Miként ma mondják, azért az nem semmi, hogy száz évvel ezelőtt 30, 35, 40, sőt 45 ezer nézőről is írt a korabeli sajtó az 1923. szeptember 30-án rendezett MTK–FTC örökrangadó tudósításaiban. A Sporthírlap ekképpen számolt be a kirajzásról:
„Három óra felé már életveszélyes volt a forgalom a Hungária úti pálya környékén.
Lovasrendőrök lovagoltak bele a tömegbe,
hogy utat nyissanak a boldog jegytulajdonosoknak, és tízezrekre ment azoknak a száma, akik már nem juthattak be a pályára.”
Egy héttel korábban 35 ezer néző előtt zajlott ugyanott a magyar–osztrák találkozó, amelyet honfitársaink a Hungária úti Molnár György tizenegyesével és az újpesti Csontos Kálmán akciógóljával 2-0-ra megnyertek. A válogatottmeccs iránti érdeklődésről ez látott napvilágot:
„A szerény tiszteletjegyekért, amelyek nem jogosítják többre a tulajdonosaikat, mint hogy ott keressenek maguknak helyet, ahol tudnak, ismételjük: e szerény tiszteletjegyekért is 8-10 ezer koronát kínáltak.”
A Sporthírlap 40 ezerre tette az MTK–FTC nézőszámát, ám fizető néző csak 23 779 – ma egy egész fordulónyi „bruttó” – volt, a jegyekből 78 és fél millió korona bevétel származott. A mérkőzés további több mint 200 milliót generált a sportfogadásban, és nem kis feszültséget a zsúfolt sporttelepen.
A Nemzeti Sport arról cikkezett: „A sajtópáholyt is elöntötték a fékevesztett indulatok zavaros hullámai az MTK–FTC meccsen. Igenis, hölgyeim és uraim, a sajtópáholyt, a részrehajlatlan objektivitás e fenséges helyét, ahonnan a szakszerű kritika a maga nem befolyásolt kristálytisztaságában szokott a lapok hasábjaira vetődni. Tűzbe jöttek, ah!, a sajtópáholy kis és nagy istenei, akár görög elődeik a trójai háború alatt az Olimposzon. A toll egész- és félistenei leszálltak a hűvös elfogulatlanság magasságaiból, a szimpátia-nyilvánítás parasztos földszintjére, s két pártra szakadva ugyancsak odamondogattak egymásnak. Ajánlatos volna, ha az FTC és az MTK-pályán két-két sajtópáholyt állítanának föl. Egymás mellett ugyan, de vasráccsal elkerítve mindkettőt. Akkor minden különösebb veszély nélkül mondogathatnak oda egymásnak az MTK- és az FTC-párti részrehajlatlanok.”
Az izgatottságot először az váltotta ki, hogy Hungler II János úgy beleszállt Jeny Rudolfba, hogy a kék-fehérek balszélsője csak bicegett az első negyedóra végétől. Aztán a 40. percben olajat öntött a tűzre az a jelenet, amelyet Az Est című lap plasztikusan idézett fel:
Takács, az FTC jobb oldali hátvédje egy nem menthető rúgással a földre terítette Opatát, az MTK balösszekötőjét, akit gyomrán ért a rúgás. Opata előzően elgáncsolta Fuhrmannt, az FTC jobb oldali fedezetét, a bíró szabadrúgást ítélt az MTK ellen, de Takács, úgy látszik, nem érte be ezzel. A közönség, mind a negyvenezer ember, aki a nézőtérségen szorongott, megkövülve, iszonyodva nézte Takács művét, s a földön fetrengő Opatát.
