Alex Pantling / Getty Images
Foci sport24

Máté Gábor: Apróságok

A zseni a Kamrában, Paqueta tánca, Dél-Korea és Mbappé kiejtése. Máté Gábor írása.

Az utóbbi napok az egyenes kiesés jegyében teltek. Semmi meglepő, ahogy erre számítani lehetett.  Noha örvendtem a különböző földrészek csapatai továbbjutásának, sejtettem, hogy ez nem tart tovább; már csak Marokkóban lehet reménykedni. Bár az argentinokat tartják az isten/istenek idei kegyeltjeinek, én mégis a brazilokra voksolok és voksoltam már a tippjátékban is, ahol harmincvalahány játékos közül az 5-6. helyen állok. Talán valahol lejjebb okoskodom, hogy miért is.

Mondjuk itt. Míg én A zseni című darabot szerepeltem le a Kamra nevű játszóhelyünkön, a dél-amerikaiak úgynevezett örömfocival gáláztak Dél-Korea ellen. Nem maradtam le az élményről, mert este 11-től felvételről megnéztem a fiúkat, hogy hogy’ is volt.

Egyenesen Brazíliából kaptam messengeren pár szót arról, hogy mit fogok látni.

Izgulni nem volt mit, csak nézni, hogy’ megy ez. Finom, focira emlékeztető találatok követték egymást. Majd mindegyik után komoly táncelőadás. Amelyeknek a mozdulatokon túl volt egy jellemzőjük, hogy minden esetben megvárták, míg az összes mezőnyjátékos odaér, ezzel mintegy jelezvén, kollektív dologról van szó, nehogy bárki is azt feltételezze, hogy nincsen meg a csapategység. Paqueta, mielőtt megérkeztek volna a többiek, remek tánckészségről tett tanúbizonyságot, szívesen néztem volna tovább is, hogy mire képes. Neymart nem irigyeltem, hogy a trükkös Kim odaáll a kapu jobb oldalához a 11-es rúgás előtt, de a világsztárt ez nem zavarta meg, szépen begurította a labdát a helyére.

Megjegyzem, Lewandowskit ez biztosan megzavarta volna, aki komoly gyakorlatra tett szert a tizenegyesek kihagyásában. A VAR nem volt tekintettel a 142. válogatottságát ünneplő Llorrisra, és újrarúgatta a büntetőt a lengyellel, hátha ezúttal sikerül, ami mostanában nem szokott neki.

Kedves Olvasónk!Az általad keresett cikk olvasása Sport24 előfizetéshez kötött.
Sport24 előfizetés
990 Ft/hónap
Sport24 - Előfizetés logó
  • havi 24 cikk Magyarország legjobb focis szerzőitől
  • előfizetői extrák
    (részvétel a Sport24 szerzői által tartott meccskibeszélőn)
Próbáld ki most kedvezményesen az első hónap csak 490 Ft!
Ha már előfizetőnk vagy, jelentkezz be!