Fél évszázada azt írta a szatirikus Ludas Matyi: „Meg kell szerezni a következő vb rendezési jogát. A rendezőnek ugyanis sosem kell selejtezőt játszania, automatikusan bekerül a tizenhatos döntőbe.”
A helyzet korántsem volt vicces. Magyarország válogatottja az 1970-es után az 1974-es világbajnokságról is lemaradt, miután 1973. június 13-án csak döntetlent ért el idehaza a svédekkel szemben.
– időrendben – az 1924-es „egyiptomi csapással”, az 1954-es vb-döntő elvesztésével, az 1969-es marseille-i pótselejtezővel és az 1986-os, irapuatói 0-6-tal együtt, pedig a válogatott nem is kapott ki.
Sőt az egész selejtezősorozaton veretlen maradt.
Viszont csak a máltaiakat győzte le (kétszer), az osztrákok és a svédek ellen négy döntetlent számlált. Pedig már elsőre nyerni kellett volna Bécsben. A Práterban rendezett kvalifikációs találkozón honfitársaink ragyogó játékkal 2-0-ra vezettek – Kocsis Lajos briliáns szólógólját érdemes lenne ezerszer megnézni, de a hatvanas-hetvenes évek bajnoki és válogatott mérkőzéseit nem őrizte meg a televíziós archívum –, Juhász Pétert azonban felbosszantotta Rudi Glöckner játékvezető néhány ítélete, ezért az újpesti balhátvéd duruzsolni kezdett az 1970-es brazil–olasz vb-döntő (4-1) keletnémet bírájának.
Addig nyomta a szöveget, amíg a sporttárs tizenegyest adott az osztrákok javára a semmiért, s miután Franz Hasil értékesítette a bosszú büntetőjét, 67 392 bécsi „szomszéd” örömére Kurt Jara egyenlített (2-2).
Illovszky Rudolf szövetségi kapitány már hetekkel korábban kijelölte 22-es keretét, amelyben húsz fővárosi és két vidéki labdarúgó kapott helyet. A névsor így festett: Géczi, Páncsics, Bálint, Vépi, Juhász István, Szőke, Branikovits (mind FTC), Horváth, Tóth András, Bene, Dunai II, Zámbó (mind Újpest), Bicskei, Szűcs Lajos, Kocsis Lajos, Kozma (mind Honvéd), Török Péter, Fábián, Vidáts, Várady (mind Vasas), Rapp (Pécs), Kovács József (Videoton).
A baj ezzel a listával az volt, hogy két újonc kapus – Bicskei Bertalan és Rapp Imre – szerepelt benne. Az addigi selejtezők mindegyikén Géczi István védett, de ő az északiak vendégjátéka előtt megsérült. Ráadásul Juhász Péter az edzőtáborban, kártyázás közben durván visszaszólt Illovszkynak – fel sem nézett, nem tudta, hogy a szakvezetőhöz beszél –, aki kivitte még Karl-Marx-Stadtba, az NDK elleni barátságos mérkőzésre (1-2), majd be sem nevezte a „svéd” mérkőzésre.
Vépi Péterben, a tartalék balhátvédben viszont nem bízott eléggé, ezért a középső védőként és középpályásként a világválogatottságig jutó Szűcs Lajost tette meg balbekknek. Vele és Bicskei kapussal együtt hat védőjátékost küldött a pályára – a söprögető Kovácsot, valamint Török Pétert, Bálint Lászlót, Vidáts Csabát is bevetette –, de nem mondható, hogy a sok elhárító miatt maradt el a siker, mert a magyar válogatott három gólt szerzett, és 3-2-es vezetésnél Szőke István a felső lécre lőtte a szabadrúgást.
