Új év, régi sztori: korhamisítási botránnyal kell foglalkoznia az afrikai labdarúgó-szövetségeknek. Az U17-es Afrika Kupa regionális selejtezője előtt Kamerunban korellenőrzést végeztek a kerettagok körében. Az MR-vizsgálatok arra a gyanúra adtak okot, hogy
mire Samuel Eto’o – a kameruni szövetség (Fecafoot) elnöke – azonnali hatállyal kirakta a játékosokat a keretből.
A huszonegyek „kisöprését” követően az újonnan meghívottak közül még 11 megbukott a vizsgálatokon, de végül Jean-Pierre Fiala szövetségi edzőnek és stábjának sikerült egy keretnyi játékost összeszednie. A kameruniak a Kongói Köztársasággal, a Kongói Demokratikus Köztársasággal, Csáddal és a Közép-Afrikai Köztársasággal mérték volna össze tudásukat a selejtezőkön, ám előbb a Kongói DK szállt ki idő előtt (a 40-es keret 25 tagja fennakadt a korvizsgáló teszten, ráadásul csak 5 játékosnak voltak rendben a dokumentumai az utazáshoz), majd Csádot (a 25-ös keretből 7 játékos esett ki a tesztelésen, egy esetében nem született döntés) a kontinentális szövetség (CAF) diszkvalifikálta. Így végül Kamerun, a Kongói Köztársaság és a Közép-Afrikai Köztársaság mérkőzött meg a továbbjutásért. Ugyanebben a selejtezősorozatban hasonló okokból kizárták Libériát, Dzsibutit, Szudánt és Angolát is.
A legutóbbi (2019-es) U17-es kontinenstornán ezüstérmes Guineát a CAF utólag meszelte el, miután kiderült, hogy két játékos is több útlevéllel operált (egy nemzetközi tornára leadott útlevelek szerint 2001-es, az U17-es tornára benyújtott papírok szerint viszont 2002-es születésű volt a két érintett futballista). A guineaiak eredményét törölték, a hamisítási botrány miatt a válogatott nem utazhatott el a korosztályos világbajnokságra. A torna előtt elvégzett MR-tesztek hat, vélhetően túlkoros játékost szűrtek ki, de ez minimális mennyiség a mostanihoz képest.
Tologatott vonalak
Amióta nagy téttel bíró korosztályos focitornákat rendeznek, azóta népszerű elfoglaltság a korhamisítás. Nem csak a futballban akadnak ilyen problémák: minden sportágban meghúzzák a korosztályos vonalakat, és vannak, akik elkezdik skrupulus nélkül tologatni azokat. A csalás többféle lehet:
- Idősebb sportolók szerepeltetése korosztályos versenyeken (futballban ez az általános probléma)
- Korhatárt még el nem ért sportolók szerepeltetése felnőttversenyeken (ez volt sokáig jellemző például női tornában; de éppenséggel a magyar futballtörténetben is van jó pár legendás játékos, aki így debütált)
S hogy miért csalnak a gyakoribbnak számító első esetben?
A labdarúgást például véve egy-egy kiemelkedő kontinentális vagy világbajnoki szereplés feltehet a térképre egyes országokat és játékosokat. Az e tornákon kiszúrt spílereket ideális esetben jó pénzért értékesíteni lehet – egy kis trükközés, és nemcsak a jobb eredmény, hanem a nagyobb üzlet is következmény lehet.
„Negyvenkét napon múlt. 1979-ben születtem, de volt egy torna, amit a tévé közvetített, és csak 1980-asok játszhattak rajta. Hibát követtem el, és megfizettem érte. Rosszat cselekedtem, mert egy kisfiú álmát igyekeztem beteljesíteni, ma pedig negatív példa vagyok” – magyarázta a Globónak a brazil Sandro Hiroshi a háttérmotivációt. A támadó tinédzserként hamis papírokat szerzett annak érdekében, hogy pályára léphessen, és kitűnhessen az említett korosztályos tornán, de később lebukott.
A karrierre áhítozó, gyakran kiszolgáltatott játékosok számára ez kegyes csalás, olyan, ami – ha nem lepleződik le – a tehetséggel és a jó teljesítménnyel együtt szerződéshez vezethet. Ha sikerül kitörni, az nemcsak a játékosnak, hanem az egész családjának megváltoztathatja az életét. A vásárló klubok egyre fiatalabb ígéreteket keresnek, s ami elég egy 18 évestől, nem elég egy 20 évestől – előbbit még megveszik, utóbbit már otthagyhatják, és bezárul a lehetőség kapuja.
A FIFA nemzetközi átigazolási összegző riportja szerint:
A 18–23 éves játékosokra költött átigazolási összegek több mint 25 százalékkal múlták felül a 24–29 évesekre kiadott összeget; ez jól mutatja, hogy a klubok jobban érdeklődnek a fiatalabb, formálhatóbb futballisták iránt.
Az afrikai és a dél-amerikai futball esetében a játékosexport létfontosságú: a klubok által elkönyvelt átigazolási bevételek tízéves összesítésben mintegy három-négyszeresen múlták felül a kiadásokat a kontinensen. Nemzeti szinten ez sokkal magasabb lehet: a kameruni klubok például tíz év alatt csak 100 ezer amerikai dollárt költöttek játékosvásárlásra, ám 21,1 millió dollárt kasszíroztak eladásokból. Ezek nem nagy összegek a topfutballhoz képest, ám jelentősen hozzájárulnak a helyi labdarúgóélet működéséhez. A klubok eladni akarnak, az ifjú játékosok menni, és karriert építeni. Mindenki abban érdekelt, hogy az üzlet zökkenőmentesen legyen, és ez megágyazhat a trükközésnek.
Mexikói átoktól gyanús vásárlásig
Az életkorhamisítással a legtöbbször Afrikát kötik össze, de egyáltalán nem a fekete kontinens az egyetlen, amelyen nagyszabású csalásokat lepleztek le. Az egyik leghírhedtebb botrány Mexikóhoz kapcsolódik: a Cachirules-ügyben egy újságíró kiderítette, hogy a 20 éven aluli válogatottban olyan futballisták léptek pályára, akiknek a szövetség évkönyve szerint más volt a születési dátumuk, mint ami az U20-as CONCACAF-selejtezőkre leadott hivatalos névsorban szerepelt… Óriási paláver keveredett, amelynek végén a FIFA 1988 áprilisától 1990 júliusáig minden mexikói válogatottat eltiltott a nemzetközi szerepléstől, így az A-csapat sem vehetett részt az olaszországi világbajnokság selejtezőin. A babonás mexikói drukkerek szerint a csalás miatt átok sújtja a válogatottat, amely azóta nem tudta egyszer sem megnyerni a világbajnokságokon a negyedik mérkőzését, azaz a nyolcaddöntőt.
