Foci sport24

Amikor úgy lett bajnok a Milan, hogy szinte elfelejtett nyerni

Chris Cole / Allsport / Getty Images
Chris Cole / Allsport / Getty Images
Harminc éve úgy hódította el a bajnoki címet a Milan, hogy utolsó tizenkét mérkőzése közül csak egyet nyert meg. Détári Lajos kieső Anconája ellen győzött 3-1-re, és miközben az olasz lapok egyöntetűen a vörös-feketék kríziséről cikkeztek, Fabio Capello edző kategorikusan visszautasította, hogy csapata válságba került volna. Az persze magáért beszél: a Maestrónak a scudetto ellenére magyarázkodnia kellett...

Szédületesen kezdte az 1992/93-as bajnokságot a Milan futballcsapata. Pescarában 5-4-re győzött úgy, hogy a vendéglátók középpályása, bizonyos Massimiliano Allegri mindjárt az első percben gólt szerzett, majd Franco Baresi neve mellé két öngól is került, és a 23. percben 4-2-re (!) vezetett a Pescara. Innen fordított a Milan, pontosabban a mesterhármassal kirukkoló Marco van Basten.

Aztán Firenzében lélegzetelállító 7-3 következett a Fiorentina, otthon 5-3 a Lazio ellen, majd Nápolyban Van Basten meg sem állt négyig, a Milan pedig megint ötig (5-1).

Mindez nem is nyitány, hanem folytatás volt, hiszen

a „mágikusnak” minősített együttes 1991. május 26-tól nem kapott ki bajnoki találkozón, és rendkívüli szériáját 1993. március 21-ig nyújtotta.

A sorozat már 58 meccset, 39 győzelmet és 19 döntetlent tartalmazott, amikor a Parma – 75 572 néző legnagyobb bánatára – 1-0-ra nyert a San Siro stadionban. A gólt stílszerűen az 58. percben lőtte szabadrúgásból a kolumbiai Faustino Asprilla, aki abban az évben 5-0-s győzelemre vezette hazája válogatottját az argentinokkal Buenos Airesben vívott vb-selejtezőn.

Clive Brunskill / Allsport / Getty Images Roberto Donadoni

A milánói vereséget, amelynek előbb-utóbb el kellett következnie, megelőzte az Aranylabdát 1992 decemberében harmadszor elnyerő Van Basten bokaműtétje, amely után a vörös-fekete ördögök isteni „San Marcója” több mint négy hónapot kihagyott, csak április végén tért vissza. A holland csatár értékére jellemző, hogy a Forbes magazin szerint a Serie A legjobban kereső labdarúgója volt évi 3,3 milliárd lírás (2,5 millió dolláros) fizetéssel. Pedig klubtársainak is jutott mit aprítaniuk a tejbe: Baresi, Ruud Gullit, Gianluigi Lentini egyaránt 3 milliárd, Frank Rijkaard és Jean-Pierre Papin, akit Milánóban – Lupin után – „Arsene Papinnek” neveztek, 2,7 milliárd lírát vágott zsebre.

Olyan környezetben „kaszáltak” a Milan menői, amelyben hemzsegtek a világsztárok. A Serie A akkori mezőnyéből a következő 23-as külföldi válogatott keretet lehetett volna kialakítani: Taffarel; Mazinho, Aldair, Sammer, Kohler, Rijkaard, Ruggeri, Branco; Gullit, Hässler, Gascoigne, Platt, Andy Möller, Francescoli, Hagi, Détári; Caniggia, Batistuta, Van Basten, Careca, Asprilla, Papin, Brian Laudrup.

S akadt néhány olasz labdaművész is, aki egy évvel később világbajnoki döntőt vívott…

Az a pasadenai csúcstalálkozó nem sikerült, 1993. április 10-én viszont a Milan játékosai örömtáncot lejtettek a San Siro gyepén az Internazionale elleni 1-1- után, mert biztosak voltak benne, elsőségüket immár nem fenyegeti semmiféle veszély. Csakhogy a következő héten a Juventus 3-1-re győzött a listavezető vendégeként, és a Corriere dello Sport azt írta:

A Milannál változatlanul válság van.

A La Gazzetta dello Sport főcíme így szólt: „Giovanni Trapattoni a San Siro parancsnoki hídján.”

Nem a torinói trénert méltató megállapításra, hanem játékosai teljesítményére vonatkozott az Arrigo Sacchit 1991-ben váltó Fabio Capello edző reakciója: „Szétrobbanok a méregtől.”

Kedves Olvasónk!Az általad keresett cikk olvasása Sport24 előfizetéshez kötött.
Sport24 előfizetés
990 Ft/hónap
Sport24 - Előfizetés logó
  • havi 24 cikk Magyarország legjobb focis szerzőitől
  • előfizetői extrák
    (részvétel a Sport24 szerzői által tartott meccskibeszélőn)
Próbáld ki most kedvezményesen az első hónap csak 490 Ft!
Ha már előfizetőnk vagy, jelentkezz be!
Olvasói sztorik