Sok mindent a labdarúgó-világbajnokságnak rendeltek alá Magyarországon hetven évvel ezelőtt. A béketábor bástyáinak egyikében az előkészületek – hol másutt? – a Béke utcában kezdődtek. Angyalföldön akkoriban az Építők játszott, a Vasas a Népligetbe költözött, így tehát a válogatott az Építőkkel találkozott 1954. január 13-án, majd 17-én is, és összesen 31 gólt helyezett el a házigazda hálójában (17-0, 14-0).
Az első alkalommal 19 futballista lépett pályára, miután Sebes Gusztáv szövetségi kapitány kijelentette: „A világbajnokságra 40 játékost nevezünk, és a szabályok értelmében csak az elutazás előtt tíz nappal kell közölnünk a világbajnoki küzdelmekben részt vevő 22 labdarúgó nevét.”
Másodjára Puskás Ferenc felmentést kapott. Pedig mindenütt feltűnt,
a Vasas–Soroksári Textil találkozón. A szokatlan vetélkedőt a Szentkirályi utcai sportcsarnokban tartották telt ház, 500 néző előtt, ám az Esti Budapest című lap kritikusan jegyezte meg: „A terem túlságosan szűk a mérkőzések megrendezésére.”
Puskást a bíró szerepénél nagyobb kitüntetés is érte 1954 elején: a tekintélyes zürichi Sport szavazásán – amelyen 18 ország sportújságírói vettek részt – a világ legjobb sportolói közé választották. A végeredmény ez volt: 1. Fausto Coppi olasz országúti kerékpáros-világbajnok, 2. Emil Zátopek csehszlovák futóatléta, 3. Stanley Matthews angol válogatott labdarúgó, 4-5. Puskás Ferenc és Edmund Hillary, a Mount Everest új-zélandi meghódítója.
már csak azért is, mert – ugyancsak 18 ország sportújságíróinak voksai alapján – bekerült „minden idők legjobb labdarúgócsapatába”. Az a szavazók szerint így festett: Zamora (spanyol) – Nasazzi (uruguayi), Hapgood (angol) – Andrade (uruguayi), Ocwirk (osztrák), Csajkovszki (jugoszláv) – Matthews (angol), Meazza (olasz), Di Stefano (argentin-spanyol), Puskás, Orsi (argentin-olasz).
Mire a Szabad Ifjúság – a 6-3 bűvöletében kiváltképp kevesellve a magyar képviseletet – azt írta, hogy „a földkerekség legjobb tizenegye így fest: Grosics – Buzánszky, Lóránt, Lantos – Bozsik, Zakariás – Budai II, Kocsis, Hidegkuti, Puskás, Czibor.”
A (nyugat)német Kicker 1953-as posztonkénti világrangsorában Bozsik József és Puskás az első, Lóránt Gyula és Kocsis Sándor a harmadik helyen szerepelt. Ami pedig a londoni diadalt illeti: a válogatott 1953 szilveszterén a régi Sportcsarnokban járt, hogy megtekintse a Fővárosi Varieté 6:3 a javunkra című kihelyezett esztrád műsorát.
Puskást, a csapat kapitányát így méltatták itthon:
Kivételes tudása kitűnő erőnléttel párosult, szinte nem is voltak kihagyásai.
A földkerekség legragyogóbb futballistái – és nem csupán futballistái – közé nyilvánvalóan nem nagy ívű beszéde miatt választották, jóllehet a már akkor is a leghíresebb magyar felszólalt az Élelmezési Dolgozók Szakszervezetének székházában tartott békenagygyűlésen – ez alól nem kapott felmentést –, és a következőket mondta:
„A magyar sportolók széles táborából nekem jutott az a megtisztelő kitüntetés, hogy magyar nép küldötteinek sorában részt vehettem a népek bécsi békekongresszusán. Elmondhatom, ez az esemény életemnek egyik legmaradandóbb élménye. Sok nagy nemzetközi sporteseményen vettem részt, de olyan őszinte megilletődöttséget ritkán éreztem, mint amikor a kongresszuson közvetlen közelről figyelhettem a békeszerető emberiség kiválóságait, mint Joliot Curie professzort, a világhírű fizikust, Ilja Ehrenburgot, a nagy szovjet írót, Szun Csin-lint, a nagy kínai forradalmárnak, Szun Jat-szennek az özvegyét, Jorge Amadót, a nagy brazil írót, Pablo Nerudát, a hős chilei költőt, Konsztantyin Szimonovot, Louis Aragont és a többieket.”
A szűnni nem akaró békeharcra ezzel buzdított:
Lelkesítsen bennünket az a tudat, hogy küzdelmünket a magyar nép legjobb fia, népünk nagy tanítómestere, a mi szeretett Rákosi elvtársunk vezeti. Lelkesítsen bennünket az a tudat, hogy erősek vagyunk, hatalmasak vagyunk, mert velünk együtt az egyszerű emberek százmilliói őrködnek a béke felett, és ennek a legyőzhetetlen hadseregnek az élén a legnagyobb békeharcos, Sztálin elvtárs áll!
