Foci sport24

Gólgála a legkitartóbb híveknek, Puskás és Hidegkuti is négyszer talált be a 9-7-es meccsen

Puskás Ferencről 1954 decemberében azt írta a France Football, hogy „már nem a száguldó őrnagy”. Ehhez képest a legismertebb magyar négy gólt szerzett 1955. január 9-én, a Vörös Lobogó elleni, korábbról elhalasztott rangadón, amelyen Hidegkuti Nándor ugyancsak négyet, Kocsis Sándor hármat jegyzett. A legendák mesés mérkőzése a Honvéd 9-7-es diadalával zárult.

Maradandó károsodást abban az értelemben nem okozott az 1954-ben elvesztett vb-döntő, hogy 1955 elején 70 ezer bérletet bocsátottak ki a Népstadion az évi rendezvényeire, és az igénylések száma január 20-ig már nemhogy elérte, de meghaladta e jelentéktelennek nem nevezhető mennyiséget. Nyilván lelkesítőleg hatott, hogy még a Kicker (nyugat)német sportmagazin rangsorában is a magyar válogatott volt 1954 legjobbja, noha a berni csúcstalálkozót az NSZK esélytelennek vélt csapata nyerte 3-2-re.

A futball iránti óriási hazai érdeklődésre jellemző: a címeres mezes együttes 1955-ben 104 ezres rekord közönség előtt fogadta az osztrákokat (6-1), egyaránt 103 ezer nézőt vonzott a szovjet (1-1) és az olasz csapattal vívott mérkőzésen (2-0), 100 ezret a skótok (3-1), 90 ezret a svédek elleni találkozón (4-2).

A klubmeccsek éllovasa a Dózsa–Dorog (0-1), Honvéd–Kinizsi (0-0) kettős program volt az örök bajnoki csúcsot jelentő 98 ezer szurkolóval, ezt követte a Vasas–Kinizsi (2-1), Honvéd–Partizan Beograd (4-2) dupla attrakció 96 ezerrel. Az Újpest–Kinizsi (4-0), Honvéd–Vörös Lobogó (5-2) páros mérkőzés 90 ezer, a Vasas–Szolnoki Légierő (3-0), Kinizsi–Vörös Lobogó (0-0) ikerműsor 85 ezer, a Vasas–Kinizsi (2-1) 80 ezer drukker jelenlétében zajlott.

Még január 9-én délelőtt 11-kor is tumultus volt az Üllői úti stadion pénztárainál. Pedig a Honvéd és az akkor Vörös Lobogónak nevezett MTK rangadójának nem csaptak különösebb hírverést, a meccs napján a Szabad Ifjúság című napilapban csak az apró betűs sportműsorban szerepelt a mérkőzés, a sportoldal fő anyaga az volt:

Sportszerető fiatalokat a falusi sportkörök vezetőségébe!

A Képes Sport ironizált az 1954-ről áttolt találkozó kapcsán: „Sokan azt hitték, a bajnokság olyan lesz, mint Schubert H-moll szimfóniája. Befejezetlen.”

S noha a legmagasabb hőmérséklet plusz egy és négy fok között volt várható aznap, a helyszíni beszámolók egyike szerint „még akkor is folyt a tülekedés a jegyekért, amikor már bentről a gólokat üdvözlő hangorkánt hozta a szél”.

A labdarúgás 25 ezer legkitartóbb hívét az sem tántorította el, hogy a Vörös Lobogó együtteséből sérülés miatt hiányzott az abban az évadban egyformán 23 NB I-es mérkőzésen szereplő Gellér Sándor és Palotás Péter, valamint a mellhártyagyulladásban megbetegedett Zakariás József (21). A három törzsgárdista nélkül így állt fel a csapat: Fecske (összesen 4 bajnokin szerepelt) – Kovács II (26), Börzsei (26), Lantos (24) – Kovács I (26), Kovács III (6) – Sándor (25, helyette Gál 1), Kárász (19), Hidegkuti (25), Arató (4), Molnár (22).

A Honvéd jobban festett, bár kapuját először és utoljára őrizte Sántha József, és Budai II László (20) sem léphetett pályára, a center Machos Ferenc játszott jobbszélsőt. A mezőnyjátékosok a következők voltak: Rákóczi (25), Lóránt (21, helyette Palicskó 15), Kovács János (15) – Bozsik (20), Bányai (26) – Machos (20), Kocsis (26), Tichy (13), Puskás (20), Babolcsay (16).

Esti Budapest, 1955. január (4. évfolyam, 1-25. szám) 32. oldal / Arcanum Digitális Tudománytár
Sport24 - Előfizetés logó
Kedves Olvasónk!
A cikk elolvasása regisztrációhoz kötött.
Sport24 - Előfizetés logó
Regisztrálj, és tarts velünk!
Szolgáltatásaink köre folyamatosan bővül.
A Sport24 cikkei átmenetileg előfizetés nélkül, regisztrációval elérhetőek.
Magyarország legjobb focis tartalmai továbbra is a Sport24-en olvashatók, próbáld ki most!
Olvasói sztorik