Viszlát, Katar, szervusz, Szaúd-Arábia? – ezért mehet vissza a vb az Öböl-térségbe

Katar megkapta azt, amiért fizetett. Lionel Messi az emír átnyújtotta bistben emelte a magasba a világbajnoki trófeát, minden idők egyik legjobb vb-döntője után, egy minden igényt kielégítő, szupermodern stadionban. A szemlélőnek lehettek ellentmondásos érzései a díjátadóval – vagy az egész vébével – kapcsolatban, de afelől nincs kétség: Katarnak bejött a rendezés. Hogy a „fenntarthatósággal” és az „újrahasznosíthatósággal”, no meg az „örökséggel” mi lesz, az sejthető – igazából ez nem feltétlenül volt tényező. Katarnak úgy is megérte a torna, hogy horribilis összeget költött rá (a 2022-es vb lett minden idők legdrágább sporteseménye), aligha fogja rendesen kihasználni a csúcskategóriás infrastruktúrát, és a különböző emberi meg munkajogi problémák miatt össztüzet kapott (elsősorban) a nyugati világból.

De az össztűz elszáll, a presztízsnyereség megmarad.

Azt majd meglátjuk tavasszal, hogy milyen következményei lesznek a téli vb-nek, illetve a megfeszített őszi menetrendnek. A katari torna viszont bebizonyította: meg lehet rendezni késő ősszel-télen is a világbajnokságot, bár kompromisszumok (zsúfolt és kíméletlen menetrend, felkészülési idő minimalizálása) kellenek hozzá. Ez a világbajnokságok jövője szempontjából is fontos, hiszen a FIFA politikája és célja – a világfutball fejlesztése – a házigazdák körének kiterjesztése felé mutat. A téli rendezés lehetősége a korábbinál több ország előtt nyitja ki a kaput Ázsiában és Afrikában egyaránt.

A nyitás, a nagy tornák kiterjesztése, valamint az új tőke, új szponzorok bevonása – ezt a vb-létszámemelésen, illetve a tervezett 32 csapatos klubvilágbajnokság ötletén is láthatjuk – rendkívül fontos a világszervezet számára. Emelkedhetnek a bevételek, amelyek jó része visszaáramlik a tornák rendezése mellett a különféle oktatási és futballfejlesztő programokba. A 2015–2018 közti négyéves ciklusban ezek a programok tették ki a világszervezet kiadásainak majdnem 30 százalékát.

A visszaosztás egyben politikai eszköz is: ahogyan az ESPN szakírója, Vivek Chadhary megállapította a 2016-os, mexikóvárosi FIFA-kongresszus után, a szervezetbe tartozó nemzeti szövetségek többsége a FIFA-pénzektől függ, ezek nélkül nem lenne képes fenntartani magát.

Ha a világszervezet bevételei nőnek, akkor több fejlesztési pénz jut a futballhatalmak közé nem tartozó országoknak, az elnök pedig ezek után (általában) számíthat a támogatásukra.

A sokáig nagyon erős európai, dél-amerikai befolyás alatt álló világszervezet modernkori vezetői – Joao Havelange, Sepp Blatter, Gianni Infantino – nem véletlenül nyitottak Ázsia, Afrika, Óceánia, illetve a CONCACAF-zóna felé.

A fejlesztendő régiók támogatása megfelel a FIFA mottójának – „A játék javára” –, és a segítségért cserébe sportdiplomáciai támogatást is lehet kapni. Az afrikai, ázsiai, CONCACAF- és óceániai tagszövetségek együttvéve megközelítőleg háromnegyedes többséget birtokolnak a FIFA-kongresszusban. A FIFA-tanácsban (ez lépett a korrupciós botrányoktól megtépázott végrehajtó bizottság helyére, s lett a szervezet fő döntéshozó testülete) mások az arányok, de a tradicionális futballközpontok itt is kisebbségben vannak: az elnök nélkül 36 tagú testületben 14 európai és dél-amerikai, illetve 22 más kontinensről származó tagot találunk. A világbajnokság helyszínét és az elnököt egyaránt a kongresszus választja.

A 2026-os, immár 48 csapatos világbajnokság rendezőit már ismerjük: az Egyesült Államok, Kanada és Mexikó fogadja a válogatottakat egy korábban még nem látott, hármas társrendezés keretében. A 2030-as torna házigazdájáról vagy házigazdáiról 2024-ben, a FIFA 74. kongresszusán szavaznak. Az előzetes szándéknyilatkozatok alapján várható, hogy lesz:

• afrikai pályázat (Marokkó – valószínűleg társrendezésben –, Egyiptom, esetleg Kamerun – szintén társrendezésben)
• európai pályázat (Spanyolország-Portugália, Ukrajnával kiegészülve)
• dél-amerikai pályázat (Uruguay-Argentína-Chile-Paraguay, illetve Kolumbia-Ecuador-Peru)
• szaúdi-egyiptomi-görög, konföderációközi pályázat
• izraeli pályázat (konföderációközi pályázat, az Egyesült Arab Emírségekkel vagy Bahreinnel)
• elképzelhető más ázsiai rendezés is, bár a 2022-es, katari torna miatt a FIFA-nak változtatnia kellene a közelmúltban gyakorolt politikáján ehhez.

Úgy tűnik, Marokkó, az uruguayi-argentin-chilei-paraguayi kvartett és a spanyol-portugál-ukrán trió mindenképp nekifut a pályázási folyamatnak. A többi pályázat egyelőre csak lehetőség, hivatalos megerősítés nélkül.

Ez jól mutatja, hogy

a 48 csapatos tornát leginkább társrendezéssel lehet befogadni, nagyon kevés ország van, amely egyedül is elbírná a vendéglátást.

A dél-amerikaiak esélyeit erősítheti, hogy a 2030-as torna centenáriumi világbajnokság lesz – 1930-ban pedig Uruguay volt a házigazda, és Uruguay vívta a döntőt Argentínával. Persze a szentimentális érték (lásd: 1996-os, centenáriumi nyári olimpia – Athén helyett Atlanta) nem feltétlenül számít.

1930 és 1990 között kivétel nélkül minden világbajnokságnak Európa vagy Latin-Amerika volt a házigazdája. Ebben az időszakban egy kósza japán próbálkozástól eltekintve (amelyből nem is lett végszavazásra bocsátott jelentkezés) csak európai és amerikai országok jelentkeztek rendezőnek. Azóta a kép megváltozott attól függetlenül, hogy a FIFA egy időben rotációs alapon pályáztatta a vb-rendezést. Rendre felbukkannak afrikai és ázsiai pályázók (Marokkó különösen aktív), Európa és Dél-Amerika ritkábban jut lehetőséghez. Azt is észrevehetjük, hogy bár Európa, illetve az európai topligák sora számít a futball szakmai–innovációs centrumának, a topklubok mögött egyre gyakrabban bukkannak fel máshonnan származó (főleg arab, kínai, észak-amerikai, orosz) befektetőcsoportok. Logikus lenne, ha a világbajnoki rendezések is arra „mozdulnának”, ahonnan ezek az befektetői körök (országaik „puha hatalmának” képviselői) származnak. És valóban:

• Oroszország 2018-ban megkapta a vb-rendezést,
• Katar 2022-ben megkapta a vb-rendezést,
• Észak-Amerika 2026-ban rendezhet világbajnokságot.

Ez alapján igen nagy a valószínűsége annak, hogy Szaúd-Arábia és Kína is házigazda lehet a közeljövőben. A központi akarat és a pénz nem lenne akadály, az infrastruktúra egy része készen áll, ráadásul két hatalmas országról beszélünk, amelyben a futballrajongók száma messze lekörözi a katarit. Kínában politikai célkitűzés a vb-rendezés, Szaúd-Arábiában szintén az állami vízió része nagy sporteseményeknek az országba csábítása. Ugyancsak jó az esélye annak, hogy előbb-utóbb befut egy észak-afrikai pályázat, és ebben segítség lehet: Marokkó első afrikai országként jutott a legjobb négy közé egy vb-n. Sok, a szaúdi rendezés mellett szóló érv Marokkó esetében is megállja a helyét – ráadásul a marokkóiak pályáztak eddig a legtöbbször anélkül, hogy valaha megkapták volna a tornát.

Az említettek közül

Szaúd-Arábia lehet az egyik legerősebb kandidáló.

Katarhoz hasonlóan mindenre van pénz, a fejlesztési lehetőségek ebből adódóan gyakorlatilag korlátlanok. Királyságról van szó, holmi lakossági ellenkezés nem lenne akadály (ha egyáltalán lenne ilyen). A soft power egyre jelentősebb: a szaúdiak megjelentek befektetőként a topligák szintjén; a kibővített klubvilágbajnokság eredeti, 2018-as koncepciója mögött szintén szaúdi üzleti köröket sejtettek. Lionel Messi a szaúdi turizmus egyik reklámembere, az pedig nagyot durranna, ha Cristiano Ronaldo az ország egyik klubjába szerződne.

Szaúd-Arábia az ázsiai kontinensbajnokság egyik legeredményesebb válogatottja, az al-Hilal és az al-Ittihad a földrész legnagyobb és legjobb klubcsapatai között van. A szaúdi bajnokság legjelentősebb rangadóira 50 ezer drukker is kilátogathat, a liga átlagnézőszáma valahol az osztrák és a belga bajnokságé között van. Az idei világbajnokságon is lehetett látni: futballőrült szaúdi drukkerből van bőséggel, és ha ők kilátogatnak, a hangulatra sem lesz panasz. A szaúdiaknak 2026-ra már hét olyan stadionjuk lesz, amelynek befogadóképessége 33 ezer fő fölötti, és közülük hat aréna a topkategóriás szintet képviseli.

„Nem vagyok szerencsejátékos, ám ha az lennék, akkor arra tenném a pénzem, hogy 2030-ban Szaúd-Arábia rendező lesz. Most még csak pletykák keringenek, de van realitása egy hivatalos pályázatnak, és az teljesen egybe is vágna Szaúd-Arábia futball- és politikai céljaival” – idézte a Sportico a sportgazdaság és geopolitikai gazdaságtan professzorát, Simon Chadwicket. Chadwick szerint, ha Cristiano Ronaldo tényleg Szaúd-Arábiába igazol, akkor az ország a szimbolikus jelentőségű transzfert követően hamarosan hivatalosan is jelzi a vb-rendezési szándékát. Katarban erős volt a szaúdi jelenlét – Katar és az Egyesült Államok után Szaúd-Arábiából jött a legtöbb jegyigénylés, és a királyság egy hatalmas pavilonnal is letette a névjegyét, amely egyben nemhivatalos szurkolói zónaként is működött.

Előnyös lehet, hogy a szaúdi turizmus már jelentős rutint szerzett a külföldről érkezők elszállásolásában, hiszen minden évben muszlim zarándokok tömkelege látogat el Mekkába.

A csúcsévekben megközelítette a külföldi zarándokok száma az 1,8–1,9 millió főt.

„A szaúdi emberek egy, a labdarúgó-világbajnokságnál is nagyobb esemény lebonyolításában szereztek már tapasztalatot. Az ország következő feladata az, hogy Mekka és Medina városán kívül is elegendő szálláslehetőséget biztosítson” – mutatott rá az al-Monitornak adott interjújában a vendéglátói oldalon dolgozó (a haddzsra, azaz a mekkai zarándoklatra érkezőknek cégével szállást biztosító) Szami Ali al-Ghamdi.

Összegezzünk:

• Szaúd-Arábia 2026-ra infrastrukturálisan készen áll arra, hogy minimum társrendezője legyen a világbajnokságnak.
• A labdarúgás az ország legnépszerűbb sportja, Katarhoz viszonyítva rengeteg futballrajongó van.
• Sportszakmailag a szaúdi labdarúgás előrébb tart a katarinál.
• Gyakorlatilag korlátlanok az anyagi lehetőségek, s mivel abszolút monarchiáról van szó, a központi akaratnak sincsenek korlátai. Az ország 2030-ra felvázolt modernizációs víziójában fontos szerepe van a nagy sportesemények megrendezésének.
• A mekkai zarándokturizmus miatt az országnak jelentős tapasztalata van külföldi látogatók elszállásolásában.
• A szaúdi soft power egyre erősebb a labdarúgás világában, erre utalnak a befektetések (pl. a Newcastle United átvétele) és a sportág legnagyobb neveivel folytatott kampányok is.
• A katari vb bebizonyította, hogy a téli rendezés működőképes, bár vannak hátrányai.
• A FIFA Katarban megmutatta, hogy különösebben „nem hatják meg” a különféle tiltakozások. A csapatok figyelemfelhívó-tiltakozó kampányai jobbára hatástalanok maradtak.
• Infantino és a jelenlegi FIFA-vezetés sportdiplomáciai érdeke az, hogy megőrizze az ázsiai, afrikai, CONCACAF-zónás és óceániai országok támogatását. A FIFA kongresszusában – amelyben többségben vannak a világszervezettől anyagilag is függő „kicsik” – erős túlsúlya van az imént említett négy zónának.

Ezek alapján – hacsak nem történik olyan világgazdasági vagy világpolitikai fejlemény, amely kihúzza a szőnyeget az ország alól – igen valószínűnek látszik, hogy Szaúd-Arábia inkább előbb, mint utóbb vb-rendező lesz. Lehet, egyedül, de talán valószínűbb, hogy más – esetleg más zónákat képviselő – országokkal összefogva.

Miért is ne? Ki ne akarna a világbajnokság házigazdája lenni? Sok regionális esemény vendéglátói vagyunk, és a világ minden országa szívesen látná a labdarúgó-világbajnokságot. Csodálatos torna, és minden rendező országnak jót tett, hogy házigazda volt

– magyarázta a BBC kérdésére válaszolva a világbajnokság alatt Abdulaziz bin Turki al-Fajszál herceg, Szaúd-Arábia sportminisztere.

Márpedig ennek a „miért is ne?” visszakérdezésnek a szaúdiak esetében súlya van.