Minden futballrajongót megérint a nosztalgia. Az érzés talán a tinédzserévek vége, húszas évek eleje irányába a legerősebb: ekkor már tudatosan választunk saját kedvenceket (akár sportban, akár zenében), tudatosan követjük rajongásunk tárgyát, még nem kopik bennünk a fanatizmus és nem éget ki minket a meccsek végeláthatatlan sora.
Minden kísérlet a listázásra és rangsorolásra szükségszerűen erősen szubjektív, és szubjektív az az állítás is, hogy az 1998-as világbajnokságnak – 18 évesen a legszédítőbb futballcsúcs, amit addig láttam – ott van a helye a legjobbak között.
Kit egy-egy válogatott (az Aranycsapat? Az 1970-es brazil mágusok? Cruyff és a hollandok 1974-ben? Az esztétikai csúcsteljesítménnyel semmire sem menő 1982-es brazilok? Maradona és argentinjai?) bűvölt el, kit egy-egy torna miliője – Franciaországban kiváló csapatokból, óriási egyéniségekből, drámából és fantasztikus hangulatból sem volt hiány. Hogy miért is volt nagyon emlékezetes a 16. világbajnokság? Íme, néhány támpont!
32 CSAPAT. Az már a hetvenes évek elején nyilvánvaló volt, hogy a 16 csapat kevés, de a bővítésnek ekkor még sokan (főleg az addigi lebonyolítás haszonélvezőinek számító európai és dél-amerikai együttesek) keresztbe tettek. A mezőnyt végül 1982-ben bővítették 24 csapatosra, de ez nyakatekert, „számolgatós” lebonyolítást eredményezett, közben pedig a feltörekvő kontinensek kopogtattak a FIFA-nál, és még több helyet követeltek. Végül a franciaországi tornán szerepelt először 32 együttes, és a lebonyolítás sikert aratott. A mezőny nem hígult fel – Japán és az Egyesült Államok kivételével minden csapat szerzett legalább egy pontot, mindegyik betalált, és csak négy olyan meccs volt, amelyen az egyik fél négy vagy több góllal múlta fölül a másikat –, a lebonyolítás könnyen érthető volt, a csoportmeccsek zöme izgalmas, hiszen a harmadik hely már nem jelentett valószínű továbbjutást.
A HIVATALOS DAL. A legtöbb szavazáson azt mondja a közönség, hogy a La Copa de la Vida (avagy a The Cup of Life), Ricky Martin slágere a valaha volt legjobb hivatalos vb-dal. A tornára kiadott Allez! Ola! Olé! című válogatásalbum sem rossz, de a La Copa de La Vida abból a mezőnyből is messze kiemelkedik. Annyira jó sláger, hogy még a latin popot rühellők is hajlamosak voltak teli torokból ordítani a refrént. Mindent tud, amit egy vb-dalnak tudnia kell.
A KABALA. Néhány vb-kabalát a közönség közönnyel vagy szemforgatással fogadott, ám Footix, a gall kakas osztatlan sikert aratott. Egy csomó kabalával szemben Footix megragadt a kollektív szurkolói emlékezetben, és talán csak Pique, az 1986-os, mexikói vb bajszos, sombrerós jalapeno-figurája vetekedhet vele a népszerűségi versenyben.
A FIFA-JÁTÉKOK. Az EA Sports ezekben az években kezdett igazán belejönni, és a világbajnoki kvalifikációt végig követő, máig kultjátéknak számító FIFA Road to World Cup 98, valamint a torna hivatalos játéka, a World Cup 98 egyaránt nagy dobásnak számított. A World Cup 98-ban a teljes tornát lejátszhattuk franciaországi környezetben, de a világbajnokság megnyerésével megnyílt az „archív szekció”, így például az 1938-as és az 1954-es ezüstérmes magyar válogatottat is irányíthattuk a World Cup Classics szekcióban. Először hordta minden válogatott a tényleges mezét – még olyan dresszek is előkerülnek a játékban, amelyek a világbajnokságon a szertárban maradtak!
