„Figyelem, itt jön a Bologna!” – írta szalagcímében a torinói Tuttosport, miután 1963. december 29-én a Bologna felülmúlta a Juventust a Serie A-ban (2-1).
A piros-kék együttes akkor
– előtte a Vicenzát 3-0-ra, a Barit 1-0-ra, a Cataniát 3-1-re, a Mantovát 2-1-re győzte le –, majd ragyogó sorozatát a következő öt fordulóban megduplázta (Messina 2-0, Lazio 2-1, AS Roma 4-0, Genoa 2-0, Torino 4-1).
Az újság kései reflexe alighanem annak szólt, hogy a Grande Torino 1949-es repülőgép-katasztrófája óta a Juventus, Internazionale, Milan triumvirátus uralkodott Olaszországban: csak az 1956-os Fiorentina-diadal volt kivétel, különben rendre a nagy hármas tagjai vitték el a pálmát.
Az 1955/56-os Fiorentinát ugyanúgy Fulvio Bernardini edző dirigálta, akár az 1963/64-es Bolognát. Ő az egyetlen tréner az olasz futball történetében, aki két csapatot is bajnoki címre vezetett, és az aranyérmesek egyike sem az Internazionale, a Juventus vagy a Milan volt.
A Bologna sikereinek másik letéteményesét Renato dall’Arának hívták. A hajdani klubelnök jelentőségét mi sem bizonyítja jobban, mint hogy róla nevezték el a bolognai stadiont. Az elöljáró 1962-ben személyesen ment Helmut Hallerért Augsburgba, ahol a középpályás az edzések és a kamionsofőri kötelezettségei között osztotta meg idejét.
Visszafelé a korifeus autója megcsúszott, az árokban kötött ki. Dall’Ara kiugrott a kocsiból, és az aggódó körülsereglőknek a szerződést lobogtatta: „Aláírtuk, más nem számít!”
Majd már odahaza, Bolognában kijelentette:
Haller háromszor jobb Omar Sivorinál, a Juventus 1961-es aranylabdásánál. Sivori egy-, Haller kétlábas, és Helmutnak én vagyok az elnöke.
A teherautó volánját odahagyó labdarúgó 750 000 nyugatnémet márkát kapott az átigazolásért, és évi 200 000 márkás garantált fizetéssel kalkulálhatott. Megérte az árát: három vb-n szerepelt – 1962, 1966, 1970 –, az utóbbi kettőn ezüst-, illetve bronzérmet nyert az NSZK válogatottjának tagjaként.
Bolognában volt már egy légiós, a dán Harald Nielsen, aki szintén Black Jackkel ért fel: 21 góljával ő lett az 1963/64-es itáliai évad gólkirálya. Hat évadot töltött a csapatnál, ez alatt 157 bajnoki meccsen 104 gólt termelt, majd akkori rekordösszegért igazolt az Internazionaléhoz, ám Milánóban – hátsérülése miatt – nem ért el hasonló sikereket.
Nem állom meg, hogy közbe ne vessem: a Bologna 1962 őszén – Hallerestül, Nielsenestül, továbbá az uruguayi Hector de Marcót is felvonultatva – a Vasassal vívta a Közép-európai Kupa döntőjét, és a budapesti piros-kékek 5-1, 1-2-vel hódították el a trófeát. A Népstadionban rendezett első mérkőzésen a jobbfedezet (!) Bundzsák Dezső négy gólt ért el.
