Imádjuk a labdazsonglőröket. Van, aki a cselekre gerjed, van – mint például én –, aki a passzokra, meg persze van, aki az elegáns befejezőkre. Egyetlen dolog köt össze minden futballszeretőt: nincs olyan ember, aki kedveli, követi, nézi ezt a sportágat, és nem emelkedik meg legalább egy kicsit a pulzusa, ha egy játékoshoz ragad a labda. Emlékszem, gyerekkoromban olvasgatva Zinedine Zidane-ról, az egyik infó, ami benne ragadt a fejemben, ahogyan a nevelői és korai edzői arról áradoznak: a kis Zizou-nak sosem kellett letekintenie a lábára labdavezetés közben.
Azt, hogy mennyire fontos minél többször csekkolni a látóteret, ma már célzottan oktatják gyerekkorban. Az úgynevezett szkennelés egy kutatott, mért és szakmailag mélyen vizsgált eleme a futballnak, erre specializálódott edzők és az ennek a képességnek a fejlesztését kitűző gyakorlatok is tömegével fellelhetők. Véletlenül sem szeretnék a nosztalgia hangján szólni, a múlton való moralizálás és elfogult morfondírozás semerre sem vezet. A mai labdarúgás professzionálisabb és általánosságban magasabb színvonalat képvisel…, mégis, az ilyen ösztönösen, valahogy természetesnek érződő könnyedséggel és eleganciával futballozó, valóságos jelenségek zömében már hiányoznak a pályáról.
Néhányan azért maradtak.
A csodatini különleges pályaíve
Norvégia nem éppen a legnagyobb futballnemzet, emiatt talán még érdekesebb – vagy hihetetlenebb – volt, amikor megjöttek az első beszámolók a 15 éves, a Strömsgodsetben játszó csodagyerekről. Ennyire fiatalon bemutatkozni a felnőttek között egészen megdöbbentő, és furcsa azt hallani, hogy egy tinédzser évei közepén járó kölyköt Európa legnagyobb csapatai környékeznek. Aztán akkora cirkusz kerekedett Martin Ödegaard köré, hogy egyre inkább hihetővé vált a helyzet.
A helyzet 2014 végére tarthatatlanná vált. Utólag Ödegaard egykori segítői, edzői, klubvezetői bevallották, hogy azt a förtelmes hírverést, állandó akciót és nem kívánt figyelmet, amit a Strömsgodsetre zúdított a nemzetközi sajtó, nem tudták tovább elviselni. Amikorra Ödegaard bemutatkozott a felnőttek között, helyben már óriási felhajtás övezte őt. Csereként állt be az Aalesund ellen, és mind a tizennyolc pályán töltött percét tátott szájjal figyelte a publikum. Rögtön gólpasszal hálálta meg a bizalmat – olyan játékos benyomását keltette, akiről nehéz az embernek levennie a szemét. Az együttes története során mindössze kétszer nyerte meg a ligát, ritka alkalom volt, hogy a gárda harcban áll a bajnoki címért. Egy százezres norvég kikötőváros a csapat székhelye, az ottani körülmények elég nehezen készítenek fel a Borussia Dortmund vagy a Barcelona elnökével folytatott tárgyalásokra és párbeszédekre. Bemutatók és ismerkedések soráról olvashattunk, a kontinens gigászai igyekeztek meggyőzni Ödegaardot arról, hogy őket válassza.
Az a Real Madrid, amely Florentino Pérez elnökségével a sztárok második eljövetelének csúcsára ért. 2015 tavaszára ugyan a Bajnokok Ligájában az elődöntő jelentette a végállomást és a bajnokságban is csak a második helyen végzett az együttes, a következő évad végén összejött a tizenegyedik BL-cím, majd egymásutánban háromszor ülhetett fel Európa trónjára a Real. A keret csúcskategóriás csillagokból állt, az eredmények középpontjában a Casemiro, Kroos, Modric középpályás trióval. Sokan figyelmeztették Ödegaardot az aláírás előtt, hogy a Realnál nem annyira dívik a hozzá hasonlóknak megfelelő mennyiségű lehetőséget adni – és így is történt.
