ANDREJ ISAKOVIC / AFP
Foci sport24

Szerbia világbajnoki részvétele a példás szakmai munka eredménye

Szerbia futballja töretlenül ível felfelé az ország 2006-os függetlenedése óta. Az első sikerek a 2010-es évek elején az utánpótlásban jelentkeztek, ami aztán megalapozta a katari labdarúgó-világbajnokságra a kijutást is.

Szerbia (vagy a korábbi Jugoszlávia), mindig is kiváló labdarúgókat adott a világnak, elég csak Dragan Dzajic, Savo Milosevic, vagy a szerb válogatott jelenlegi szövetségi kapitánya, Dragan Stojkovic nevét említeni. Jugoszlávia felbomlásával azonban a futball veszített a népszerűségéből, és a kétezres években a kosárlabda, a röplabda meg a tenisz után csak a negyedik legnépszerűbb sportág volt Szerbiában.

A Szerb Labdarúgó Szövetség (FSS) erre reagálva országos kampányt indított „Az én iskolám – az én csapatom” címszóval, amely előírta futballtornák rendezését az általános iskolák számára a tehetségek felkutatása érdekében. A szövetség emellett gondosan tanulmányozta az olasz Covercianón és a francia Clairefontaine-en zajló szakmai munkát, a spanyol szövetséggel (RFEF) pedig 2007-ben együttműködési megállapodást kötött, amely egymás elleni barátságos meccsekről, valamint a játékvezetők és az orvosi stáb részére szervezett tanulmányutakról szólt. Mindennek eredményeként jött létre 2011-ben Stara Pazovában A futball otthona névre keresztelt ultramodern edzőkomplexum hét pályával és önálló hotellel, amelyet a szerbek válogatottjai már az U11-es korosztálytól használnak.

A vb-keret majdnem kétharmada topligában játszik

A szerb szövetség nemcsak a játékosok, hanem az edzők következő generációjának kinevelésére is nagy hangsúlyt fektetett. Az UEFA edzőképzését elvégző Veljko Paunovic az U18-as, majd az U19-es szerb válogatott irányítása után az U20-as csapattal korosztályos világbajnokságot nyert 2015-ben, Radovan Curcic pedig a felnőttválogatottat vezette két évig.

„Helyes döntés volt az utánpótlás-képzésbe fektetni a pénzt – mondta Curcic az UEFA.comnak. – Még mindig messze vagyunk a legnagyobb futballnemzetektől, de Stara Pazova lehetőséget ad számunkra a tehetséggondozásra és az edzőképzésre. Nagyon sok ember munkája van abban, hogy ez létrejött.” A szerb szövetségnél tisztában vannak vele, hogy még sok a tennivaló, különösen az infrastruktúrát illetően, de az UEFA HatTrick-program és a helyi hatóságok segítségével folyamatosan építik a korszerű műfüves pályákat, amelyeket a szövetség felügyel és tart fenn.

A tehetséggondozásba fektetett anyagi tőke és szakmai tudás idővel a pályán is megtérült.

A Montenegrotól 2006-ban különvált Szerbia első önálló sportsikere az volt, amikor Radomir Antic vezetésével eljutott a 2010-es dél-afrikai világbajnokságra. Az igazi áttörés viszont 2013-ban jött el, amikor a szerb U19-es válogatott megnyerte a Litvániában megrendezett utánpótlás Európa-bajnokságot. Két évvel később még ezt az eredményt is sikerült felülmúlni, miután az U20-as válogatott a döntőben Brazíliát legyőzve megnyerte az vb-t. „Nem állhatunk meg itt – jelentette ki Paunovic szövetségi edző a győzelem után. – Folytatnunk kell a munkát, hogy ugyanezt a sikert megismételhessük felnőttszinten is. Biztos vagyok benne, hogy tíz év múlva ennek a generációnak a tagjai kulcsfontosságú szereplői lesznek a szerb felnőtt válogatottnak és az európai topligákban szereplő klubcsapatoknak.”

Kedves Olvasónk!Az általad keresett cikk olvasása Sport24 előfizetéshez kötött.
Sport24 előfizetés
990 Ft/hónap
Sport24 - Előfizetés logó
  • havi 24 cikk Magyarország legjobb focis szerzőitől
  • előfizetői extrák
    (részvétel a Sport24 szerzői által tartott meccskibeszélőn)
Próbáld ki most kedvezményesen az első hónap csak 490 Ft!
Ha már előfizetőnk vagy, jelentkezz be!
Talán soha nem történt annyi meglepetés a vb-k csoportkörében, mint Katarban. Kiestek a németek és a belgák, bejutott a legjobb tizenhat közé három ázsiai és két afrikai csapat is. Kiss Tibor Noé öt pontja a torna első szakaszáról.