Azt lehet mondani: a kilencvenes évek elején Sao Paulo a futballvilág közepe volt. A brazil város nevét viselő csapat, a Sao Paulo FC az 1992-es Világ Kupa-mérkőzésen legyőzte a Barcelonát, az 1993-ason a „felülmúlhatatlan” Milant.
Az utóbbi bravúrnak éppen harminc éve.
A duplázás a VK-ban – és persze a Libertadores Kupában – azért is érdekes, mert az SPFC az 1992-es brazil bajnokságban hatodik, az 1993-asban negyedik, az 1994-esben megint hatodik volt. (A Libertadores Kupában akkor is döntőt vívott, de harmadszorra nem nyert.)
A történet már 1992 augusztusában megkezdődött, mert La Corunában, a hagyományos nyári Teresa Herrera torna döntőjében összefutott a Sao Paulo és a Barcelona; a brazil csapat feltűnően simán, 4-1-re győzött. A Tokióban rendezett interkontinentális meccsen már nehezebben nyert, mert a bolgár Hriszto Sztoicskov parádés emelésével a katalán csapat jutott vezetéshez.
Ám Rai, aki már La Corunában is kétszer zörgetett be Andoni Zubizarreta kapusnak, előbb Müller bal oldali akciója és keresztbe lőtt labdája után egyenlített, majd ugyanoda tekerte a szabadrúgást, ahová Sztoicskov ívelt az első félidőben: a jobb felső sarokba (2-1).
Johan Cruyff, a Barcelona edzője mérgesen mondta:
Ezt a találkozót mi vesztettük el, mégpedig azért, mert az előny megszerzése után csak álldogáltunk a pályán. Volt néhány játékosunk, például Guardiola, aki mintha ott sem lett volna a gyepen.
Pep Guardiola így nyilatkozott: „Most nem fűzök kommentárt a kritikához, és nem minősítem az edzői taktikát sem. Majd, ha lecsendesednek a kedélyek.”
Eközben Sao Paulo delíriumban volt a hajnali órákban.
Ahogyan 1993. december 12-én is. Pedig a csapat e két évben nem sokat pihent: előbb 97, majd 84 mérkőzést játszott. A 181 meccsnek nagyjából a felét (92) nyerte meg, kevesebb mint a negyedét (40) elvesztette. A legfontosabbakat azonban rendre diadallal zárta.
A Milan elleni meccs még az előző VK-próbánál is nagyobb feladatnak tetszett. A vörös-feketék az 1992/93-as évadban alig két vereséggel nyerték meg az olasz bajnokságot, aztán
(a Sampdoriától 3-2-re), és úgy hódították el ismét a scudettót, hogy egyetlen forduló volt, amely után nem álltak az élen.
A hab a tortára pedig azzal került, hogy a Milan az athéni BL-döntőben kolosszális játékkal 4-0-ra „lemosta” a Barcelonát.
Igaz, a Sao Paulóval szemben Brian Laudrup, Gianluigi Lentini, Marco Simone, Dejan Savicevic és Marco van Basten is hiányzott sérülés miatt. Ám az is igaz: Athénban Lentini és Simone végig a cserepadon ült, Laudrup és Van Basten még ott sem. Savicevic viszont játszott, egészen kiemelkedően, maximális 10-esre.
A Sao Paulo Japánban nyolc olyan játékost vonultatott fel, akit Carlos Alberto Parreira szövetségi kapitány behívott a négy nappal a Világ Kupa-találkozó után tartott Mexikó–Brazília mérkőzésre (0-1). A nyolcak – Zetti, Cafu, Valber, Ronaldao, Dinho, Leonardo, Müller, Palhinha – közül a guadalajarai Jalisco stadionban csak Cafu és Valber nem lépett pályára, öten kezdtek, Leonardo csere volt.
