Az elnök már a levegőbe dobálta a kalapját, de 2-0-ról elbukta a Fradi a bajnoki döntőt

Régóta tudom: a második világháború után a londoni 6-3-ig nem érdekelte a hatalmat a labdarúgás. A futballt úgy tálalták, mint a nép munka utáni szabadidős tevékenységét, amely beállítás egyezett az üzemi dolgozók öntevékeny kultúrműsoraiéval.

A Szabad Nép 1953. október 26-án, alig egy hónappal az évszázad mérkőzése előtt alig

fél gépelt oldalnyi terjedelemben számolt be az NB I-es fordulóról,

és a slágermeccsről a még olvasható legkisebb, hatpontos betűfokozattal, nonparaille-jel közölte: „Vasas–Vörös Lobogó 1-1 (1-1). Népstadion, 30 000 néző Változatos, érdekes, időnként színvonalas játékot nyújtott a két csapat. A vezető gólt az első félidő 22. percében a Vasas érte el Szilágyi révén, majd hat perc múlva Sándor egyenlített. A második félidőben is sok veszélyes támadást vezettek a csatársorok, de a védelem mindkét csapatnál jól működött.”

Kész.

Ugyanez volt a helyzet 1948 júniusában, pedig akkor egészen rendkívüli körülmények között dőlt el a bajnokság. A Népszavában mégis pusztán ennyi állt: „A labdarúgó-bajnokság legutolsó fordulójának eredményei a következők: Csepel–Ferencváros 4-3, Kispest–Debrecen 4-0, Szolnok–Szeged 1-1, Vasas–MTK 2-0, Salgótarján–Haladás 3-1, EMTK–Elektromos 0-0, MATEOSZ–Újpest 0-0.” Majd az NB I végeredménye, vagyis a tabella, és slussz.

A Magyar Nemzet a rendőrségi hírek alatt, a már megszokott (?) nonparaille-jel tudatta: „Csepel csapata nyerte a labdarúgó-bajnokságot. Csepel–Ferencváros 4-3 (3-2).

A hónapok óta tartó nagy pör vasárnap délután a csepeli arénában jogerősen befejeződött.

Több mint 30 ezer néző volt a szemtanúja az ítélethirdetésnek, mely a lelki-testi felkészültség, a nagyobb lelkesedés, a mindenáron való győzni akarás alapján a Csepel javára döntött, és a Ferencvárost marasztalta el a semmire ki nem magyarázható vereségben.”

A labdarúgás politikai célú felhasználása 1954 elejétől működött, a londoni diadal után ugyanis az illetékes elvtársak ráébredtek arra, hogy a magyar válogatott akár vb-aranyérmes is lehet. Azóta persze tudjuk, nem csupán világbajnoki címre pályázó együttesre telepedhet rá a politika…

Negyvennyolcban azonban még hanyagolták a futballt. Mármint a tömegkommunikációban, mert különben mindent megtettek, hogy minél többen láthassák a záróforduló csúcsmérkőzését, a Csepel–FTC találkozót.

A finálé előtt a tabella így festett: 1. Csepel 51 pont, 2. FTC 51, 3. Vasas 50. Ez annyit tett, hogy a csepeli meccs győztese feltétlenül bajnok, de ha az a találkozó döntetlennel ér véget, és a Vasas kapott gól nélkül legyőzi az MTK-t, akkor – jobb gólaránya révén – a zárórát a harmadik helyről kezdő csapat fut be elsőként.

Csepelen abban az évadban 5531 volt az átlagos nézőszám, ám hetvenöt éve, 1948. június 27-én 34 ezer szurkoló tolongott a szigeti sporttelepen.

Addig 15 ezres volt a kapacitás, de a befogadóképességet kéthetes rohammunkával több mint a kétszeresére bővítették, igaz, a Világ című újság epésen jegyezte meg: „Aki elkésett, az húszforintos jeggyel sem tudott ülni. Állhatott, de nem látott. Mit tehetett? Visszament a kapu elé, és eladta a jegyét öt forintért.”

Jobban hangzott az a felvezetés, hogy „minden percben indul egy autóbusz vasárnap Csepelre”; vagy hogy „perzsaszőnyegen dől el a bajnokság”.

A pálya talajára nem is volt panasz, a csepeliek kőkemény küzdőmodorára annál inkább. Ám Kónya József, a házigazdák hátvédje azt mondta: „Nem megyünk mi lábra. Ha a labda nincs ott, nem bántunk senkit.”

Ez sem vigasztalta Kamarás Árpádot. A kijelölt bíró már-már megtörten említette:

Sajnos, nekem kell vezetnem ezt a döntő fontosságú mérkőzést.

Ami azt illeti, volt baja bőven. Pedig úgy nézett ki, sima ügy lesz, mert az FTC három perc alatt 2-0-s előnyt szerzett Deák „Bamba” Ferenc fejesével és Kocsis „Kocka” Sándor üres kapus góljával. (Előzőleg Szekeres András, a csepeli háló őre kivetődve akart hárítani, de kigurult a kezéből a labda.)

Dr. Münnich Ferenc, a későbbi belügyminiszter, majd miniszterelnök-helyettes, aki a negyvenes évek második felében fővárosi rendőrfőkapitány, egyúttal a Ferencváros klubelnöke volt, a levegőbe hajigálta kalapját a díszpáholyban.

A kommunista korifeus korán dobálózott.

A huszadik percben Marosvári Béla szépített, két perccel később Fenyvesi György egyenlített. Utóbbiról a Képes Sport azt írta: „Élete legjobb játékát nyújtotta.” Pedig még csak huszonkét éves volt…

Újabb negyedóra elteltével már a Csepel vezetett! Keszthelyi Mihály szöktette Szentesi Károlyt, aki az indításhoz méltó módon fejezte be az akciót.

A vendéglátók körültekintőbben őrizték a vezetést, mint az FTC, és talán mindvégig marad a 3-2, ha az utolsó negyedórához érkezve Kamarás nem ítél meglepő 11-est az FTC javára. Rédei József olyannyira tiltakozott a büntető megadása ellen, hogy a bíró leküldte őt a pályáról, Deák viszont nyugodt maradt, és egyenlített (3-3).

Ekkor a Megyeri úton, ahol a Vasas–MTK mérkőzést rendezték, elterjedt: Csepelen 3-3 a végeredmény. Mivel a piros-kékek 2-0-ra vezettek, szurkolóik ünnepelni kezdték a bajnokcsapatot…

De az nem a Vasas volt.

Pedig úgy tetszett, Csepelen be sem tudják fejezni a találkozót.

Előbb a pályaválasztók két játékosa, Nagy II István és Kónya összefejelt, mindkettőt vérző kobakkal vitték le a pályáról. Aztán Lakat Károly és Szentesi egymásnak esett, Kamarás kiállította egyiket is, másikat is.

Tíz ferencvárosi és hét csepeli volt a gyepen, amikor – a 83. percben – Fenyvesi labdája kipattant Henni Gézáról, és Pintér József a hálóba lőtt (4-3). Kónya és Nagy II a gól után visszatért, kiderült viszont, hogy Szentesinek korábban eltört a válla.

De így is győzött a Csepel!

Bár az utolsó hét percet sem kisasszonyfutball jellemezte. A felgyógyuló Nagy II belépője után Kocsist, Kispéteré nyomán Fenyvesit kellett ápolni. A ferencvárosi publikum a játékvezető ellen fordult, a Képes Sport viszont Henni szerepeltetését vélte a bajnokság kimenetelét eldöntő mozzanatnak:

„Egészen bizonyos, hogy nincsen rendben – írta a lap a 16-szoros válogatott kapusról. – Nem lett volna szabad beállítani őt erre a nagy mérkőzésre. Bal oldali bordasérülését látszik igazolni az a tény is, hogy minden gól ezen az oldalán ment be. A jó formában lévő Hennivel a Ferencváros nem vesztette volna el a mérkőzést.”

E megállapítás alighanem megfelelt a valóságnak, mert a meccs előtt a Népsport posztonként összehasonlította a két csapat labdarúgóit, és Henninek a két legmagasabb osztályzat egyikét adta. Az érdemjegyek így festettek:

Szekeres 7/Henni 9 – Rédei 7/Csiszár 6, Kónya 8/Kéri 7, Híres 7/Hernádi 7 – Nagy II 8/Kispéter 9, Rákosi 7/Lakat 7 – Szentesi 6/Szabó 7, Marosvári 8/Kocsis 8, Keszthelyi 8/Deák 7, Fenyvesi 7/Kiss 6, Pintér 7/Gyetvai 6.

Érdekes, hogy a Népsport szerint Keszthelyi „megverte” Deákot, és Marosvári sem volt gyengébb Kocsisnál, ahogyan az értékelés egészét a Csepel dominálta (5-3 a javára + három „döntetlen”).

Az biztos: roppant állhatatosak voltak a csepeliek, mert gyakorlatilag tizenketten játszották végig az évadot.

Az FTC ellen pályára lépőkön túl még Imri István szerepelt 10 mérkőzésen, Preiner Kálmánnak (5) és Négyesi Frigyesnek (4) epizódok jutottak csupán. A többes szám nem alkalmazható Bakos Béla és Tihanyi László kapus esetében, mert mindkettő csak egyszer állt a háló előtt.

Az FTC második számú kapusa a 13-szoros válogatott Csikós Gyula volt. Lehet tűnődni: ha őt teszi be Lyka Antal edző…?

Ám erre a kérdésre már soha nem kapunk választ.