0-ra kikaptak a házigazda olaszoktól. (A durva játékvezetői hiba nem zavarta a FIFA-t, a svéd Ivan Eklind dirigálta a döntőt is, miután előzőleg fogadta őt Benito Mussolini. Az aranyérem aztán a Duce Olaszországáé lett.)
