Puskás tíz évvel a 6-3 után újra az angolok ellen játszott a Wembley-ben

Száz évvel azután, hogy a londoni Great Queen Streeten elhelyezkedő Szabadkőműves Tavernában 1863. október 23-án, egy hétfői napon megalakult az angol labdarúgó-szövetség, gálamérkőzést rendeztek a Wembley stadionban. A szigetországi válogatott találkozott „A világ többi részének” nevezett Világválogatottal 100 ezer helyszíni és legalább 250 millió tévénéző szeme láttára. A találkozót még az egyetlen magyar televíziócsatorna is egyenesben közvetítette szerda délután 14.35-től Londonból, ahol a jegypénztárosok 89 ezer font bevételt számoltak össze.

A magyar futballt az akkor már madridi Puskás Ferenc képviselte néhány hét híján tíz évvel a nevezetes albioni 6-3 után.

A leghíresebb magyar eredetileg nem volt a keretben,

de a Serie A-ban futballozók közül csak Karl-Heinz Schnellinger utazott el az angol fővárosba, miután klubja, a Mantova a nyugatnémet játékos megtiszteltetése miatt november 10-ére halasztotta a Spal elleni találkozóját.

A további olaszországi meghívottak közül Cesare Maldini, Gianni Rivera és a honosított brazil világbajnok José Altafini a Milanban játszott bajnoki mérkőzést – a vörös-feketék 1-0-ra győztek a Catania ellen, a gólt éppen Altafini szerezte –, míg a többi Londonba invitált brazil vb-aranyérmes közül Pelé a Santos–Portuguesa találkozón (2-3) szerepelt, Garrincha sérülés miatt lemondta a részvételt, és Nilton Santos sem tartotta visszautasíthatatlannak a felkérést.

A megannyi hiányzó miatt került pótlólag a jelöltek közé Puskás, valamint a csehszlovák Jan Popluhar és a nyugatnémet Uwe Seeler. Fernando Riera, a nemzetközi csapat chilei szakvezetője ezeket a labdarúgókat küldte a londoni „szentély” híres pázsitjára: Jasin (szovjet, majd helyette Soskic, jugoszláv, 46. perc) – Djalma Santos (brazil, helyette Eyzaguirre, chilei, 46.), Popluhar, Pluskal (csehszlovák), Schnellinger (nyugatnémet) – Di Stefano (argentin-spanyol), Masopust (csehszlovák, helyette Baxter, skót, 46.) – Kopa (francia, helyette Seeler, 59.), Law (skót), Eusebio (portugál, helyette Puskás, 46.), Gento (spanyol).

Tekintélyes garnitúra, az 1963-as európai Aranylabda-szavazás első tizenegy helyezettje közül – a 2., illetve 11. Riverán és Altafinin kívül – csak a holtversenyben 8–10. olasz Giovanni Trapattoni és spanyol Luis Suarez nem vonult fel Londonban. Ott volt a győztes Lev Jasin, továbbá Jimmy Greaves (3.), Denis Law (4.), Eusebio (5.), Schnellinger (6.), Seeler (7.) és Bobby Charlton (8-10.).

Ezzel együtt sokan hangoztatták, hogy a Rest of the World nem a Best of the World, és a már említettek mellett két magyarnak,

Albert Flóriánnak és Mátrai Sándornak is le kellett mondania az angliai vendégjátékot,

mivel a válogatott október 19-én Eb-selejtezőt játszott Berlinben, nyolc nappal később pedig az osztrákokat fogadta. Honfitársaink mindkét mérkőzést 2-1-re nyerték, és különösen az NDK-ban aratott győzelem maradt emlékezetes, jóllehet az osztrákok elleni második gólról azt írta a Népsport, hogy Sándor Károly „Garrincha-módra csapott be két védőt”, mielőtt a hálóba lőtt.

Berlinben az érkezéskor sajnálattal közölték hazánk fiaival, hogy Jurij Gagarin és Valentyina Tyereskova, a két szovjet űrhajós lezárt utas, a járdákon több százezer integetőt megmozgató látogatása miatt Drezdában kell lakniuk. Tyereskova 48-szor kerülte meg a Földet, és egyébként is nagy kört tett meg: az SZKP KB tagja volt 1971-től, a Legfelsőbb Tanács elnökségéé 1974-től, majd 2011-ben – Vlagyimir Putyin híveként – az Egységes Oroszország párt színeiben jutott be az országos Állami Dumába, és az orosz parlamentben 2020-ban ő terjesztette be azt az alkotmánymódosítási javaslatot, amelynek nyomán lehetővé vált, hogy Putyin megszakítás nélkül harmadszor is elnök lehessen. A jelenkor legfőbb orosz politikusa időközben tömegpusztítóvá alacsonyodott, míg Tyereskova felkerült az Európai Unió szankcióval sújtott orosz személyiségeinek listájára.

A magyar futballisták sem rajongtak érte hatvan évvel ezelőtt, mert miatta (is) kellett 165 kilométert buszozniuk Berlintől Drezdáig, majd vissza, ám a hivatalban lévő pártfőtitkár és államtanácselnök Walter Ulbrichtról elnevezett stadionban tökéletes bosszút álltak. Bár a bumlizás meglátszott a játékukon, ezért a 90. percig 1-1-re állt a mérkőzés, az utolsó pillanatokban Rákosi Gyula húszméteres „űrrakétát” küldött Jürgen Heinsch kapus hálójába. Pillanatokkal később Gagarin és Tyereskova honfitársa, Pjotr Bjelov játékvezető lefújta a találkozót, itthon pedig egy ország kiáltozta a tévé előtt:

éljen Rákosi!

A Wembley-ben is 2-1 volt, és ott is a véghajrában esett a győztes gól. Az elsőt Terry Paine szerezte a 66. percben, negyedórával később Puskás pompás passzából Law egyenlített, ám három perccel a befejezés előtt a Jasint váltó Milutin Soskic kiejtette Bobby Charlton mérsékelten veszedelmes lövését, és Greaves két méterről a kapuba passzolt.

Győzött a Banks (Leicester) – Armfield (Blackpool), Norman (Tottenham), Moore (West Ham), Wilson (Huddersfield Town) – Milne (Liverpool), Eastham (Arsenal) – Paine (Southampton), Greaves, Smith (mindkettő Tottenham), Bobby Charlton (Manchester United) összetételű angol válogatott. A nyertesről a meccs előtt azt mondta Alejandro Scopelli, az Espanyol argentin edzője, aki a lisszaboni csapat szakvezetője volt 1955-ben, a kronológiailag első BEK-mérkőzésen, a Sporting–Partizan Belgrád találkozón (3-3): „Egy ország, amely egyetlen világbajnokságon sem játszott komoly szerepet, nem a legméltóbb ellenfele a világválogatottnak.”

Itthon szebbeket írtak. A Magyar Nemzet szerint „parádés futballbemutató volt”. A Népszabadság megjegyezte: „A világválogatott tagjai inkább csak játszadoztak, az angolok viszont úgy küzdöttek, ahogyan brit oroszlánokhoz illik.” Ezt emelte ki egy másik magyar kommentár is:

Szép futball, jó futball… Bármilyen furcsán hangzik, a kettő nem ugyanaz!

Erre adott határozott választ a találkozó. Most ne azt nézzük, hogy a Világválogatott összeállítása lehetett volna jobb is, hanem azt, hogy az egyéni technika csillogtatása csak elavult divatbemutatónak volt jó a modern, egy-két érintős futballal szemben, amelyet ebben az esetben az angolok mutattak be eredményesen.”

Fényes év járt Londonra. Májusban a Wembley-ben rendezték a Milan–Benfica BEK-döntőt (2-1), amelyen Altafini duplája döntött, majd november 20-án felavatták a stadion világító-berendezését, és a reflektorok kereszttüzében Anglia válogatottja 8-3-mal söpörte el Észak-Írország együttesét. Greaves négy, Paine három gólt ért el. A vendégcsapatban kilenc olyan labdarúgó szerepelt, aki Angliában futballozott. A gólvonal előtt Harry Gregg, a Manchester United kapusa állt. Luxok ide vagy oda, nem dicsekedhetett ragyogó estével.

Igaz, az 1963 szeptemberében rendezett szovjet–magyaron (1-1) Machos Ferenc a Vörös térről varrta be az aranylabdás Jasinnak…