A 2010/11-es NB I-es évadot a Mezey György irányította Videoton nyerte meg a Paks (vezetőedző Kis Károly) és az FTC (a kispadon Prukner László) előtt. A 16 csapatból 15 magyar szakvezetővel fejezte be az évadot, az egyetlen kivétel Tomiszlav Szivics volt, aki játékosként is megfordult Magyarországon, és ekkorra már edzőként szintén jelentős NB I-es rutint halmozott fel.
A következő három idényben még magyar edző dirigálta csapat lett a bajnoki aranyérmes, ám a dobogón már mindig volt külföldi tréner(ek) irányította együttes is. A legutóbbi tíz szezonban viszont kizárólag külföldi szakember (Joan Carrillo, Thomas Doll, Marco Rossi, Marko Nikolic, Szerhij Rebrov, Sztanyiszlav Csercseszov) hódította el csapatával az élvonalbeli trófeát, és olyan is megesett, hogy a dobogósok egyikét sem irányította Magyarországon született tréner. Arra pedig valószínűleg fel sem vesznek fogadást, hogy a bajnokság végén megint külföldi edző emelheti fel a serleget Dejan Sztankovics személyében (bár a négy meccsen irányító Máté Csaba miatt lesz magyar kéz a Ferencváros valószínű bajnoki címében).
Törvényszerű?
Divat?
A magyar edzői szakma kritikája?
Jó kérdés.
Kanyarodjunk vissza a kiindulóponthoz! Magyarországon 2014 óta nem nyert hazai vezetőedző bajnoki címet, és hasonlóan hosszú „légiósedző-uralom” kevés európai bajnokságban van. Az általunk vizsgált 48 bajnokságból (a miniállamokét kihagytuk) csak négy.
- Anglia (Howard Wilkinson a Leeds Uniteddel 1991/92-ben nyert bajnokságot, azóta angol edző nem nyert, és Sir Alex Ferguson visszavonulása – 2013 – óta brit sem),
- Skócia (Walter Smith, Rangers, 2010/11),
- Wales (Neville Powell, Bangor City, 2010/11),
- és Ciprus (Pambosz Hrisztodulu, AEL Limassol, 2011/12).
Ciprust már Moldova és Magyarország (2013/14) követi. A 48-ból 35 bajnokságban a 2020-as években is volt győztes hazai vezetőedző.
A Premier League a világ legvonzóbb és leggazdagabb bajnokságaként természetesen mágnesként gyűjti a legjobb szakembereket, nem véletlen, hogy a húsz csapatból csak ötnél (Newcastle United, Everton, Crystal Palace, Wolverhampton Wanderers, Sheffield United) van angol edző. Skóciában (Celtic, Rangers), Walesben (TNS) és Moldovában (Sheriff) egyaránt vannak olyan csapatok, amelyek szakmai és anyagi lehetőségeiket tekintve kiemelkednek a mezőnyből, és domináns szerepet játszanak a bajnokságban – ezek általában magasabb polcról válogatnak, mint riválisaik, és gyakran alkalmaznak külföldi trénert. Az utóbbi tíz évben a magyar futball is ebbe az irányba tolódott el: egy ideig úgy tűnt, az NB I FTC-Fehérvár duopóliummá alakulhat, aztán a ferencvárosiak vetélytárs nélkül maradtak a színen.
De a külföldi edzők térhódítása nem csak az éppen aktuális bajnokcsapatot érinti. A legutóbbi tíz bajnoki idényből többször előfordult, hogy a külföldi szakemberek több NB I-es mérkőzésen irányítottak, mint a hazaiak. A legutóbbi évad ebben a tekintetben rekordot hozott: már az 55–45 százalékos eloszlást is túllépte a „légiósedzők” fölénye. Jelenleg hat kispadon (FTC, Újpest, DVSC, DVTK, Fehérvár, Puskás Akadémia) ül olyan tréner, aki külföldön született, és nem a magyar edzőképzésből érkezett.
Ez egyfelől trend, másrészt a trend kialakulásához hozzájárult a magyar edzőkkel szembeni bizalomvesztés. A kérdéssel kapcsolatban éles szóváltások is vannak időnként. Az FTC elnöke, Kubatov Gábor a Hír Tv-nek adott interjújában az „Ennyire lesújtó a magyar edzőkről alkotott véleménye?” kérdésre így válaszolt:
Ha röviden kéne válaszolnom, akkor igen. Nem ők tehetnek róla, hanem a futballmorált Magyarországon az elmúlt negyven évben tönkretettük… vagy tönkretették. Az elmúlt tíz évben javult, de nem annyit, hogy magyar edzővel könnyedén együtt lehessen dolgozni.
Szolgáltatásaink köre folyamatosan bővül.
