Foci sport24

A felismerhetetlenségig eltorzult a korábban mintaszerűen működtetett Sevilla

Oscar J. Barroso / Europa Press via Getty Images
Oscar J. Barroso / Europa Press via Getty Images
Húsz forduló után a Sevilla a 17., vagyis az utolsó, még nem kieső helyen áll a La Liga tabelláján. Spanyolország egyik legsikeresebb csapatának ugyanannyi győzelme van, ahány edzője volt már az utóbbi egy évben (ez is, az is három). A vezetőségben zajló belharcok és a rossz igazolások sora, az elöregedő játékoskeret és az identitásválság mind hozzájárult a mostani pocsék eredményekhez.

A Sevilla aranykora a kétezres évek elején kezdődött José María Del Nido Benavente elnöksége alatt, aki 2002-től 2013-ig töltötte be a posztot. Azért kellett lemondania a klub éléről, mert sikkasztás miatt börtönbe került. Helyét José Castro Carmona vette át, akinek vezetésével még nagyobb sikereket ért el a csapat. 2017-es szabadulása óta azonban Benavente kétségbeesetten próbálja visszaszerezni a hatalmat, ami szűnni nem akaró viszályt szított a vezetőségben. A Sevilla részvényeit különböző személyek – köztük maga Benavente is – és szervezetek birtokolják, emiatt teljesen változó, hogy ki kivel szövetkezik éppen. Castrónak mindenesetre sikerült ellehetetlenítenie Benaventét, sőt egy meglepő húzással Benavente fiát, José María Del Nido Carrascót az egyik legfőbb bizalmasává és a klub alelnökévé tette. Ez a felállás 2023 utolsó napjáig volt így, akkor ugyanis megfordult a szereposztás; Carrascót választották meg elnöknek, Castro pedig alelnökként folytatja a továbbiakban. Ettől függetlenül

a marakodás aligha szűnik meg,

Carrasco elmondása szerint az apja nem gratulált neki a kinevezéshez és karácsonykor sem találkoztak. Az új elnöknek a bosszúvágytól fűtött apuka mellett a részvényesek közti érdekkapcsolatokkal, a klub nehéz gazdasági helyzetével és a futballcsapat keretének átalakításával is szembe kell néznie.

Első hivatalos elnöki sajtótájékoztatóján Carrasco arról beszélt, hogy szeretnének ismét a fiatalokba fektetni, és visszaállítani azt a modellt, amely igencsak jövedelmező volt az elmúlt két évtizedben. A Sevilla kapcsán ki kell emelni valakit, aki sokkal többet tett a sikerekért, mint bárki az eddig említettek közül. Ramón Rodriguez Verdejo – vagy ahogyan mindenki ismeri, Monchi – két ciklusban összesen húsz évet húzott le a Sevilla sportigazgatójaként. Ez idő alatt nagyjából 200 millió euró profitot termelt a klubnak játékoseladásokból; Monchi nevéhez fűződik többek között Dani Alves, Ivan Rakitic, Luis Fabiano és Carlos Bacca felfedezése, majd tovább értékesítése. A sportigazgató játékospolitikája mindig is az volt, hogy felkutassa és felépítse a fiatal tehetségeket, azután pedig jó nagy haszonnal eladja őket a tehetősebb kluboknak. Dermot Corrigan, a The Athletic sportújságírója szerint azonban ez megváltozott, amikor a Sevillánál azt érezték, hogy Julen Lopetegui vezetésével van esély a bajnoki cím megszerzésére.

2020 és 2021 nyarán olyan rutinos játékosok érkeztek a csapathoz, mint Papu Gómez, Erik Lamela, Thomas Delaney és Iván Rakitic. Rakiticet leszámítva viszont egyiküknek sem jött be igazán az andalúz kaland, így a Sevilla nyakán ott maradt több idős, tovább már nem értékesíthető futballista, magas fizetéssel. 2022 nyarán még tovább romlott a helyzet; a csapat két belső védője, Jules Koundé és Diego Carlos távozott, de a helyükre nem érkezett minőségi pótlás. A brazil Marcaót és a francia Tanguy Nianzou-t ugyan a védelem közepére hozták, de folyamatosan sérült mindkettő. Adnan Januzaj, Kasper Dolberg és Isco leigazolása szintén nem volt sikertörténet. Ebben az időszakban

Monchi munkája is megkérdőjeleződött,

ami – a vezetőségben dúló belharcokkal kiegészülve – valószínűleg nagymértékben hozzájárult a nyári távozásához. Monchi azóta az Aston Villát építgeti igen nagy sikerrel, miközben a Sevillánál Víctor Orta vette át a helyét.

Mostanra ott tartunk, hogy a Sevilla keretének átlagéletkora 2019 óta folyamatosan emelkedik, és jelenleg az ötödik legidősebb az öt európai topliga 96 csapata közül. Ez annak fényében pláne elkeserítő, hogy a kitűzött cél közelébe sem sikerült kerülni (vagyis harcban lenni a bajnoki címért), leszámítva a 2021/22-es évadot, amikor a Sevilla egészen sokáig tudta tartani a lépést a Real Madriddal, de az idény végén így is csak a negyedik lett.

A Lopetegui-féle Sevilla nem játszott látványosan, de amit tudott (leginkább 1-0-ra nyerni), azt stabilan tudta. Lopetegui is a lassú, sokpasszos, az ellenfél hibájára játszó futball híve, amivel három egymást követő évben (2020, 2021, 2022) is negyedik lett a csapat. Egy olyan bajnokságban, amelynek mezőnyéből a Real Madrid, a Barcelona és az Atlético ennyire kiemelkedik, ennél jobb eredményt nem nagyon lehet elérni. A fenti ábrán jól látszik, hogy Lopetegui utolsó, teljes évében a Sevilla labdabirtoklásai átlagosan négy passzból álltak, miközben a labda 1,3 métert haladt előre másodpercenként. Egy évvel később már csak hét bajnoki jutott neki, a kirúgását követően Jorge Sampaoli vette át az együttes irányítását, majd a szezon utolsó két hónapjára José Luis Mendilibar érkezett. A 2022/23-as évad eredményei tehát ennek a három edzőnek a stílusából tevődnek össze; semmiképp sem jelentős mértékben, de azért

a Sevilla tett egy lépést a gyors, direkt játék irányába.

Ez elsősorban Mendilibar hatására történt, aki korábban nagy sikerrel alkalmazta ezt az egyszerű focit a spanyol kiscsapatoknál, különösen az Eibarnál. Mendilibarral alapvetően 2023 nyaráig tervezett a Sevilla, de az Európa Liga-győzelem következtében egy évvel meghosszabbították a szerződését. Végül októberig húzta, a rossz szezonkezdet miatt elküldték, a kispadra pedig az uruguayi Diego Alonso ült le. Alonsónak ez volt az első európai munkája, de megmelegedni sem volt ideje, alig két hónap után őt is kirúgták. Azóta Quique Sánchez Flores irányítja a csapatot, aki a kétezres évek végén még kapósnak számított, de mostanában már csak akkor hívják, ha tüzet kell oltani. A lényeg, hogy az igazolások mellett az edző kiválasztásával is mellé nyúl a Sevilla újabban. Az ábrára visszatérve, a Sevilla most már egyértelműen a „direkt csapatok” közé tartozik, és nagyon eltávolodott attól a stílustól, amely a Lopetegui-érában jellemezte. (Az egész spanyol ligára igaz egyébként, hogy gyorsabbak lettek a támadások).

LÉPJ BE A FOLYTATÁSHOZ!
A legjobb magyar focis tartalmak továbbra is a Sport24-en. Ezt a cikket 24.hu-s regisztrációval érheted el, amivel mostantól más témákban is exkluzív írásokat, hírleveleket olvashatsz.
Olvasói sztorik