Különleges mérkőzésre gyülekeztek a legjobb magyar labdarúgók 1943. július 4-én. Azzal, hogy a második bécsi döntéssel Magyarország visszakapta elcsatolt észak-erdélyi területeit, valamint azzal, hogy hónapokon belül megszegte a Jugoszláviával 1940 végén megkötött „örök barátsági” szerződést, és „felszabadította” a Délvidéket, a futballban addig sosem látott helyzet teremtődött: az NB I mezőnyének felét vidéki csapatok tették ki. Sőt 1941 és 1944 között a Nagyvárad ötödik, második és első volt, a Kolozsvár 1944-ben bronzérmet nyert, az Újvidék ugyanakkor hatodikként zárta a bajnokságot.
Az ifjabb olvasók nyilván a Hitleren hökkennek meg elsőre, de a Horthyn is tűnődni kell, hiszen ez éppen olyan, mint az, hogy az NDK fővárosában, Kelet-Berlinben Walter Ulbrichtról, a Német Szocialista Egységpárt hivatalban lévő főtitkáráról nevezték el a stadiont. Abban az arénában nyert Eb-selejtezőt 1963-ban a magyar válogatott, amelyet két szovjet űrhajós, Jurij Gagarin és Valentyina Tyereskova berlini látogatása miatt Drezdában szállásoltak el. Örömünkre Rákosi Gyula 1-1-nél, a 90. percben nemes bosszút állt a nem várt bumlizásért.
De térjünk vissza a húsz évvel korábban rendezett találkozóhoz, amely Kolozsváron zajlott a Vidék és Budapest csapata között, nem sokkal a bajnokság befejezése után. Az érdeklődés óriási volt, mert tíz labdarúgó lépett pályára abból a tizenegyből, amely egy hónappal korábban a válogatottat alkotta, és 4-2-re nyert Szófiában a bolgárok ellen. Hozzá kell tenni: a tizenegyedik futballista, a nagyváradi Kovács II János csak sérülése miatt hiányzott.
A pestieknek is le kellett mondaniuk egy szélsőről, mivel a bokáját fájlaló ferencvárosi Gyetvai László szintén nem tudta vállalni a játékot; helyette vitéz Surányi László, a bajnok Csepel játékosa került a vendégcsapatba. Méghozzá Újpest bálványa, Zsengellér Gyula mellé, aki az egész mezőny első számú sztárja volt, hiszen a bolgárok ellen mind a négy gólt ő szerezte.
A vidékiek így álltak fel: Vécsey Adolf (Nagyvárad) – Szűcs Sándor (Szolnok), Vass Mózes (Kolozsvár) – Perényi-Pecsovszky József (Nagyvárad), Debreczeni István (Salgótarján), Lakat Károly (Szeged) – Radnai János, Kovács IV István (mindkettő Kolozsvár), Sárvári-Spielmann Ferenc, Bodola Gyula, Tóth III Mátyás (mind Nagyvárad).
Közülük Bodola 48-szor játszott a román, 13-szor a magyar válogatottban, Perényi-Pecsovszky 32-szer a románban, 3-szor a magyarban, Sárvári-Spielmann 11-szer „ott”, 7-szer „itt”, Tóth III 2-szer azon, 16-szor ezen az oldalon.
A szegedi Lakat a következő évadtól már az FTC, Szűcs 1944-től az Újpest játékosa volt; utóbbit 1951-ben államilag megtervezett akcióval „disszidálni” csalták, és persze elfogták, majd – példát statuálva –
Ez legalább olyan borzalmas, mint a Hitler stadion.
