A katari világbajnokság előtt egyértelműnek tűnt, hogy Gareth Southgate elveszítette a közvélemény bizalmát. Miután kiderült, hogy Anglia az utolsó helyen végzett a Nemzetek Ligája-csoportjában, a világbajnokság előtti várakozások sosem látott mélységeket jártak meg, és maga Southgate sem fogadkozott nagyon, amikor arról volt szó, kitölti-e a szerződését, amely 2024-ig szól. Az az angol közvélemény, amely nem sokkal korábban még ünnepelte a kapitányt, nem igazán hitt már benne és a csapatában:
és az őszi meccsek tovább rombolták Southgate renoméját.
És ugyan Southgate-tel rendkívül sikeresen szerepelt az angol válogatott a két addigi nagy tornáján, a kritikák már a tavalyi Európa-bajnokságon szerzett ezüstérem után megtalálták, és az első vb-t leszámítva rengeteg bírálatot kapott. Leginkább azért kritizálták őt, mert túlságosan óvatosnak és defenzívnek tartották, de sokan nem szerették azért sem, mert a formától függetlenül ragaszkodott a kedvenceihez, miközben remek futballistákat mellőzött, látszólag indokolatlanul.
Most viszont hiába nem érte el az angol válogatott az elődöntőt, a lemondását követelő kórus érezhetően elhalkult, sőt egyre hangosabb a tábor, amely maradásra bírná a vacilláló kapitányt. Érdemes hát megnézni, honnan hová jutott az együttes az alatt a bő hat év alatt, amióta Southgate ül a kispadján.
Southgate-et azután nevezték ki szövetségi kapitánynak, hogy a korrupciós botrányba keveredő Sam Allardyce-nak egyetlen meccset követően távoznia kellett. Néhány hónappal azelőtt Anglia katasztrófával felérő vereséget szenvedett az Európa-bajnokságon Izland ellen, a kudarc Roy Hodgson állásába került, és akkoriban kevesen gondolták volna, hogy a következő tornákon Anglia főszerepet játszik majd. Pláne, hogy a korábbi eseményeken sem szerepeltek sokkal jobban, miközben az aranygenerációnak nevezett, de semmit nem nyerő nemzedékből már csak Wayne Rooney maradt, és már az ő beválogatásának jogosságát is egyre többen kérdőjelezték meg. Ezek után nem túlzás kijelenteni, hogy az elvárások sem voltak túl magasak.
Az U21-es válogatottól érkező Southgate az első meccsét Málta ellen játszotta, és ezt a kezdő tizenegyet küldte pályára: Hart – Walker, Cahill, Stones, Bertrand – Henderson, Rooney – Walcott, Alli, Lingard – Sturridge.
Ebből a csapatból mára hárman maradtak a keretben, és csereként beállt még Marcus Rashford is a mostaniak közül, de látható, hogy nagyon sok minden változott azóta. Anglia a 2018-as világbajnokságra ha nem is meggyőző teljesítménnyel, de kijutott, ám vérmesebb reményei nemigen lehettek. Ekkorra már átalakult Southgate csapata:
hozott pár új embert, és korábban nem látott módszerességgel közelítette meg a tornát, ami különösen a tudatos pontrúgás-variációkban volt megfigyelhető. Sőt a kapitány nem félt a komolyabb taktikai változtatásoktól sem, így az angolok hosszú évek után újra három védővel játszottak. Bár az oroszországi vb-n Anglia távolról sem volt ellenállhatatlan, a szerencsés sorsolásnak is köszönhetően 1990 óta először jutott a négy közé, s végül a horvát válogatott állta az útját.
Előtte azért a csapat leszámolt egy régi démonnal, hiszen a világbajnokságok történetében először nyert meg Anglia büntetőpárbajt Kolumbia ellen. És noha lehet, hogy nem játszott erős ellenfelekkel, a korábbi vb-ken a nevesebb játékosokkal felálló angol válogatott Algériát vagy Costa Ricát se tudta legyőzni. Így aztán egyáltalán nem volt magától értetődő, hogy Southgate csapata lebirkózza Tunéziát vagy kiejti Svédországot. A kapitány láthatóan tisztában volt a játékosai korlátaival, ezért biztos védekezésben és jól begyakorolt pontrúgás-változatokban bízott, és ezt nem is rótta fel neki senki. A Horvátország elleni elődöntő viszont megmutatta, van még hová fejlődni: az első félidőben sikerült ugyan meglepni a horvátokat, a második játékrészben már nyomasztó fölénybe kerültek a horvátok a középpályán; Modricék tettek róla, hogy az angolok csak pillanatokra birtokolják a labdát, és végül meg is fordították a meccset, amin Anglia így állt fel: Pickford – Walker, Stones, Maguire – Trippier, Henderson, Alli, Lingard, Young – Kane, Sterling.
Ekkor azonban már tudni lehetett azt is, hogy az egy évtizeddel korábban megreformált angol utánpótlásképzés rövidesen kézzel fogható eredményekkel is szolgál majd, és a korosztályos tornákon már kimagaslóan szereplő szigetországi fiatalok közül egyre többen jelentek meg a felnőttek között. A 2018-as vb és a pandémia miatt egy évvel, 2021-re elhalasztott Európa-bajnokság között eltelt három esztendőben egyre másra tűntek fel az új tehetségek: a teljesség igénye nélkül bemutatkozott a válogatottban Jadon Sancho, Declan Rice, Mason Mount, Jack Grealish, Phil Foden, Bukayo Saka és még mások is.
Ezzel párhuzamosan Southgate együttesének fejlődése is nyilvánvaló volt: az angolok szórták a gólokat a kis- és középcsapatok ellen a selejtezőkön, a nagyokkal pedig egyre szorosabb meccseket játszottak. Az Európa-bajnokságon ezért már elvárás volt a jó szereplés, ahogyan a látványos támadójáték is.
