Jim Forrest nagyon jól járt. Közvetlenül az 1963 szeptemberében rendezett Rangers–Real Madrid BEK-meccs után megkapta Puskás Ferenc 10-es számú mezét, majd néhány nappal később csomagot vitt neki a glasgow-i postás, és a pakkban az a 9-es dressz volt, amelyet Alfredo di Stefano küldött a skót labdarúgónak.
A „duplázó” csatárnak a Real Madrid ellen sikerélménye nem volt, az Ibrox stadion 81 125 nézője előtt a spanyol csapat 1-0-ra nyert, miután
Pedig a meccset megelőzően nagyon reménykedtek a skótok, mert legjobbjaik 1963 júniusában 6-2-re győztek a spanyol válogatott ellen a madridi Bernabeu stadionban. Ez az eredmény kiváltképp nagy szám annak tükrében, hogy egy évvel később a spanyol együttes hódította el az Európa-bajnoki címet. A Realból José Vicente, Ignacio Zoco és Amaro Amancio, a Rangersből Jim Baxter, Willie Henderson és Dave Wilson játszott a válogatott meccsen.
Ám a BEK-ben a Real lepte meg hatossal a skótokat. A hatvan éve, 1963. október 9-én rendezett visszavágón a spanyol 6-0-ra nyertek, miközben Bobby Shearer meg se rezdült. A jobbhátvéd ismerte az ilyesmit: 1961. április 15-én azon az Anglia–Skócia találkozón debütált, amelyen a skót válogatott 9-3-as vereséget szenvedett a Wembley-ben.
A Rangers madridi vendégjátékán a gólok felét a harminchetedik évében járó, de továbbra is tarthatatlan Puskás szerezte.
Erre jellemző, hogy a Real a bajnokságban a teljes naptári évben veretlen maradt hazai pályán – mindössze két pontot vesztett otthon –, és januárban a Nou Campban 5-1-re, decemberben a Bernabéuban 4-0-ra simította le a Barcelonát.
Puskás mindkét klasszikuson megtette ugyanazt, amit a Rangers fogadása alkalmával: mesterhármast ért el. Övé lett a spanyol gólkirályi cím 1963-ban, majd 1964-ben is, ahogyan 1960-ban és 1961-ben. E négy évadban száz bajnoki gólt termelt összesen; nem csoda, ha még a Magyar Nemzet is büszkén jelentette 1960. április 24-i számában a hazánk korabeli sajtójában rendszerint láthatatlan emberré parancsolt „disszidensről”, hogy a 70 kilóra lefogyott Puskás elnyerte a Pichichi-díjat mint a LaLiga mesterlövésze.
A leghíresebb magyar 1963-ban a Világválogatottban is szerepelt, mégpedig a Rangers jó-rossz életű legendájával, Jim Baxterrel együtt. A 34-szeres skót válogatott középpályást sok mindennek lehetett nevezni, csak a sportszerű életmód bajnokának nem: nagy nőcsábász hírében állt, szerencsejáték-függő volt, és vedelte az italt. Túl az ötvenen két májültetésen esett át, kész csoda, hogy hatvanegy évet élt.
Amikor bepiált vagy drogozott, csak kicsivel látott rosszabbul Willie Hendersonnál, aki a Glasgow Rangers után – a mezhalmozó Forresthez hasonlóan – az emigráns skót Ian Petrie alapította Hong Kong Rangersben is játszott, és szinte egész pályafutása során kontaktlencsével futballozott. A fáma szerint olyan rövidlátó volt, hogy egy glasgow-i örökrangadón levonulóban eltévedt, és csak akkor ocsúdott fel, amikor Jock Stein, a Celtic mestere ráförmedt: „Ez a mi kispadunk!”
Puskás a kispadon sem kapott helyet a BEK második fordulójának első találkozóján, Bukarestben, mert
mégis szóba került a neve, mivel jó barátja – és olimpiai bajnok társa –, Papp László Madridban vívott profi bokszmeccset a spanyol Luis Folledóval. Az ökölvívó-mérkőzést a Real Madrid romániai találkozója miatt egy nappal elhalasztották, aztán Papp a nyolcadik menetben menthetetlenül kiütötte ellenfelét. Közben meg csodálkozott, mennyire mellette áll a közönség; utóbb kiderült, Puskás és Kubala László több száz jegyet felvásárolt, hogy kivándorolt magyarok népesítsék be a nézőteret…
