A legígéretesebb angol edzőt felzabálta a Chelsea – Graham Potter bukása

A tulajdonosi kör, amellyel beszéltem, nagyon impresszív terveket és ötleteket fektetett le, nagyon, nagyon izgalmas az egész. A felkérés a semmiből jött és nagyon gyorsan kellett dönteni, de miután beszéltem a számomra fontos emberekkel és a családommal, mindenkit bevonva a lépésbe, ez most jó lehetőségnek tűnt, jó időben

– mondta Graham Potter még az első, Salzburg elleni Chelsea-mérkőzése előtt.

Kívülről is így tűnt. Konkrét tárgyalásokról ugyan egyik esetben sem tudtunk, Potter nevét a Tottenham, a Manchester United és minden európai kupahelyek környékén garázdálkodó angol középcsapattal szóba hozták már eddigre. Ám sehol sem vállalta el a munkát, maradt a Brightonban és lépésről-lépésre építette azt a projektet, amibe évekkel azelőtt belekezdett.

Első idényében a Brighton a bentmaradásért küzdött. Túlzás lenne azt állítani, hogy rezgett a léc (7 ponttal végeztek a 18. helyezett előtt), de az utolsó fordulókig figyelni kellett. A következő szezont ugyanannyi ponttal zárták – bár a kiesők bénázása miatt még annyira sem kellett aggódni, mint egy évvel előtte.

Tavaly már sokkal több jött ki a Brightonból: 51 ponttal a 9. pozícióban zártak, közelebb a Konferencialiga-induláshoz, mint a kipottyanáshoz. Idén akkor, amikor a Chelsea elvitte Pottert, a Sirályok a negyedik helyen álltak – 6 forduló alatt négy győzelmet aratva –, a klub jelenleg a hetedik, célban történetük legjobb bajnoki eredményéért. És pusztán ezekből a számokból, még ki sem világlik a játékbeli változás és az igazán különleges fejlődés.

A Chelsea pillanatnyilag a tabella alsóházának első neve és a Wolverhampton elleni vereség alkalmával, Frank Lampard személyében már a szezon negyedik edzője ült a kékek kispadján.

Ennyire mélyen az elmúlt csaknem 30 (!) évben egyetlen egyszer álltak, a 2015-16-os évad végén, amely José Mourinho második eljövetelének csúfondáros befejezése volt. Annál a 10. helynél lejjebb legutóbb az 1995-96-os szezonban végeztek. Todd Boehly-ék korszaka nagyon úgy áll, hogy egy olyan bajnoki helyezéssel fejeződik majd be, amelyhez foghatóan gyenge még csak megközelítőleg sem jött össze Roman Abramovics tulajdonlása alatt.

Nyilván sohasem derül majd ki, mivel győzték meg Boehly-ék Pottert, milyen projektet festettek fel előtte, amely ennyire megvette őt, de nem túlzás kijelenteni, hogy vagy hatalmas lódítások vagy elképesztő önámítások hangzottak el. A klub vezetősége nem látta meg az elképzeléseik gyengepontjait és Potter sem volt képes kiszúrni ezeket. Boehly-ék így egyre nagyobb krízishelyzetbe hozták magukat, Potter pedig néhány hónap alatt szinte lerombolta azt, amit majdnem két évtized alatt felépített.

A Modern edző

Potter karrerívje igazi modernfocis tündérmese. Játékosmúltja nem elhanyagolható, de elég visszafogott: az angol futballpiramis több fontos klubját is megjárta, egészen komoly mennyiségű évet lehúzva a Championshipben, de egy szezont a Premier League-ben is eltöltött. Azonban igen korán, 30 évesen visszavonult és rögtön nagyon alulról kezdve belecsapott az edzői pályafutásába. Először egyetemi csapatok asszisztenseként, majd vezetőedzőjeként dolgozott, hogy a profi futballba a ghánai női válogatott technikai igazgatói szerepkörével (a 2007-es női vébén) és végül a svéd negyedosztályú Östersunds kispadjának kiérdemlésével lépjen át. Az Östersunds élén szinte csodát tett: hét év svédországi munkavégzés alatt feljutottak az első osztályba, megnyerték a svéd kupát és ennek köszönhetően kijutottak az európai kupaporondra, ahol a miniklub a tavaszt is megérte. Az Östersunds egyébként tavaly kiesett a másodosztályba és csupán osztályozón tudta megúszni, hogy egyből ne zuhanjon tovább a harmadik vonalba.

Nem szolgált meglepetésként a bravúr után, hogy Pottert lehalászták a hazájában. A championshipes Swansea csapott le rá, ahol bár csupán a 10. helyen végzett, brutális keretátalakítás mellett kellett víz felett maradnia. A 2018-19-es év végén a Brighton éppen bentmaradt a PL-ben. Chris Hughton edző ezzel óriási szolgálatot tett a csapatnak, ám az adatok és az analitikai megközelítés apostola, Tony Bloom tulajdonos úgy döntött, mégis menedzsert cserélnek. Graham Potterre esett a választás, aki így megkapta az első Premier League-feladatát.

A Brighton Bloom miatt szenzációs belső rendszerrel és struktúrával rendelkezik, csakhogy ez ekkoriban egyrészt még nem volt ennyire egyértelmű, másrészt a keret pont a másodosztály és a PL színvonala között lebegett.

Potter totálisan átformálta az együttest.

Az első szezonban még inkább csak ráutaló jeleket láthattunk arra, mi sülhet ki a projektből. Az első félév során jóval progresszívebb futballt mutattak, míg a befejezésre egy küzdelmesebb, párharcerősebb, rakkolósabb arcukat vették elő. Mindazonáltal az átlagos labdabirtoklás már ekkor nagy különbözőséget mutatott: az 52,2% csaknem 8%-al volt magasabb, mint Hughton alatt azt megelőzően. Ez tavalyra már csaknem 55%-ra rúgott, ami akkor a teljes mezőnyben a negyedik legmagasabb mutatónak számított – mindezt a liga 15. legmagasabb bérkeretével elérve.

Idén ősszel a Potter alatt letudott mérkőzéseken majdhogy kettes lőtt gólátlaggal, meccsenként átlagosan 13 lövést eleresztve remekelt már a támadósor. Legyőzték a Manchester Unitedet, a West Hamet, a Leeds Unitedet és a Leicester City-t is és, ami még talán ennél is fontosabb: ekkorra már hónapok óta arról lehetett beszélni, hogy Potter hétről-hétre az ellenfelek edzői fölé kerekedik taktikailag.

Félsz, Potter?

Amikor az angol tréner neve egyre ismertebbé vált, elsődlegesen Pep Guardiolához hasonlították. A Swansea élén dolgozva egy interjúban bevallotta, hogy a katalán szakember az egyik inspirációja, így elkerülhetetlenül létrejöttek a párhuzamok, hiszen Potter csapatai is látványos labdakihozatalokkal, a meccseket általában irányítva játszottak. A menesztése előtti hetekben viszont már arról szóltak a beszámolók, hogy a vezetőedzőt a Harry Potter-sorozathoz kötődő gúnynevekkel fricskázzák a labdarúgók. Guardiola-hasonmásból egy szezon alatt Mr. Roxfort lett. Jól mutatja a zuhanást.

Potter a Brightonnál a liga taktilailag legsokszínűbb és legrugalmasabb csapatát fejlesztette. Az együtt átdolgozott évek alatt olyan mélyen és megbízhatóan beleverte a futballistáiba az alapelveit, hogy bármelyik héten, bármelyik felállását előhúzhatta, tűpontosan végrehajtották az elképzeléseit. Magas labdabirtoklás, sok kidolgozott helyzet, látványos taktikai tudás – minden adott egy topcsapat topedzőjéhez, nem igaz? Lehet. Remélhetőleg egy támogatóbb, türelmesebb, sokkal kevésbé káoszos környezetben ki is derül, hogy így van-e vagy sem, de ugyan a felszínen egyértelműnek tűnik a dolog, korántsem feltétlenül az.

Potter a Brightonnál általában minden bajnoki előtt egy hetet készülhetett, videózhatott és edzhetett. Az, hogy minden fordulóban valami újat, ellenfélspecifikusat talált ki, egy kisebb együttesnél működött, ám a Chelsea nem hetente játszik, hanem 3 naponta pályán van és egyfolytában utazik.

Sokkal kevesebb idő adatik meg a meccstervek elkészítésére, az ellenfelek kivideózására, ezért a Chelsea-hez hasonló gigászoknál sokkal inkább működőképes az, amikor egy edző borzasztó erős víziója által, egy stabil és domináns alapjátékot alakítanak ki. Potterre ez csak hellyel-közzel, a focija nyomaiban volt igaz. A keret adta lehetőségek sem segítették, de alapjáték helyett folyamatos változás és variálás jellemezte őt a kékeknél. Londoni ténykedése során egyetlen PL-menedzser sem változtatott többet és többször a kezdőcsapatán, mint ő. Előfordulhat, hogy képes kiépíteni az állandó kontrollt, egy világos alaptervet, de ez a Chelsea-nél még csak körvonalazódni sem körvonalazódott.

Ahogy azt előző cikkünkben is leírtuk, 32 profi futballistával lehetetlen együtt dolgozni. Ahhoz, hogy legalább valamennyire mindenki elégedett legyen, a gigantikus összegekért megszerzett fiatalok fejlődjenek, az eltávozni vágyók értéke ne csökkenjen, illetve a jelen és a jövő kulcsemberei villogjanak, Potter kénytelennek bizonyult mindenkit forgatni. Ugyanakkor ezzel abszolút keresztülvihetetlenné vált az alapok lerakása.

Ősszel még csak-csak jöttek az eredmények – 8 mérkőzéses veretlenségi sorozat októberben, BL-továbbjutás – de aztán januárt követően minden beszakadt. A megörökölt keret mellett a téli átigazolási ablak végére észveszejtően sok csoportra szakadt a Chelsea.

• Volt, aki menni akart, de nem mehetett és már februárban a nyarat várta.
• Mason Mount, a mögöttünk hagyott esztendők egyik alapembere a hosszabbítására várt, előfordulhat, hogy távozik.
• Néhányaknak nem feltétlen kellett aggódnia, de bizonyítani akartak, hogy fontos oszlopok lehetnek.
• Érkezett stabil kezdő; a jövő embere, akinek idő kell majd a beépüléshez; és olyan is, aki brilliáns tehetséggel rendelkezik, de nem biztos, hogy fél évnél többet tölt majd a Stamford Bridge-en.

Egyetlen egy közös pontot találhattunk közöttük: Potter egyiküket sem tudta megnyerni magának véglegesen.

A hírek szerint a játékosok élvezetes, kreatív, szakmailag magas minőségű edzésekről tudtak beszámolni, csakhogy, ahogyan a gúnynevekből is megmutatkozott, Potter a különböző klikkeknek nem tudott megfelelni, azok nem fogadták el őt. A külföldről igazoltak közül sokan nem ismerték őt a leigazolásuk pillanatában. A távozók semmibe vették, miközben a keret annyira nagyra nőtt, hogy eseknek a folyosón kellett öltözködniük, értelemszerűen ők sem repeshettek a mesterért. Éppen, ahogyan az külsőleg is látszódik: Potter nem vált hirtelen rossz edzővé, kiemelkedő képességekkel és tulajdonságokkal bír, de a chelsea-s meló felzabálta őt. Nem fogadták el őt vezetőként és sosem tudta foganatosítani azt a tudást, ami a fejében található.

A probléma az, hogy a Premier League és a topfutball egy húsdaráló. Olyanok is akadnak, akik a kudarcaik ellenére szinte sosem tudnak kibukni – ilyen például Frank Lampard is – de a többségnek egy lehetőség adódik. Ha elhasalsz, véged. Leírnak, megbélyegeznek és a cirkusz halad tovább, a klubok és a foci megalomán mechanonja darál és darál. Hiába megmagyarázható a fiaskó, hiába nyilvánvaló a közeg többségének, hogy a feladatot senki sem tudta volna megugrani, a kontextus sokszor elveszik. A Pottert körülvevő narratíva most már nem az „ígéretes, mindenki által rajongott fiatal edzőfenomén”, hanem „a fickó, aki túl nagyot ugrott túl hamar és könnyűnek bizonyult a legmagasabb szinten”.

Graham Potter kimagasló szociális és pedagógiai érzékkel megáldott edző, aki ha kap időt, türelmet és bizalmat, meg fogja hálálni. Amennyiben olyan projektbe csöppen, amelyben körülötte is jól meghatározott szerepek mentén dolgozó társak segítik az előrehaladást, és mindenki tudja, merre halad, működni fog. Az a nagy kérdés csupán, hogy ez a következő állomás megint a Brighton, egy köztes lépcsőfok, vagy esetleg a Chelsea szintje lesz. Potter reálisan aggódhat, hogy utóbbitól véglegesen elesett.

18 év szisztematikusan, önuralommal és fokozatossággal összerakott munkája ment levesbe 7 hónap alatt. Semmi sem jellemzi ennél jobban a jelenlegi Chelsea-t.