Jesse Marsch 21 meccsen át ült a RB Leipzig kispadján 2021 őszén, mielőtt felállították onnan: mindössze ötöt nyert meg a tizennégy bajnokijából, a komoly babérokra törő csapat a tizenegyedik helyen szerénykedett, ráadásul az utolsó négy meccséből hármat is elveszített. Mindeközben a Bajnokok Ligájában sem jutott tovább a csoportkörből. Nem tüntettek tehát a szurkolók Marsch menesztése ellen, az eredmények magukért beszéltek: valamiért nem sikerült az amerikai edző lipcsei kalandja.
Nem volt azonban ideje szomorkodni, mert nem sokkal később már arról szóltak a hírek, hogy a Leeds Marsch-ban látja Marcelo Bielsa ideális utódját, és mint később kiderült, fel is vették vele a kapcsolatot: ha minden jól megy, nyártól átvehetné a stafétát. De a csapat időközben olyan rémes sorozatot produkált, hogy a klubvezetés megijedt, és tavaly februárban inkább úgy döntött, előrébb hozza az utódlást: Bielsa ment, Marsch jött, és mindjárt volt is dolga bőven. Nem mondhatni, hogy az együttes feltámadt volna, de nagy nehezen mégis összekapart annyi pontot, hogy az utolsó fordulóban sikerüljön kivívnia a bennmaradást.
Csakhogy a következő évben sem állt össze a jelentősen megerősített társaság, az ígéretes indulás után a Leeds novemberre már újra a kiesőzóna közelébe került.
Ezért lehetett csak meglepő, hogy február elején mégis szerződést bontottak vele a Nottingham Forest elleni vereséget követően, merthogy az eredmények egyáltalán nem igazolták az amerikaiba vetett bizalmat.
Ennek ellenére napokkal később Marsch már egy másik, kiesés ellen küzdő Premier League-csapattal tárgyalt. Tény, hogy nincs már széles választék állás nélküli edzőkből, akik szívesen dolgoznak a PL sereghajtójánál, mégis felszaladt jó néhány szemöldök a hírre, hogy a Southampton Marschot tartja a legmegfelelőbb jelöltnek a kispadra, elvégre mindkét topligás klubjánál elbukott. Ennyire meggyőzőek lennének az osztrák és az amerikai bajnokságban elért eredményei?
Az biztos, hogy
nem véletlenül emlegetik vele kapcsolatban állandóan a Ted Lasso című vígjátéksorozat főhősét, aki szintén Amerikából jön egy angol csapathoz. Nem feltétlenül igazságos (pláne, hogy nem Marsch az első Egyesült Államokból érkezett edző Angliában), de tény: ő maga is sokat tett azért, hogy amerikai sztereotípiák jussanak eszünkbe róla. Például rengeteget beszélt. Néha egyenesen olyan volt, mintha valami önfejlesztő guru okosságait visszhangozná, elmondta, hogy megnézette a játékosaival a pekingi olimpián győztes amerikai kosárcsapatról készült Netflix-dokumentumfilmet, megint máskor közölte, hogy híres emberektől – Gandhitól, Teréz anyától, Muhammad Alitól – vett idézetekkel motiválja a játékosait. Már az szokatlan volt, hogy Marsch jóval többet nyilatkozott, mint az átlagos PL-edző, de idővel nemcsak az volt a probléma, hogy amerikai bullshit-generátornak tűnt, hanem a klubnak is kellemetlenné vált az állandó szereplése. Pláne, hogy Marsch néha felért egy píárkatasztrófával: a Teréz anyás idézetei miatt még csak kinevették, de amikor januárban bejelentette, hogy regisztrált a leginkább álláskeresésre használt LinkedIn-re, az még szükségtelen híreszteléseket is gerjesztett.
