A pánikgombot megnyomó németek kirúgták Hansi Flicket, de lehet, hogy már így is elkéstek

Flick minőségi hozzávalókból ehetetlent főz: kirúghatják-e a német kapitányt még az Eb előtt?

– kérdeztük június végi cikkünk címében. Azzal zártuk: a DFB hosszú fennállása alatt gyakran bizonyította, hogy a türelem is erény, és a német szövetségnél a szakvezetőkkel szembeni türelem hagyományosan sokáig tart. Ezúttal csak szeptemberig tartott: a Japán elleni 1-4 után hiába hangoztatta Hansi Flick, hogy ő a megfelelő edző a csapat élére, a szövetségi vezetők másként gondolkodtak erről, és kirúgták az 58 éves szakembert, aki a 2014-es világbajnoki győzelemből Joachim Löw segítőjeként vette ki a részét.

A kezdeményezés a DFB közleménye alapján legfelülről, Bernd Neuendorf elnöktől jött, az elnökség pedig egyetértett abban, hogy Flicket és segítőit azonnali hatállyal fel kell menteni. Neuendorf kijelentette:

a csalódást keltő eredmények után a német válogatottnak új impulzusra van szüksége, sportsikerek kellenek, és erre nem láttak garanciát.

Rudi Völler sportigazgató – szövetségi kapitányként maga is vb-ezüstérmes, Flick helyett ő irányítja a csapatot a franciák elleni felkészülési mérkőzésen – szerint a menesztett kapitány nagyon sokat dolgozott a katari világbajnokság kudarca után, hogy megállítsa a válogatott zuhanórepülését, ám ez nem sikerült. A DFB nem látta biztosítottnak, hogy a válogatott a jövő évi Eb-n házigazdaként méltón tudna szerepelni, így a megoldást az edzőcserében látta.

A német válogatottnak 1926 óta van szövetségi kapitánya (korábban, mint sok más országban is, egy válogatóbizottság működött a nemzeti csapat mellett), és a türelem tényleg rendkívüli volt velük szemben. Ezt az edzők igen rövid listája is mutatja. Otto Nerz nyitotta a sort (1926–36), a legendás Sepp Herberger folytatta (1936–1964), jött Helmut Schön (1964–1978), Jupp Derwall (1978–1984), Franz Beckenbauer (1984–1990), Berti Vogts (1990–1998), Erich Ribbeck (1998–2000), Rudi Völler (2000–2004), Jürgen Klinsmann (2004–2006), Joachim Löw (2006–2021), mígnem elérkeztünk Hansi Flickig (2021–2023).

Ribbeck után Flick a második német szövetségi kapitány, aki nagy tornán nyert érem nélkül távozik a posztjáról. Illetve Flick nem önszántából távozik, és e tekintetben ő az első: korábban minden szövetségi kapitány maga döntött a kispad elhagyása mellett.

Legalábbis félig-meddig, mert az első szakvezetőt, Otto Nerzet az 1936-os berlini olimpia kudarca (a favoritok közé tartozó házigazda a futballrajongónak nem nevezhető Adolf Hitler szeme előtt bőgött le és kapott ki 2-0-ra a norvégoktól) után szabadságra küldte a vezetőség, majd bár visszahelyezte, novembertől már Sepp Herberger felelt a válogatottért, hiába maradt 1938-ig papíron Nerz a főnök.

Herberger némi kommunikációs zűrzavart követően előre bejelentetten távozott az 1963/64-es évad végén, Schön a válogatott legsikeresebb időszakát lezáró, balul elsült 1978-as világbajnokság után állt fel, és így tovább – a trénerek általában vagy egy nagy siker után köszöntek el, vagy egy rossz torna után maguk mondtak le. Egészen Flickig minden távozás éve egyben egy nagy torna eszendeje is volt: a szövetség az Európa- vagy világbajnokság után számvetést tartott, az edző meg tudta, hogy mit várnak tőle. A mostani az első eset, hogy ciklus közben jött az edzőcsere.

Ez önmagában véve is kockázat. Ugyanakkor teljesen érthető is: a csapatkapitány Ilkay Gündogan a Japán elleni vereséget követően arról beszélt, hogy az együttes elvesztette az önbizalmát, és ezt az eredmények is tükrözték. Flick nyolc meccsen nyolc győzelemmel kezdett, az első tizenhárom találkozóján veretlen maradt a válogatottal. Azt követően viszont tizenkét meccsen hat vereség (és csak két győzelem), a legutóbbi öt találkozón egy döntetlen és négy zakó volt a mérleg. A zuhanórepülés a magyar válogatott elleni hazai vereséggel (0–1) kezdődött.

Flick hiába keverte a kártyákat és a formációkat;

a kép nemhogy összeállt volna, egyre inkább szétesett.

A kolumbiaiak (0-2) és a japánok (1-4) ellen már a statisztikák is legalább olyan riasztók voltak, mint az eredmények. A németek egészen addig legalább papíron jók voltak (mezőnyfölény, sokkal több veszélyeztetés, de rossz helyzetkihasználás és instabil védekezés), ám a Flick-éra utolsó két meccse maga volt a teljes megaláztatás. Kolumbia ellen egyszer, Japán ellen kétszer találta el a kaput a Nationalelf, az ellenfél mindkét esetben jobb, gyorsabb, erőszakosabb és sokkal veszélyesebb volt. A japánok 11 alkalommal találták el a németek kapuját, magas minőségű helyzetek sorát dolgozták ki, és akár még nagyobb különbséggel is nyerhettek volna.

Valószínűleg a játékkép megváltozása volt a végső csepp a pohárban: azt még lehetett mentegetni, hogy a csapat nem használja ki a helyzeteit és nem védekezik elég jól; de a legutóbbi két találkozón már az előrejáték is valósággal megbénult. Immár nem arról volt szó, hogy a németek tékozlóan bánnak a helyzeteikkel: papíron gyengébb ellenfeleik játékban föléjük kerekedtek, többet lőttek kapura, többször találták el a kaput, magasabb minőségű helyzeteket alakítottak ki, több párharcot nyertek, no és persze több gólt lőttek. A remekül induló Flick-korszak reménytelenségbe fulladt.

A negatív trendekhez hozzákapcsolódik még az is, hogy erős ellenfelekkel szemben kirívóan gyenge Flick csapatának a mérlege. A 25 mérkőzésen aratott 12 győzelemből csak egy olyan van, amelyen az ellenfél a legutóbbi vb-re kijutott együttes volt, és Olaszországon kívül nem sikerült nagycsapatot megverni. Az olaszok pedig éppúgy válsághelyzetben bukdácsolnak – a legutóbbi Eb megnyerése ellenére –, mint a németek.

A legutóbbi Eb-t vagy vb-t megjárt válogatottak ellen a mérleg 3–7–6, ez a németek szintjén vállalhatatlanul rossz. A győzelmek zömét lendületből, Flick kinevezése után, az északmacedón, izlandi, román, örmény, liechtensteini kvintett ellen szerezték Kimmichék.

Lehet, hogy a DFB említett hagyományos türelme most kárára vált a válogatottnak.

Flick kinevezése logikus lépés volt – ismerte a válogatottnál zajló munkát, extrém sikeresen dolgozott a Bayernnél, kontinuitást képviselt a Löw-korszakkal –, de a katari világbajnokság csúfos kudarccal végződött. Nagyon sok edzőt kirúgtak volna azt követően, ám a DFB továbbra is bizalmat szavazott Flicknek, ám 2023-ban leginkább vereségeket kapott ezért cserébe.

Az eredmény: elpazarolt kilenc hónap, mely során a válogatott önbizalma és morálja tovább süllyedt. A franciák ellen megbízott edzőtrió vezeti a válogatottat, októberben amerikai túrára indul a csapat, amely a régi rivális osztrákok elleni mérkőzéssel zárja az esztendőt.

Szövetségi kapitány pedig nincs.

Ha Flicket a júniusi mérkőzések után menesztik, akkor a DFB-nek jobb esélye lett volna a piacról válogatni a csapat nélküli edzők közül. Most elég rövid az elérhető és a poszt kívánalmainak (nagyjából) megfelelő trénerek listája:

• Julian Nagelsmann csapat nélkül van, de még csak 36 éves, és kizárólag a klubfutballban dolgozott eddig. Irányított együttest a legmagasabb szintű küzdelemsorozatokban, dolgozott már sztárjátékosok sorával, ráadásul sok válogatott futballistát is ismer a Hoffenheimnél, az RB Leipzignél és a Bayernnél töltött időszakából.
• Louis van Gaal az ősi vetélytárs hollandokat irányította legutóbb, nincs csapata. 72 éves – hosszú távon aligha lehet vele számolni –, ismeri belülről a német futballt, és rövid távú, pragmatikus megoldásként elképzelhető.
• Oliver Glasner jól dolgozott a Wolfsburgnál, Európa Ligát nyert az Eintracht Frankfurttal, ideális korban van (49 éves), de még sosem vezetett sztárokkal telezsúfolt együttest. A legmagasabb szinten nagyon kevés a tapasztalata.
• Stefan Kuntz a keret jó részével együtt dolgozott az U21-es, illetve az U23-as válogatott szövetségi edzőjeként. Élő szerződése van a török válogatottal, ám nem túl népszerű, hiába vezeti csapata az Eb-selejtezőcsoportját a horvátok előtt. Ha a németek nagyon akarják, valószínűleg el tudják csábítani. Utódja az U21-eseknél Antonio Di Salvo, aki edzőként még kezdő, így valószínűtlen az előléptetése.
• Rudi Völler vezette már a válogatottat nagy tornán, de sokkal többet töltött igazgatói, mint edzői pozíciókban. Nagyon régen (2005-ben) edzősködött aktívan. Hannes Wolffal és Sandro Wagnerrel együtt ő meccsel a franciák ellen.
• Ugyanez a probléma a legutóbb szintén 2005-ben edzősködő, sportvezetőként szép karriert befutó Matthias Sammerral.
• Felix Magath már 70 éves, és edzői pályája csúcspontja a múlt ködébe vész. Az utóbbi tíz évben alig edzősködött, és kérdéses az is, hogy vezetői stílusát hogyan viselnék a sztárok.
• Szakmailag és a népakaratot tekintve egyaránt Jürgen Klopp lenne a legjobb és legnépszerűbb választás, ám 2026-ig szerződés köti a Liverpoolhoz, és ebből aligha ugrana ki egy válogatott kaland kedvéért. A 2026-os világbajnokság után viszont könnyen elképzelhető, hogy kipróbálja magát a nemzeti csapatnál.
• Joachim Löwnek sincs csapata, de igencsak meglepő lenne, ha a németek hozzá nyúlnának vissza.

Ez azért (talán Nagelsmann és Van Gaal kivételével) még mindig nem a legerősebb névsor. De tegyük hozzá, hogy

a németek nem is feltétlenül szoktak a legnagyobb nevekre hajtani a válogatott esetében.

Helmut Schön alig-alig dolgozott a klubfutballban, a Saar-vidéki válogatott trénere, majd Herberger segítője volt, hogy aztán mentorát is túlszárnyalja eredményeivel. Derwall Schön másodedzőjéből lett szövetségi kapitány. Beckenbauer egyáltalán nem edzősködött, mielőtt kinevezték volna a válogatott élére. Vogts U21-es tréner, illetve Beckenbauer segítője volt. Ribbeck – kivételként – hosszú klubedzői karrier után érkezett a nemzeti csapathoz, bár egy UEFA Kupán kívül semmit sem nyert klubjaival.

Völler leverkuseni sportigazgatóból, majd beugró edzőből lett szövetségi kapitány; Klinsmann a válogatottnál debütált, Löw Klinsmann segítője volt, Flick pedig Löwé. Két rendező elv volt: a kontinuitás, vagy ha ez nem érvényesülhetett, akkor egy korábbi kitűnő játékost kinevezni a posztra. Még az edzők sorából a leginkább kilógó – és legkevésbé sikeres – Ribbeck is volt válogatott másodedző, csak jóval szövetségi kapitányi megbízatása előtt.

A kontinuitás most nem érvényesülhet, hisz Flickkel együtt az asszisztenseit is kirúgták. Hadra fogható legendából sincs sok, pláne olyan, aki aktívan edzősködik is. Szervezeti szintű megújulás – hiába mondják sokan, hogy a DFB-nek is reformra lenne szüksége – nem várható. A válogatott hiányposztjaira aligha jönnek a semmiből új játékosok. A 2006-os világbajnokság előtti krízisben a türelem erénynek bizonyult (Jürgen Klinsmann a posztján maradt, a válogatott jól szerepelt, és maga mellé állította a szurkolókat), most viszont úgy tűnik, csak az időt sikerült elvesztegetni.

Flicket alapos okkal lehetett volna meneszteni a katari vb után, de maradt, és kilenc hónap elteltével a német válogatott mélyebben van, mint akkor.

Az óra ketyeg, jövőre Európa-bajnokság, hazai pályán.

A német válogatott történelmi rossz sorozatban menetel – négy egymást követő nagy tornát abszolvált úgy, hogy egyiken sem jutott döntőbe, sőt a legutóbbi hármon a negyeddöntőt sem érte el –, ez a játékosok, a vezetők és a nézők hangulatára is hatással van. A játékosanyagban – bár akadnak gyenge pontok – benne van egy jó szereplés ígérete. De ehhez taktikától csapatmorálig sok mindent meg kellene változtatni. És ami a legfontosabb: hitet kellene adni a hitehagyottnak tűnő, önbizalmát vesztett csapatnak.

Láttunk már könnyebb edzői kihívást is.