Visszatért az őrület a Championshipbe, féltávnál még semmi sincs lefutva

Bár csak huszonöt játékos képviseli az angol másodosztályt a katari vébén, mégis egy hónapig szünetel a bajnokság. Persze van is miért pihenni, hiszen gyilkos tempóban játszották le a csapatok csaknem a meccsek felét. Amíg ők fújnak egyet, addig lehet egy jót összegezni.

Az elmúlt évek már csaknem elfeledtették velünk, milyen kiszámíthatatlan és nyílt bajnokság is tud lenni a Championship: a Premier League milliói itt is súlyosan torzították a versenyt az élvonalból kiesők javára, így általában az élvonalból frissen (egy vagy maximum két éve) búcsúzó klubok dominálják a ligát, amely nem is olyan régen még arról volt nevezetes, hogy képtelenség megtippelni a végeredményét.

Az mostani szezon előtt azonban mégis voltak jelek, amelyek arra utaltak, hogy ez az évad kicsit más lesz. A három kieső most – igaz, különböző okokból ugyan – kevésbé tűnt erősnek, és ez be is igazolódott a bajnokság példátlanul gyorsan lezavart első felében. Noha mostanra éppen elhúzni látszik az első három csapat a többitől, ez a szakadék csak az idény legvégén alakult ki, és még távolról sem lefutott a verseny. Annál is inkább, mert a lebonyolításnak is meglett a maga szerepe: a világbajnokság és II. Erzsébet királynő halála miatt borzalmasan összesűrűsödött a naptár,

október elejétől november közepéig tizenegy (!) meccset játszottak a csapatok.

Ez nagyjából állandó szerda-szombat menetrendet jelentett, és a meccsdömping végül azzal is járt, hogy a végére kiderült, mely csapatoknak bővebb a keretük.

John Early / Getty Images

Mert amíg a Burnley vagy a Watford megtehette, hogy pihentesse egyik-másik kulcsemberét, addig az együttesek többsége nem engedhette meg magának ezt a luxust. Ennek is köszönhetően hiába nem volt olyan csapat, amely istenigazából kiemelkedett a mezőnyből, valahogy a végén mégis ezek a klubok kerültek ki jól a megfeszített tempójú másfél hónapból. De még ezzel együtt is most végre ismét azt az arcát mutatja a Championship, amiért szeretni szokás: nincs borítékolható kimenetelű meccs, bárki ellen eséllyel léphet pályára bármelyik csapat. A táblázat még úgy is rendkívül szoros mezőnyt mutat, hogy az első három (Burnley, Sheffield United, Blackburn) kicsit meglépett a többiektől. A negyedik helyezett Watfordot viszont mindössze tíz pont választja el a 22., már kieső helytől, azaz két-három győzelemmel szinte bármelyik gárda ott lehet a rájátszásra jogosító első hat között. Na jó, a sereghajtó Huddersfield már nem, de így is elképesztően sűrű a mezőny. És ez nekünk csak jó.

Ennek megfelelően az idény egészen változatosan alakult, mindig más-más csapat volt az aktuális „főhős”. Az elején a Reading cáfolt rá azokra, akik a kiesőjelöltek közé sorolták, és hat forduló után vezette is a mezőnyt, majd a Blackburn vette át a meglepetéscsapat szerepét, miközben az élre az a Sheffield United állt, amely szeptemberben megállíthatatlannak tűnt. A válogatottszünetet követően aztán jött az október, amely

először annak a Queens Park Rangersnek a sikereitől volt hangos, amely a Norwich-csal együtt utolérte a sheffieldi Pengéket,

később pedig a Swansea nagy napjai következtek, és a Burnley állt az élre. Meglepetésre még október 22-én is a QPR, Blackburn duó vezette a tabellát, a play-off helyekre pedig csendben felkúszott a Luton és a Millwall. Október végén a Birmingham mutatta a legjobb formát, ugyanakkor a Preston betört az első hat közé, de most már a Coventry bánhatja a legjobban a szünetet, ugyanis Mark Robins csapata négy meccset nyert egymás után. És hiába kezdte tökutolsóként az októbert, most már teljes joggal reménykedhet a rájátszásra jogosító helyezésben. Ahogyan még tucatnyi másik csapat.

Tim Goode / PA Images / Getty Images – Mark Robins
A legjobb magyar focis tartalmak továbbra is a Sport24-en
Ezt a cikket 24.hu-s regisztrációval érheted el, amivel mostantól más témákban is exkluzív írásokat, hírleveleket olvashatsz.
BelépekMég nem regisztráltam