„A legszebb játékot a Vasas mutatta. A csapat, amelyről el lehet mondani, hogy a leglelkesebb játékosokkal rendelkezik. A magyar sportban kevés példa volt még arra, hogy 3:0-ás félidő után a vesztésre álló csapat nemcsak hogy kiegyenlít, hanem magához ragadja a vezetést. Ezt pedig a Vasas megtette, megérdemelte a győzelmet.”
Így lelkendezett a Világ című lap a száz évvel ezelőtt, 1923. augusztus 15-én tartott futballbajnoki nyitány után. Az ünnepelt piros-kékek pedig a Kispest ellen fordítottak, és nyilván nem mulasztottak el eleget tenni az újságokban megjelent felhívásnak egy hónappal korábban: „A vasasok I. és II. csapatban szerepelt játékosai július 14-én, szombaton délután 4 órakor a Hungária úti pályán okvetlen jelenjenek meg.”
Az edzésfegyelem a rajt első félidejében még nem mutatkozott meg, vagy a kispestiek még lelkiismeretesebben tréningeztek. A lényeg: Morvay Ágoston a 22. és a 24. percben is beköszönt Nyerges János Vasas-kapusnak, példáját utóbb Ölvedy Ferenc is követte. A Hungária út 3000 nézője ekkor elkönyvelte a kispesti győzelmet,
A Teddynek becézett Jelinek Tivadar a második félidő harmadik percében szépített – a korabeli leírás szerint „pompás dribli után”, valamint „Biri kapus hibájából” –, aztán következett a nagy szám, Takács II bő negyedóra leforgás alatt, a 69. és a 85. perc között elért mesterhármasa. A beszámolók egyikében az állt: „Mindhárom gólja védhetetlen, bombaszerű lövésből esett.”
Takács II Józsefről így írtak akkoriban: „A csapat vele áll vagy bukik.” Érthető, ha 1926-ban, amikor az FTC először megkereste a Vasast, hogy átigazolja a csatárt, a korabeli hírek szerint a piros-kék klub 200 millió koronában állapította meg a lelépési díját. (A Vasas cáfolta az értesülést, de nem nevezett meg más összeget.)
Ez a summa négyszerese volt annak a nem kis pénznek, amennyiért a Juventus 1925-ben szerződtette Hirzer Ferencet, aki első torinói évadában – 35 góllal – az olasz bajnokság mesterlövésze lett, és főszerepet játszott abban, hogy a zebracsíkos együttes elnyerte a scudettót.
