Amint arról már írtunk, a Montenegró elleni mérkőzés közel sem sikerült hibátlanra: bár a közvélemény nagy része elégedett volt az egy ponttal, a magyar válogatott nem tudott veszélyes helyzeteket kidolgozni, és a labdás játékában komoly hiányosságok voltak megfigyelhetők. A legalacsonyabban jegyzett csoportellenfél, Litvánia ellen azonban hazai pályán mindenki győzelmet és felszabadult játékot várt, hiszen csak a három pont begyűjtésével lehetett továbbra is reális cél a 2024-es Eb-részvétel. A balti együttes az eddigi két mérkőzésén egy pontot szerzett, a Szerbia elleni idegenbeli, 2-0-s vereség után a múlt héten hazai pályán Bulgáriával játszott 1-1-et.
Ahogyan Marco Rossi előzetesen ígérte, a magyar kezdőcsapat több helyen is változott a szombatihoz képest. Dibusz előtt ezúttal Botka lett Orbán és Szalai Attila társa a védelemben, a középpálya közepén most is a Nagy Ádám, Callum Styles páros kapott helyet. A baloldalon ismét Kerkez Milos biztosított szélességet, ám a jobb oldali szárnyvédő posztjára meglepetésre Sallai Roland került. Elöl – Ádám Martin helyén –
Szoboszlai visszakerült a bal oldali félterületbe, a harmadik csatár pedig Gazdag Dániel lett.
A litván válogatott kezdőcsapata szintén okozott némi meglepetést: Edgaras Jankauskas szövetségi kapitány sutba dobta az első két selejtezőn alkalmazott 4-2-3-1-es hadrendet, és – Rossi csapatához alkalmazkodva – a sárga mezesek is három belső védővel álltak fel a Puskás Arénában. Így a kezdőcsapat is jelentősen eltért a korábbiaktól: a védelemben Tutyskinas, Lekiatas, Klimavicius és Kazukolovas mellé az eredetileg jobbszélső Sesplaukis került be, a középpályán Uzela, Gineitis és Sirgedas kapott helyet, az eredendően balszélső Eligijus Jankauskas pedig második csatárt játszott Paulauskas mellett.
A mérkőzés meglehetősen egyoldalú képe már az első percekben kirajzolódott, és később sem nagyon változott. A litvánok egy-egy kivételes esetet leszámítva le sem támadták a magyarokat, és 5-3-2-ben őrizték saját térfelüket. A balti csapatot illetően már az előző mérkőzéseken is megfigyelhető volt, hogy négyvédős rendszerben is területek maradnak a játékosok között, hiszen futballistái sokszor inkább (a közvetlen ellenfelükhöz képest) emberfogással, mintsem (a saját csapattársaikhoz képest) területvédekezéssel pozicionálják magukat. A magyar válogatott az összecsapás egészében – hasonlóan, mint Montenegró ellen – 71 százalékban birtokolta a labdát.
A litvánok harcmodorát látva
A három belső védő jóval gyakrabban lépett be a játékba, hogy labdavezetéssel kicsalogassa az ellenfelet, hiszen nem kellett attól tartani: a litvánok letámadó első sora megszerezheti a labdát.
A bolgárok elleni mérkőzéshez hasonlóan Rossi csapata ezúttal is a pálya bal oldalát próbálta erőteljesen túltölteni. A szigorúan meghatározott területelfoglalás helyett a játékosok most is valamivel nagyobb szabadságot kaptak a némileg aszimmetrikus szerkezetben. A Montenegróval szemben látott szélességi problémák most örömteli módon nem ütköztek ki, a jobboldalon Sallai és Gazdag, a másikon pedig Kerkez Milos és a középről felfutó Szalai Attila felváltva adott szélességet. A magyarok általában arra is elegendő figyelmet fordítottak, hogy a kiürült pozíciókat feltöltsék. Ha például Nagy visszalépett a védősorba, akkor Botka a jobb oldali félterületben egy sorral feljebb, a litván védekezés első és második vonala közé lépett fel, a védekező középpályás pozíciójába.
A magyar válogatott labdabirtoklásban túltölti a pálya bal oldalát, a litvánok 5-3-2-ben a saját térfelükön védekeznek. Nagy Ádám visszalép a védővonalba, míg Botka egy sorral feljebb a védekező középpályások helyére mozog. Szoboszlai szabad szerepkörben éppen visszafelé lép a labdáért. A baloldalon Kerkez, a jobbon Sallai ad szélességet.
