Szép nyári nap: verejtékcseppek nélkül győzte le Litvániát a magyar válogatott

Amint arról már írtunk, a Montenegró elleni mérkőzés közel sem sikerült hibátlanra: bár a közvélemény nagy része elégedett volt az egy ponttal, a magyar válogatott nem tudott veszélyes helyzeteket kidolgozni, és a labdás játékában komoly hiányosságok voltak megfigyelhetők. A legalacsonyabban jegyzett csoportellenfél, Litvánia ellen azonban hazai pályán mindenki győzelmet és felszabadult játékot várt, hiszen csak a három pont begyűjtésével lehetett továbbra is reális cél a 2024-es Eb-részvétel. A balti együttes az eddigi két mérkőzésén egy pontot szerzett, a Szerbia elleni idegenbeli, 2-0-s vereség után a múlt héten hazai pályán Bulgáriával játszott 1-1-et.

Ahogyan Marco Rossi előzetesen ígérte, a magyar kezdőcsapat több helyen is változott a szombatihoz képest. Dibusz előtt ezúttal Botka lett Orbán és Szalai Attila társa a védelemben, a középpálya közepén most is a Nagy Ádám, Callum Styles páros kapott helyet. A baloldalon ismét Kerkez Milos biztosított szélességet, ám a jobb oldali szárnyvédő posztjára meglepetésre Sallai Roland került. Elöl – Ádám Martin helyén –

a paksi Varga Barnabás először szerepelt kezdőként,

Szoboszlai visszakerült a bal oldali félterületbe, a harmadik csatár pedig Gazdag Dániel lett.

A litván válogatott kezdőcsapata szintén okozott némi meglepetést: Edgaras Jankauskas szövetségi kapitány sutba dobta az első két selejtezőn alkalmazott 4-2-3-1-es hadrendet, és – Rossi csapatához alkalmazkodva – a sárga mezesek is három belső védővel álltak fel a Puskás Arénában. Így a kezdőcsapat is jelentősen eltért a korábbiaktól: a védelemben Tutyskinas, Lekiatas, Klimavicius és Kazukolovas mellé az eredetileg jobbszélső Sesplaukis került be, a középpályán Uzela, Gineitis és Sirgedas kapott helyet, az eredendően balszélső Eligijus Jankauskas pedig második csatárt játszott Paulauskas mellett.

A mérkőzés meglehetősen egyoldalú képe már az első percekben kirajzolódott, és később sem nagyon változott. A litvánok egy-egy kivételes esetet leszámítva le sem támadták a magyarokat, és 5-3-2-ben őrizték saját térfelüket. A balti csapatot illetően már az előző mérkőzéseken is megfigyelhető volt, hogy négyvédős rendszerben is területek maradnak a játékosok között, hiszen futballistái sokszor inkább (a közvetlen ellenfelükhöz képest) emberfogással, mintsem (a saját csapattársaikhoz képest) területvédekezéssel pozicionálják magukat. A magyar válogatott az összecsapás egészében – hasonlóan, mint Montenegró ellen – 71 százalékban birtokolta a labdát.

A litvánok harcmodorát látva

a mieink labdával sokkal bátrabban futballoztak, mint szombat este.

A három belső védő jóval gyakrabban lépett be a játékba, hogy labdavezetéssel kicsalogassa az ellenfelet, hiszen nem kellett attól tartani: a litvánok letámadó első sora megszerezheti a labdát.

A bolgárok elleni mérkőzéshez hasonlóan Rossi csapata ezúttal is a pálya bal oldalát próbálta erőteljesen túltölteni. A szigorúan meghatározott területelfoglalás helyett a játékosok most is valamivel nagyobb szabadságot kaptak a némileg aszimmetrikus szerkezetben. A Montenegróval szemben látott szélességi problémák most örömteli módon nem ütköztek ki, a jobboldalon Sallai és Gazdag, a másikon pedig Kerkez Milos és a középről felfutó Szalai Attila felváltva adott szélességet. A magyarok általában arra is elegendő figyelmet fordítottak, hogy a kiürült pozíciókat feltöltsék. Ha például Nagy visszalépett a védősorba, akkor Botka a jobb oldali félterületben egy sorral feljebb, a litván védekezés első és második vonala közé lépett fel, a védekező középpályás pozíciójába.

A magyar válogatott labdabirtoklásban túltölti a pálya bal oldalát, a litvánok 5-3-2-ben a saját térfelükön védekeznek. Nagy Ádám visszalép a védővonalba, míg Botka egy sorral feljebb a védekező középpályások helyére mozog. Szoboszlai szabad szerepkörben éppen visszafelé lép a labdáért. A baloldalon Kerkez, a jobbon Sallai ad szélességet.

A domináns játék ellenére azonban a magyar csapat nem ajtó-ablak ziccereket, sokkal inkább kisebb helyzeteket alakított ki egymás után.

Bár a nagyobb helyezkedési szabadság jó hatással lehet a játékosokban rejlő kreativitásra, azért annak árnyoldalai is lehetnek. A nagyobb szabadság és variabilitás ugyanis folyamatos összhangot és alkalmazkodást követel a játékosoktól. Ennek köszönhetően többször előfordult, hogy túl sok játékos mozgott a labda felé, miközben a védelmi blokkon belüli kulcspozíciók betöltetlenül maradtak. A szabad szerepben játszó Szoboszlainak így túl sokszor kellett a kaputól távol visszalépnie, emiatt pedig nem az ellenfél védelmi vonalai között vehette át a labdát. A játékosok önbizalma mellett talán ez is magyarázhatja, hogy a magyar csapat szokatlanul sok távoli lövéssel próbálkozott.

Hasonló baloldali túltöltés, a két oldalsó középhátvéd is az ellenfél térfelén. Ezúttal Botka egészen a védővonalak közé fut fel, míg Sallai befelé érkezik a második hullámban. A nagyobb helyezkedési szabadságnak hátulütője is van: olykor a kelleténél több játékos mozog a labda felé. Szoboszlai ismét mélyebb pozícióban kap labdát, és távolról kapura lő.

Ennek a játékszervezésnek tehát feltétele a játékosok közötti nagyfokú összhang, hogy képesek legyenek az adott szituációban egymás mozgásához alkalmazkodni. A magyar válogatott esetében ez többé-kevésbé megvan, hiszen a csapat gerince évek óta ugyanaz. Fontos azonban, hogy az egyes futballisták teljesítménye sem mindig egyenletes, ezért lehetséges, hogy a bolgárok ellen a labdás játékunk képe némileg eltérő volt. A mieink azonban összességében megfelelő színvonalon valósították meg ezt az elképzelést, ennek szép példáját láthattuk az első gólnál, amelyet a kezdőcsapatban először játszó Varga Barnabás szerzett. A bolgárok elleni meccshez hasonlóan ismét kijelenthetjük: az együttes az apróbb hiányosságok ellenére egyértelműen előrébb lépett a másfél-két évvel ezelőtti kockázatkerülő, sematikus támadókoncepcióhoz képest.

Az első magyar gól. A pillanatképen mind a tíz mezőnyjátékosunk látható, így tökéletesen megfigyelhetjük a pozíciós szabadság jó példáját. Orbán ismét belép a játékba, Szoboszlai megint visszalép a labdáért, és az oldalsó középhátvédként mögé kerülő Szalai Attilát hozza játékba. Kerkez most a félterületbe, a balösszekötő helyén indul be, Botka a félterületben biztosít. Nagy, Sallai és Varga érkezik a beadásra. Utóbbi leválik a védőjéről, és Szalai Attila beadásából a hosszú oldali kapufánál megszerzi a vezető gólt.

Szinte a teljes mérkőzés a magyar támadásokról szólt,

az ellenfél néhány távoli lövést és a hajrában kialakított nagyobb helyzetet leszámítva szinte semmilyen támadóakciót nem tudott bemutatni. A labdakihozatal kezdetén a litvánok az egyik szárnyvédő fellépésével többször is aszimmetrikusan négy védőre váltottak, ám Gertmonas kapus gyakran nem is merte a hátvédeknek kipasszolni a labdát. Amikor pedig a litvánok mégis megpróbálkoztak ilyesmivel, a Gazdag, Varga, Szoboszlai hármashoz általában a jobbszélen Sallai csatlakozott letámadásban, s rövid úton sikerült a litván játékosokat felívelésre kényszeríteni.

Magyar letámadás, a litván válogatott itt négy védővel építkezik. Az elülső hármas és a szárnyvédő Sallai indítja meg a letámadást, a cél a forgatást lezárni, a kapust ívelésre kényszeríteni.

A kevés sikeres litván labdakihozatal egyike. A három csatár egy az egyben támadja le a balti védőket, de Styles és Nagy nem követi a társakat. Uzela szabadon veheti át a labdát, és Sesplaukis irányába forgat. Rá Kerkez lép ki, és a legkisebb nyomásra is kénytelen elrúgni a labdát.

A második félidőben több cserét is láthattunk, például Ádám Martin és Kleinheisler László is pályára lépett, Ferenczi János pedig négy év után mutatkozhatott be tétmeccsen is a válogatottban. Az utolsó negyedórában Sallai visszamozgott a tőle megszokott középső pozíciókba, s egy gyönyörű távoli lövéssel a győzelmet is bebiztosította. A gól a lehető legjobbkor jött, hiszen az azt megelőző percekben a litván válogatott képes volt beszorítani a házigazda együttest.

A magyar válogatott az 1.86-os xG-vel magabiztosan felülmúlta az ellenfelet,

de ez a viszonylag nagy mennyiségű, 27 lövésre vetített mutató kevés nagy helyett sok kisebb helyzet kidolgozása nyomán született meg. Figyelemre méltó, hogy a lövéseink közel fele (14) a büntetőterületen kívülről érkezett, ami kiugróan magas szám.

A magyar válogatott tehát felszabadult játékkal, viszonylag simán hozta a kötelezőt. Mivel Szerbia meglepetésre pontot veszített Bulgáriában (sőt: Lazovic csak a 96. percben tudott egyenlíteni), a mieink a csoport első helyét birtokolva vonulnak a nyári szünetre, és várják a szerbek elleni szeptember 7-i, idegenbeli mérkőzést. Marco Rossi gárdája eddig gólt sem kapott a sorozatban, a kedd este látott játék pedig remélhetőleg a folytatásra is önbizalmat ad a játékosoknak. A legnehezebb feladatok azonban ősszel jönnek, amikor is a stabil védekezés mellett a hatékony labdás játékra is nagy szükség lesz.