Hatvan éve kezdtek hazajárni Dél-Amerikába a Vasas-labdarúgók

Hatvan évvel ezelőtt, 1962 decembere és 1963 januárja között hagyományt teremtett a Vasas: dél-amerikai túrára utazott. Ezt aztán 1972-ig még négyszer megtette. Tekintettel arra, hogy a világbajnokságot 1962-ben Chilében rendezték és a válogatott a hatvanas években négyszer utazott dél-amerikai portyára, aztán 1971-ben hivatalos mérkőzést vívott Brazília világbajnoki címvédő csapatával Rio de Janeiróban (0-0), majd 1972-ben megint Dél-Amerikába látogatott,

a Vasas legjobb labdarúgói tíz év alatt tizenkétszer repülhettek a szubkontinensre.

Mind a tizenkétszer egyikük sem járt ott, a prímet tizenegy utazással Farkas János vitte, aki 1968-ban – a ferencvárosi Albert Flóriánnal, Novák Dezsővel, Szűcs Lajossal együtt – az első brazil vb-aranyérem elnyerésének tizedik évfordulója alkalmából a szintén a riói Maracanában rendezett Brazília–Világválogatott találkozón (2-1) is szerepelt. Mathesz Imre pedig még a Ferencvárossal is járt Dél-Amerikában, mert 1961-ben még nem került be az ugyancsak ott túrázó válogatott keretbe, ezért az FTC kölcsönkérte saját portyájára.

Ahhoz persze, hogy a Vasast telente ennyiszer meghívják, kötelező volt felmutatni valamit. Mondjuk, kétszer annyi győzelmet kellett aratni az 1962 és 1972 közti körutak során, mint ahány vereséget szenvedett a csapat. Az összmérleg megfelelt ennek: 38 mérkőzés, 18 győzelem, 11 döntetlen, 9 vereség. Ráadásul két tornasiker: 1967-ben a santiagói hatos, 1968-ban a Mar del Plata-i négyes vetélkedőn vitte el a pálmát a piros-kék együttes.

Hatvanháromban biztos volt, hogy még döntőt sem játszhat. Mégpedig azért nem, mert a gárda december 13-án indult Dél-Amerikába, és a sporthivatal kikötötte, hogy január 31-ig haza kell érkeznie. Ezért

hiába vett részt a tízcsapatos mexikói tornán, a csúcstalálkozót akkor sem játszhatta le, ha kivívja a finalista szereplés jogát.

A tízes mezőny ugyanis két ötös csoportból állt. E kettő győztese játszott az első helyért, de a guadalajarai csoportdöntőt január 25-én vívta a Palmeirasszal az előzőleg a mexikói vetélytársak közül az Atlast (2-1) és a Nacionalt (2-0) legyőző, a Monterrey-jel szemben 1-1-et elérő Vasas. (A másik kvintettben a mexikói America, CD Guadalajara és Oro, valamint a prágai Dukla és a riói Vasco da Gama rivalizált. Az első helyet a brazil csapat szerezte meg.)

Az angyalföldiek vitézül helytálltak, hiszen Mexikó előtt Kolumbiában, Costa Ricában és Guatemalában is vendégszerepeltek. Costa Ricában karácsonykor (december 25-én) meg újév napján egyaránt játszottak, és fellépésük olyan nagy eseményt jelentett, hogy a január elsejei találkozón Francisco Orlich köztársasági elnök végezte el a kezdőrúgást.

Az angyalföldiek nem itthonról repültek a túra első színhelyére, Caliba. Volt egy kis dolguk ugyanis Antwerpenben: a BEK-ben harmadik mérkőzést játszottak – a rotterdami 1-1 és a pesti 2-2 után – a Feyenoorddal. A meccs napját tartják a szurkolói „Feyenoord-légió” születésnapjának, mivel a belga városba 30 ezer holland drukker utazott át.

A rotterdami születésű, akkor húsz éves Leo Beenhakker – aki a Real Madrid, az Ajax, a Feyenoord edzője, a holland és a lengyel válogatott szakvezetője, az Újpest technikai igazgatója is volt – sorkatonaként kiszökött a laktanyából, mert élt-halt a Feyenoordért.

Három nap fogdát kaptam büntetésül, de egyáltalán nem bántam

– emlékezett később.

Persze, hogy megérte neki, mert a holland csapat – zsúfolt ház, 44 617 néző előtt – 1-0-ra nyert. A hármas sípszó után szurkolók serege tódult a pályára, hogy a játékosokkal együtt ünnepelje a továbbjutást. A gólszerző, a 2021-ben, kilencven éves korában elhunyt Rinus Bennnaars azt mondta: „Euforikus élmény volt, amely örökké velem marad.”

A Palmeiras–Vasasról nem lehetett ilyen emelkedetten beszélni, bár szintén nehezen felejthető mérkőzés volt. A túra eleve viszontagságosan kezdődött, mert a Szentmihályi, Varga; Ihász, Bakos, Mészöly, Kárpáti, Berendy, Sárosi; Bundzsák, Bárfy, Mathesz, Sas; Kékesi, Machos, Farkas, Pál II, Bödör, Szimcsák I keretből a Deportivo Cali elleni, a testi épséget nem kímélő meccsen (1-3) kidőlt Mészöly, Sárosi, Farkas, valamint a Szimcsákhoz hasonlóan MTK-s kölcsönjátékos Bödör.

Azért így sem panaszkodhattak a balszerencsére a fiúk, mert 1963 elején a Szabadság-hegyen 37, Galyatetőn 36 centis hó volt, Komárom megyében 70-90 centiméteres hóakadályok keletkeztek, a Duna déli szakaszán hatvan kilométer hosszúságban állt a jég.

A Közlekedés- és Postaügyi Minisztérium felhívást tett közzé: „Csak halaszthatatlan esetben induljunk útnak gépkocsival!”

A világ másik felén ellenben tombolt a nyár, a Palmeirasszal vívott mérkőzés meg különösen meleg volt. A brazil együttes abban az évben megnyerte a Sao Paulo állami bajnokságot – országos brazil bajnokság 1971-ig nem létezett –, miután az utolsó tizenegy meccsén kivétel nélkül győzött. Ez hasonló mérföldkő a klub történetében, mint az 1965 szeptemberében rendezett Brazília–Uruguay találkozó (3-0), amelyen a házigazdák válogatottját tizenhét Palmeiras-futballista alkotta.

A Vasas ellen két kétszeres világbajnok, Djalma Santos és Vavá lépett pályára. Mindketten KO-val győztek. A hátvéd lecsapta Bundzsák Dezsőt, a csatár Ihász Kálmánt. Az első ütés a játékvezető háta mögött történt, Djalma Santos ezért a pályán maradhatott, Vavá viszont nem úszta meg a kiállítást, mehetett zuhanyozni a hőségben.

Mészöly Kálmán és Sárosi László eleve nem játszhatott, aztán Mathesz Imrét ölben kellett levinni, megsérült Machos Ferenc is, így Farkas János góljával hiába vezetett a Szentmihályi – Bakos, Kárpáti, Ihász – Bundzsák, Mathesz (Berendy) – Pál II, Bödör (Kékesi), Machos (Sas), Farkas, Szimcsák összetételű Vasas, a Palmeiras 2-1-re fordított. Illovszky Rudolf, a piros-kékek edzője kijelentette:

E mérkőzés erkölcsi győztesei mi voltunk.

Majd reményének adott hangot, hogy „a hosszú tengerentúli portya előreláthatóan nem zavarja a felkészülést a bajnokságra”.

Lehet, hogy nem háborgatta, de az 1961-ben és 1962-ben is bajnok Vasas a következő három szezonban a kilencedik, az ötödik és a hatodik helyet szerezte meg. Majd 1965-ben megint elment Dél-Amerikába, és abban az évben ismét aranyérmet nyert, aztán 1966-ban veretlenül hódította el az elsőséget.

A Palmeiras-meccsre biztosan érvényes volt Domenico Modugno dalának magyar szövege – pontosabban annak prózai prológja –, amelyet Vándor Kálmán, a Népszava hajdani sokoldalú sportrovat-vezetője írt: „A távollét olyan, mint a szél. A kis tüzeket kioltja, a nagyokat fellobbantja.”