Elpusztítja vagy felemeli az olasz focit, ha eltörlik a légiósok fizetésének adókedvezményét?

A Premier League és a La Liga brutális fölényét látva Olaszországban úgy próbálták meg segíteni a nagy klubok felzárkózását a nemzetközi élmezőnyhöz, hogy – hasonlóan a spanyoloknál is létező szabályozáshoz – 50 százalékos adókedvezményt biztosítottak a külföldről érkező játékosok fizetéséhez. Az elgondolás az volt, hogy ha venni nem is tudnak világsztárokat az olasz gigászok, legalább a lejáró szerződésű, vagy problémás státuszú klasszisokat

kihalászhassák a zavarosból a versenyképes fizetéssel.

Tekintve, hogy olasz csapat legutóbb 2010-ben tudott nagy nemzetközi trófeát nyerni (elnézést, de az AS Roma által tavaly elnyert Konferencia Ligát nem tudom ide sorolni), ráfért az erősítés a klubokra, amelyek nem is tétlenkedtek. A szabályozás életbe lépésének köszönhetően tudta a Juve elhozni Cristiano Ronaldót, Paul Pogbát és Angel Di Mariát, az Inter Romelu Lukakut, a Milan Zlatan Ibrahimovicot és Luka Jovicot, a Roma pedig többek között José Mourinhót. Sokra nem ment vele egyik sem, de ez már nem a szabályokon múlt.

Internazionale – nem csak Milánóban

A légiósok kérdése mindig is sarkalatos pontja volt az olasz futballnak. Hol tiltották, hol két-, majd három főben maximálták a külföldiek létszámát, végül 1997-ben feloldották a korlátozásokat, és a Serie A-t elözönlötték a légiósok. Akkoriban azért más szelek fújtak, hiszen minden világsztár Olaszországban akart játszani, és ez a Premier League előretöréséig így is maradt. A 2010-es évekre nagyot fordult a világ, a tőkeerős támogatók (ezek ekkortájt már olajhercegeket, oligarchákat és esetenként a kínai kormányt jelentették) hiányában az olasz klubok veszítettek a súlyukból a nemzetközi porondon, ezt próbálták meg kompenzálni a honatyák a Növekedési Dekrétum névre keresztelt szabályozással.

Az adószabályok változásának az első pillanattól kezdve akadtak ellenzői,

a leghangosabban a játékosok szakszervezete kukorékolt,

mondván, ha olcsóbb légiósokat hozni, akkor nemcsak a tehetséges olasz fiatalok helyzete lehetetlenül el, hanem az utánpótlásra fordítandó erőforrások is elapadnak. Mondanom sem kell, így is lett.

Tekintve, hogy az olasz válogatott zsinórban két világbajnokságot volt kénytelen kiülni, és az éppen lezárult Eb-selejtezőkben is vért izzadva harcolta ki a helyét a tornán, megvolt a kellő muníció a törvény ellenzőinek a kezében, akik az utóbbi hetekben óriási lobbiharcot folytattak Andrea Abodi sportminiszternél. Az már hosszú ideje tudott volt, hogy a szabályt megszüntetik, de a klubok addig nyomultak, míg ígéretet kaptak rá, hogy csak 2024 februárjában – az átigazolási időszak végén – helyezik hatályon kívülre azt. A krőzusok vélhetően úgy készültek, hogy alaposan megnyomják a téli átigazolási piacot, hiszen akit a határidő lejártáig szerződtetnek, arra öt évig még vonatkoznak a fizetéskönnyítő szabályok. A minisztertanács azonban mindenkit lesokkolt, amikor kiderült, nincs hosszabbítás, a szabály december 31-én érvényét veszti.

Beindult a siratóasszony-kórus

„A határozat, amennyiben hivatalossá válik, pontosan ellentétes eredményt hoz majd a döntéshozók szándékával” – zokogja az éterbe bánatát a Lega Serie A. Az első osztályú csapatokat tömörítő liga érvelése szerint a változtatás eredménye az lesz, hogy nemzetközi szinten versenyképtelenebbek lesznek az olasz csapatok, amelyek így kevesebb bevételt is fognak termelni, és így kevesebb adót is fizetnek be az államkasszába.

„Micsoda idiótaság” – jelezte elégedetlenségét a Lazio elnök-tulajdonosa, Claudio Lotito, a Milan részéről pedig Giorgio Furlani nemes egyszerűséggel közölte, hogy a döntés „elpusztítja az olasz futballt”. A liga által kiadott állásfoglalás azt is felhozza, hogy tavaly mindhárom európai kupasorozatban volt olasz döntős (mondjuk, egyik sem nyerte meg a finálét), és hogy mindössze ötven játékos van a Serie A-ban, aki a haszonélvezője a szabályozásnak, ami elenyésző szám az első osztályú klubok által alkalmazott 653 futballistához képest. Hozzáteszik, az összesen nagyjából 150 millió be nem fizetett adó sokkal többet számít a kluboknak, mint amennyit az olasz államháztartásnak számítana. Ezek nyomós érvek, validak is, csak hát ott van a másik oldal.

A bevándorlásellenes, nacionalista politikus, Matteo Salvini szerint

morálisan elfogadhatatlan, hogy multimilliomos futballistáknak adókedvezményt biztosítsunk ahelyett, hogy a rájuk költött pénzt a saját tehetségeinkre fordítanánk.

A futballisták érdekvédelmi szervezete (AIC) elnöke, Giancarlo Giorgetti hozzáteszi, a gazdasági szempontok helyett az olasz sport érdekeit kellene előtérbe helyezni, de kitért arra is, hogy „riasztó adatok tárultak fel az olasz és külföldi játékosok arányát illetően.”

„Vannak klubok, amelyekben a játékosok kilencven százaléka idegenlégiós, de szinte mindenhol azt látjuk, hogy lényegesen több külföldi futballistát alkalmaznak, mint olasz U21-est. Meg kell állítanunk ezt a folyamatot, és versenyegyenlőséget kell biztosítanunk a saját nevelésű fiataloknak, mert ez nemcsak az utánpótlás működésére, hanem a válogatottjainkra is nagy hatással van” – írta állásfoglalásában az AIC vezetője.

Közben a liga már egy lépéssel tovább is ment mindenkinél,

amikor közleményében azt írta, ha a minisztertanács el is követi azt a hibát, hogy visszavonja a szabályt, remélik, hogy a végső szót kimondó olasz parlament még „jóvá teszi a bakit”.

De vajon tényleg bakiról beszélünk? Mi, magyarok sem tudjuk hova tenni a légiósokkal kitömött kézilabdacsapataink sikereit, a taorendszer által visszahozott állami profizmusnak köszönhetően mi látjuk csak igazán, mennyire kontraproduktív tud lenni, ha mesterségesen alakítanak egy versenyrendszert. Az MLSZ fiatalszabálya sem működik, az UEFA homegrown rule-ja még kevésbé, de ezek legalább jóhiszemű szabályok. A Decreto Crescita viszont egy rossz szabály, méghozzá pontosan azért, amit az AIC mond: gyakorlatilag lehetetlen helyzetbe, de mindenképpen rendkívül súlyos versenyhátrányba hozza az olasz fiatalokat, akik értelemszerűen nem lehetnek olyan szinten, mint egy kipróbált, rutinos légiós, de a tetejébe még drágábbá is teszik őket.

És mielőtt azt gondolnánk, hogy a szabály haszonélvezői csak a nemzetközi sikerekre áhítozó nagy klubok, nézzünk végig a Serie A alsóházán!

A legutóbbi fordulóban a csontutolsó Salernitana kezdőjében mindössze három olasz volt, a lefújás pillanatában pedig egy sem.

A kieső helyen álló Hellas Verona szintén három olaszt tudott a kezdőjében, a meccs végén már csak a kapus, Lorenzo Montipo képviselte hazáját a csapatban. Az épphogy nem kieső Udinesében két hazai kezdett, és bár vannak üdítő kivételek (Sassuolo, Empoli), a Milan például egész évben egyetlen olasszal játszik: a csapatkapitány, Davide Calabria talán éppen ezért csapatkapitány.