Egészen szokatlan időpontban, január 18-án játszott hivatalos mérkőzést negyven éve a magyar labdarúgó-válogatott. A házigazda a spanyol csapat volt, amelyet a hatvanadik születésnapját 1984. január 19-én ünneplő Miguel Munoz szakvezető dirigált.
Honfitársaink már két héttel korábban útra keltek, hogy előbb Stuttgartban legyenek a parkett ördögei, majd Franciaországban próbáljanak nagypályán, és Spanyolországban is játsszanak egy-két gyakorló meccset.
A stuttgarti teremtornát megnyerték – a döntőben a zágrábi Dinamót 6-2-re győzték le –, Strasbourgban Dajka László fejes góljával felülmúlták a helyi együttest (1-0), majd 3-1-et értek el az alicantei Hercules és 2-1-et az Elche ellen.
A portyára a következő játékosokat hívta meg Mezey György szövetségi kapitány: Garaba, Varga József, Nagy Antal, Bodonyi, Dajka (mind Honvéd), Kovács Attila, Kőhalmi, Gálhidi (mind Csepel), Disztl Péter, Csuhay, Csongrádi (mindkettő Videoton), Róth, Mészáros (mindkettő Pécs), Kardos, Törőcsik (mindkettő Újpest), Hannich, Hajszán (mindkettő Győri ETO), Farkas Tibor (Vasas), Péter (ZTE).
Mészáros Ferenc csapatát például Pécsi MSC helyett „Tecsi MST”-nek, a zalaegerszegi Péter Zoltánét „CTE”-nek nevezték.
A vendéglátók keretével nem volt ilyen probléma, makulátlanul jelent meg a névsor: Zubizarreta, Goicoechea, De Andres, Sarabia (mind Bilbao), Buyo, Francisco (mindkettő Sevilla), Gordillo, Rincon (mindkettő Betis), Camacho, Santillana (mindkettő Real Madrid), Salva, Senor (mindkettő Zaragoza), Maceda (Sporting Gijon), Carrasco, Sanchez (mindkettő Barcelona).
Cadiz városának történetében az volt a második válogatott mérkőzés, az elsőt 1979-ben a dánok nyerték (3-1). A házigazdák szakvezetője Kubala László, középpályásainak egyike Vicente del Bosque, a találkozó hőse a belga Lokeren duplázó csatára, Preben Elkjaer-Larsen volt.
A magyar centert, Törőcsik Andrást a válogatottat saját – Kubalával közösen vett – két hoteljében elszállásoló Östreicher Emil, a csapat („disszidens” létére) hivatalos menedzsere, a Real Madrid fénykorának titkára Puskás Ferenchez hasonlította. Na, nem pénzügyileg, mert az újpesti csel- és passzművész csak 70 dollár költőpénzt kapott az útra, akár a többiek.
Ám a Ramon de Carranza stadionban – ahol 1988-tól otthon volt Törőcsik újpesti és válogatott csapattársa, a Cadiz kapuját öt éven át őrző Szendrei József – nem a Megyeri úti táncos játszotta a főszerepet. Habár a Diario 16 megjegyezte:
A vendégek nagy szerencséje, hogy van egy olyan játékosuk, mint Törőcsik.
A kimenetel azonban a tatai edzőtáborra emlékeztetett, ott is mindig Garaba Imre volt a középpontban, legalábbis az egymás közti játékban rendre őt – és nem a technika ördögeit – választották elsőként.
Cadizban szintén a címeres mezt összesen 82-szer magára öltő védő vitte a prímet. Hátul eltüntette Carlos Santillanát, a Real Madrid 56-szoros válogatott középcsatárát, majd a második félidő derekán előre tört, és 28-30 méteres lövésével nagyon meglepte Francisco Buyo kapust meg önmagát.
