Számkivetetté vált az olasz futball nagy reménysége

Zaniolo a rómaiak tavalyi Konferencia Liga-menetelésében hatalmas szerepet vállalt. A negyeddöntőben a norvégiai odavágó után fordított Mourinho csapata a Bodö-Glimt ellen: a Stadio Olimpicóban az olasz támadó mesterhármast ért el. Pályafutása csúcspillanata aztán az EKL tiranai fináléjában jött el: a 32. percben a Feyenoordnak lőtt góljával az AS Roma elképesztően hosszú idő után szerzett ismét trófeát, és az UEFA legfiatalabb versenysorozatának aranyérmeit először a Farkasok nyakába akaszthatták.

Róma felrobbant a mámortól.

A Giallorossi egyébként sem visszafogottságukról híres szurkolói megőrültek, az ünnepélyek és a buszos diadalmenetek kavalkádjának kellős közepén pedig Zaniolo állt.

Alig néhány hónappal később, ez év januárjának utolsó napjaiban azt kérte a klubtól, hogy engedjék el. A vezetőedző, José Mourinho állítása szerint „hetek óta nyíltan kimondta, hogy menni akar”. Kérőkből azonban hiány mutatkozott. Az olasz csapatoknak – mindenféle túlzás nélkül – nincs pénzük. A Serie A teljes mezőnye 30 millió eurót költött el a téli átigazolási időszakban – Zaniolo pedig a beszámolók alapján 30–40 millió közötti összegért került ki a piacra. A Juventus most kapott büntetést és 15 pontos levonást pénzügyi machinációk miatt, hosszú évek gazdasági szenvedése után az Inter kezei közül éppen most csúszott ki az egyik legnagyobb értéke (Milan Skriniar a PSG-vel egyezett meg), a Milannak és a Napolinak üres a kasszája. Az olasz bajnokság egyébként is cudarul állt financiálisan, de a Covid óta egészen kétségbeejtő a helyzet.

A hazáján kívül pedig egyetlen valódi gigász sem jelentkezett be Zaniolóért. Senki…

A Roma ugyan megegyezett a Bournemouth-szal – egy olyan együttessel, amely most agyba-főbe igazolgatva igyekszik megkapaszkodni a Premier League-ben –, ám ezt a lehetőséget Zaniolo elsőre visszautasította, lévén a céljainak és elképzeléseinek nem felelt meg az angolok státusza, majd amikor az átigazolási szezon utolsó napján állítólag meggondolta magát, addigra meg már a Bournemouth-nak nem kellett. Így viszont a rómaiak vezetősége a lelátóra fogja őt száműzni. Másfél év múlva lejár a szerződése, ezek szerint nem akar hosszabbítani, így viszont a klub nem kíván asszisztálni a fejlődéséhez, nem szeretnének formában tartani egy lelépni igyekvő játékost.

Brutális különbség ez a nyári eufóriához képest. És még kegyetlenebb kontraszt azzal szemben, amikor Zaniolo betört a köztudatba.

Egy új remény

„Zaniolo az olasz futball jövője” – ezt Fabio Capello, a sportág egyik legsikeresebb olasz edzője mondta.

„Csodálatos lehet” – ez pedig Roberto Mancini olasz szövetségi kapitány jövendölése volt.

Elképesztő az istenadta fizikuma egy ennyire fiatal játékoshoz képest, ráadásul a technikai képzettsége is kiváló. Már most nagyon jó futballista, és igazi nagysággá válhat. Nico a Roma jövője

– így nyilatkozott róla Daniele De Rossi, az AS Roma saját nevelésű, 117-szeres válogatott legendája.

„Helyesen tesszük, ha dicsérjük. A fejlődése olyan úton halad, amely meghalad mindenféle várakozást” – vélekedett Eusebio Di Francesco, a Roma egykori trénere, akinél Zaniolo bemutatkozott.

„Nicolo nyilván hatalmas tehetség, de képesnek lenni arra, amire ő képes volt, rögtön az U19-ből…, ez szinte precedens nélküli. Abnormális. Látni őt a Bernabeuban játszani és jól szerepelni… Ez óriási” – lelkendezett Stefano Vecchi, Zaniolo korábbi edzője az Inter Primavera csapatában.

Az utóbbi két idézetnél érdemes kezdeni.

Zaniolo Massa városában, az olasz csizma Tirrén-tenger felőli partján látta meg a napvilágot. A Massához legközelebb eső igazi nagyváros Firenze. Tizenhat éves koráig, egészen addig, amíg el nem bocsátották a Fiorentina akadémiájáról, ott nevelkedett. Sok gyerek ebben a helyzetben feladja – ha a felnőttfociba való betörés kapujában ilyen pórul jártak, nincs értelme folytatni. Zaniolo nem így viszonyult a kérdéshez: a családjával keresett egy olyan helyet, ahol értékelték a képességeit, és hagyták őt kibontakozni.

A Virtus Entella nem tartozik éppenséggel Olaszország legnagyobb nevű egyesületei közé. A hozzájuk hasonló lehetőségű klubok ificsapatai viszonylag ritkán jutnak el a korosztályos sorozatok végéig, úgyhogy magától értetődő módon sokak érdeklődését felkeltette, amikor az Entella a Primavera-bajnokság harmadik helyén végzett a 2016/17-es évadban, mindemellett bemasírozva a Primavera Olasz Kupa döntőjébe. Ott – ironikus módon – az AS Roma U19-esei legyőzték őket, de a menetelés és a gazdagabb akadémiák folyamatos megcsúfolása egyetlen emberhez vezetett: Zaniolóhoz.

Az Inter kaparintotta meg őt. A vezérszerepből itt sem vett vissza, és a Nerazzurit – többek között – korosztályos bajnoki címig vezette. Ettől a ponttól visszaszámolva, két évvel korábban még a Fiorentinától kirúgva, az álmai megsemmisülésének szélén állt. És még csak ez után gyorsultak fel az események.

Az Inter 2018 nyarán leigazolta Radja Nainggolant a Romától. A belga középpályásért megkötött üzlet részeként a fővárosiak megkapták a milánóiak egyik legnagyobb tehetséget – ahogyan az Olaszországban hosszú esztendők óta lenni szokott, egy kipróbált külföldi veteránért cserébe ez nem bántotta túlzottan őket. Zaniolo így az Örök Városba tette át a székhelyét, ám mielőtt ez ténylegesen megtörtént volna, az U19-es Európa-bajnokságon volt jelenése.

Itt szúrta ki őt Roberto Mancini, olyannyira, hogy augusztusban a válogatott keretbe is behívta.

Első osztályú felnőtt meccs nélkül, úgy, hogy a Romában hivatalos mérkőzésen ekkor még szintén nem mutatkozott be. Túl sokat azért erre sem kellett várni, szeptember 9-én, egy Bajnokok Ligája-találkozón, a Real Madrid otthonában lépett először pályára.

Ez jól szimbolizálja Zaniolo pályafutását: a köztes lépcsőfokok szinte mindig kimaradtak, a nagy kihívásoknak azonban egytől-egyig megfelelt. Az évadot végül 36 meccsel, 6 góllal és 3 gólpasszal zárta. Minden adott volt ahhoz, hogy Róma új sztárja és az olasz futball új reménysége a következő évben kilőjön.

Január 12-éig hat gólt és két pontos előkészítést jegyzett, hétről hétre fejlődni látszott, míg a csapata BL-t érő helyen állt. A 19. fordulóban a Juventus érkezett a Stadio Olimpicóba.

A lebirkózhatatlan

A már említett Vecchi úgy tartotta: „kicsit Gerrard, kicsit Lampard. Mindig az angol futball nagyjaihoz hasonlítottam Nicolót. Olyanokhoz, akik a pálya teljes hosszát bejátsszák, megérkeznek a tizenhatoson belülre, és gólokat szereznek.” Az Entellában 10-esként szerepelt, az Internél 10-esként és 8-asként. A These Football Timesnak adott interjújában maga Zaniolo azt mondta, „mindig is 10-esként futballoztam, de bevallom, akár 8-asként vagy védekező középpályásként is szerepelnék, ha kell”. Ennyire távol helyezni őt a kaputól, talán hiba lett volna, de az teljesen egyértelmű, miért hangozhattak el ezek a gondolatok. Zaniolo gyors felkapaszkodását két tulajdonsága segítette elsődlegesen.

A fizikuma tényleg mindig is hihetetlen volt; rendkívüli erő, egyensúlyérzék és robbanékonyság kombinációja egyesült benne. Ez párosult a technikai képzettséggel; ragad a lábához a labda, ami azzal együtt, hogy képtelenség elnyomni, kibillenteni, bámulatos labdacipelővé tette. Nem hogy játékosok mellett vitte el gondolkodás nélkül a labdát, egész csapatrészeket szakított át. A modern futball egyik nagy erénye, hogy megtanultuk értékelni azokat a labdarúgókat, akik előre juttatják az együttesüket a támadóharmadba. Nélkülük nincs támadójáték. Azon túl, hogy Zaniolo a kapura is veszélyt jelent és jelentett, legelőször ebben tűnt ki.

Itt ugrunk vissza Rómába, 2020. január 12-ére. Zaniolo a hátrány ellenére többnyire játszadozott a torinóiak játékosaival. A balsorsú pillanat előtt is a saját térfelének közepéről indult. Megnyerte a párharcát Aaron Ramsey-vel szemben, ellépett Blaise Matuidi mellett, átverte Miralem Pjanicot és futott, futott…, egészen addig, amíg Matthijs De Ligt ki nem lépett a védősorból, hogy a visszamozgó Adrien Rabiot-val együtt harapófogóba zárja őt. Azonnal látszott, hogy nagy a baj. Elszakadt a jobb lábában a keresztszalag. A 2019/20-as évadban kizárólag a Covid miatt került pályára, ugyanis elhúzódott annyira az idény, hogy a hajrára felépült. Biztatónak tűnt, őszintén lehetett reménykedni abban, hogy a fizikuma a súlyos sérülés ellenére nem szenvedett visszafordíthatatlan kárt. Ez a remény csupán néhány héttel későbbig élt. 2020 szeptemberében a Hollandia elleni Nemzetek Ligája-mérkőzésen megismétlődött a rémálom: a másik lábában is elszakadt a keresztszalag.

Azelőtt egymaga hasította félbe az ellenfeleket, 19–20 évesen is bárkivel felvette a versenyt.

A legdörzsöltebb, legtapasztaltabb Serie A-játékosok is lepattantak róla, olyan embertelen volt a törzsizomzata, olyan tökéletesen tartotta el magától őket.

És ha valaki fel is tudta venni vele ezen a téren a versenyt, akkor a tusakodás helyett elzakatolt mellette. Úgy tűnt, lebirkózhatatlan. Az ember amúgy is szívesen néz jó cselezőket, olyanokat, akikhez tapad a labda, de az előbb felsoroltak miatt tényleg érezni lehetett valamiféle pezsgést Zaniolo körül. Minden mozdulatából áradt, hogy különleges, hogy egy csapat taktikáját fel lehet húzni rá, hogy tőle bizton lehet számítani az extrára. Mára ott tartunk, hogy Mourinho igyekszik a kapuhoz minél közelebb helyezni, mert ennél hátrébb nagyon kevéssel tudna szolgálni, így meg egészen sok erénye kidomborodik még.

Mindeközben a transzferkérelem mentálisan, pszichológiailag csak hab a tortán. Kicsit mindig bizonytalan talaj ez a téma, és véletlenül sem szabad a bulvár mocsarában elmerülni, de nem úgy tűnik, mintha Zaniolo olyan jól kezelte volna a pályafutása azonnaliságait, illetve vakvágányait. Ahogyan arról már szó volt, neki kimaradtak a közbülső lépcsők, az átmeneti állapotok, azok a momentumok, amelyek segíthették volna az alkalmazkodásban. Folyamatosan meg kellett felelnie a váratlanabbnál váratlanabb kihívásoknak. Az egyik pillanatban még U19-es játékos volt, a másikban már felnőtt válogatott és az AS Roma fontos tagja. Egy pillantással később aztán már a hazájának legnagyobb tehetsége – hogy még egy pillantást követően minden összezuhanjon. A két szalagszakadás közötti időszakban terhes lett a barátnője, akivel aztán emiatt szétmentek, hogy néhány hónappal később egy másik hölgy otthagyja őt a Lazio támadójáért, Mattia Zaccagniért, akitől azóta neki is gyermeke született. Ezt az egész káoszt, a sajtó állandó kutakodását, csámcsogását és elvárásait feldolgozni, no meg a helyén kezelni szinte lehetetlenség. És a jelek szerint Zaniolo a legjobb formájától is nagyon messze került.

A jelen valósága

A gólok és a gólpasszok terén sem állt vissza az eredeti állapot, de ez ügyben még tűrhető a helyzet. Az alapozó statisztikákban némi visszaesés figyelhető meg: a berobbanó szezonjában 90 percenként 0,47 várható gólt és gólpassz volt a mutatója, ez 2021/22-ben 0,45-re csökkent, most 0,39-en áll. A befejezésekben ennél nagyobb visszaesés figyelhető meg: 0,48 után, a sérüléseit követően 0,14 és 0,1 ez a szám. Egyszerűbbre fordítva: amíg a 2019/20-as évadban csaknem minden második 90 percében közvetlen szerepet vállalt egy gólban, idén ez minden kilencedik 90 percre romlott. E mutatók azt jelzik, hogy jelenleg a szerencséje is igen forgandó, ami már önmagában aggodalomra adhat okot.

Sokkal kevesebb progresszív labdavezetés és passz, az érintéseinek sokkal nagyobb hányada a támadó harmadban, jelentősen kevesebb cselkísérlet, és ezek közül bántóan kevesebb sikeres csel. Konkrétan harmadannyi az idén, mint a debütáló idényében. Benne van ezekben persze az is, hogy a keret miképpen alakult körülötte. Lorenzo Pellegrini és Paulo Dybala sok teret elvesz előle, a különböző felelősségek megoszlanak közöttük. Ám ettől függetlenül

önámítás lenne nem észrevenni a valóságot. Azt, hogy mivé vált Zaniolo.

Soha nem fogja elfelejteni, hogyan kell őrizni a közvetlen környezetét, kell eltartani magától a rá támadókat. Emiatt mindig is párharcerős lesz, főként, hogy a sérülései alatt eléggé kipattintotta magát, vagyis bitang erős. Csakhogy a fordulékonysága, az irány- és iramváltása lassult, a végsebessége árnyéka egykori önmagának. Már nem tudja a nyakába venni az ellenfeleket, nem képes hatékonyan részt venni a támadásépítésekben, és nagyon jól kell megválasztania, kivel szemben kísérel meg ellépni. Nem rossz befejező, és egészen jól kerül helyzetbe, mindazonáltal azt, amitől különlegesnek és igazi világklasszis-matériának tűnt, a sérülései miatt elveszítette.

Így az sem meglepő, mennyire nem volt piaca. A tél ilyen szempontból mindig nehezített pálya, a ma valósága ráadásul az, hogy a Premier League klubjain kívül senki sem tud költekezni. És Angliába ritkán érkezik olyan futballista, mint Zaniolo. Már nem elég fiatal, nem nagyon fog nőni az értéke, pénzügyileg nincs benne lehetőség. A peak évei elején jár, vagyis ennél sokkal többet nem tud majd kihozni magából – kivéve, ha a környezete nem hoz ki belőle valami váratlant. Az igazi topklubok viszont már nem látnak bele annyit, hogy ezzel próbálkozzanak, míg a kisebbeknek a projektigazolások mellett olyan játékosokra van szükségük, akik azonnal víz felett, a PL pénzcsapjainak elérhető távolságában tartják őket.

Így adott a patthelyzet. Egy nagyon szomorú patthelyzet. A puszta szerencsétlenség megfosztotta a sportágat egy ragyogó labdarúgótól. Zaniolo árnyéka lett egykori önmagának, nem tudta valóra váltani azt az álmot, amit évekkel ezelőtt felcsillantott. A világ egyik legfontosabb, legnagyobb történelmű városának újdonsült királya helyett számkivetetté vált. A momentán nem a legszebb napjait élő olasz futball megváltójából újabb beváltatlan ígéretté.