Harminc éve Csercseszov kivédte a Liverpool szemét

Borzasztóan indult a Premier League első szezonja: harminc éve, 1992. november 4-én az összes angol résztvevő elbúcsúzott az európai klubtornáktól. A Manchester United már az UEFA Kupa első fordulójában – két szerény gól nélküli döntetlennel, tizenegyespárbajban – kiesett a moszkvai Torpedóval szemben, aztán a BEK-ben a glasgow-i Rangers – dupla 2-1-gyel – bye, bye-t intett a Leeds Unitednak, ahogyan az UEFA Kupában a Kaiserslautern is a Sheffield Wednesdaynek (3-1, 2-2).

A legnagyobb megrázkódtatás azonban a Liverpoolt érte: a Bruce Grobbelaart, Steve McManamant, Jamie Redknappet, Ian Rusht bevető Mersey-parti csapatot – amelyben Kozma István tartalék volt – Moszkvában 4-2-re, Angliában 2-0-ra lesimázta a Szpartak.

A brit klub óvott, mert szerinte az az év nyarán a németországi Oldenburgból hazatért Mihail Ruszjajevnek nem volt játékengedélye, azaz a cserejátékos nem szerepelhetett volna, ám a renomé megmentésére tett szánalmas kísérletet az UEFA elutasította.

A Szpartaknak akkoriban szinte minden sikerült, jóllehet a csapat átlagéletkora mindössze 23,3 esztendő volt. 

Az együttes úgy nyerte meg 1992-ben az első orosz bajnokságot, hogy Az év csapatába hét játékost is delegált. A legjobb tizenegy így festett: Csercseszov – Hlesztov, Szkljarov (Dinamo Moszkva), Kolotovkin (CSZKA Moszkva) – Karpin, Onopko, Popov, Kobeljov, Tetradze (az utóbbi kettő Dinamo Moszkva) – Pjatnyickij, Radcsenko. (Ahol nem tüntettük fel a klubot, ott Szpartak-labdarúgó szerepelt.) Az esztendő legkiválóbb orosz labdarúgójának Viktor Onopkót választották, a válogatott keretben hemzsegtek a Szpartak-futballisták, akik közül Vlagyimir Beszcsasztnih tizennyolc, Dmitrij Radcsenko húsz, Dmitrij Hlesztov huszonegy esztendős volt.

Sztanyiszlav Csercseszov, a kapus már a huszonkilencediket taposta, de ragyogó formában védett, az 1992-ben elhódított orosz kupában a legjobb nyolc és négy között, valamint a döntőben egyetlen gólt sem kapott (a nyolcaddöntőben is csak egyet). Akadt ennél nagyobb szériája is, a Szpartak 1989-ben elnyert szovjet bajnoki címe idején harmincból tizenhét meccsen érintetlen maradt a hálója, és az egész évadban mindössze 21 gólt szedett be.

Liverpoolban szintén parádézott, akárcsak a két ifjú támadójátékos, Beszcsasztnih és Radcsenko.

Kettejük akciójából szerzett vezetést a Szpartak, majd Radcsenko finoman megjátszotta Andrej Pjatnyickijt, és a Beatles városában sok mindent lehetett hallani, csak a yeah, yeah, yeah-t nem…

A rotterdami negyeddöntőben az FTC mostani edzője megint csak lehúzta a rolót, a Szpartak 1-0-ra nyert a Feyenoord ellen. A visszavágót tipikus orosz körülmények között rendezték: katonák törték a 10-15 centis jeget a Luzsnyiki stadionban. Aztán hirtelen eljött a kikelet, és hatalmas pocsolyává változtatta a pályát, ezért egy nappal elhalasztották a mérkőzést, amelyet a Torpedo-stadionba telepítettek át. A huszonhárom éves Valerij Karpin első góljára a holland csapat magyar sztárja, Kiprich József még válaszolt, de a másodikra nem érkezett felelet, ráadásul az utolsó percben Radcsenko is feliratkozott az eredményjelző táblára (3-1).

Az elődöntő első mérkőzésén 1-0-ra nyert a Szpartak, majd Antwerpenben Radcsenko révén megduplázta előnyét. Biztos finalistának látszott a csapat, és idegenben szerzett góljával még akkor is továbbjutásra állt, amikor Alex Czerniatynski és Dragan Jakovljevic fordított. Ám a hajrában Jorge Monteiro Coroado portugál játékvezető, aki utóbb televíziós kommentátorként dolgozott, akció közben kiment lengető partjelzőjéhez, majd kiállította Onopkót, és tizenegyest ítélt a belga együttes javára. A büntetőt a német Hans-Peter Lehnhoff belőtte, Moszkva kénytelen volt hinni a könnyeknek (3-1).

Pedig

abban az évadban egyéb csodákat is tettek az oroszok.

A CSZKA például kiejtette a BL-címvédő Barcelonát, méghozzá úgy, hogy az 1-1-gyel záruló első meccs után a Zubizarreta – Ferrer, Ronald Koeman, Goicoechea, Nadal – Amor, Guardiola, Bakero – Michael Laudrup, Sztojcskov, Beguiristain összetételű katalánok a Nou Camp stadionban 2-0-ra vezettek, de a moszkvaiak Jevgenyij Busmanov, Gyenyisz Maskarin és Dmitrij Karszakov góljával bravúrosan fordítottak (2-3). Igaz, a CSZKA abban a BL-szezonban több mérkőzést már nem nyert…

A Dinamo Moszkva – leghíresebb játékosa, az 1963-ban aranylabdás Lev Jasin hatvankettedik születésnapján – a tizenkilenc éves Igor Szimutyenkov góljával kiejtette a Torinót (0-0, 2-1), de aztán a Benfica megállította (0-0, 2-0). Jasin 1992-ben már nem élt, két évvel azelőtt, hatvan esztendős korában távozott közülünk, miután olyan láncdohányos volt, hogy nemegyszer még közvetlenül a meccsek előtt – vagy ha néha a kispadon ült, azok közben – is cigarettázott.

Rákban hunyt el, akárcsak Östreicher Emil, aki 1992. október 20-án halt meg a Szabolcs utcai kórházban. A Real Madrid labdarúgói két nappal később gyászkarszalagot viseltek a Torpedo elleni visszavágón, és a Moszkvában elszenvedett 3-2-es vereség után Fernando Hierro bő fél óra alatt mesterhármast ért el a menedzserek Puskásának emlékére. A királyi gárda 5-2-es diadalt aratott, a játék alighanem tetszett volna Santiago Bernabeu hajdani jobbkezének.

Nem úgy, mint a Szpartak elleni BEK-negyeddöntő visszavágója 1991 tavaszán. Ezen – a duplázó Radcsenko főszereplésével – az otthon 0-0-t elérő moszkvai csapat 3-1-re győzött a Hierrót, Sanchíst, Gordillót, Michelt, Butraguenót, Hugo Sanchezt felvonultató királyi gárda ellen a Bernabeu stadionban, ahol együtt lehettem „Don Emilióval”.

Amikor a mérkőzést megelőzően Östreicher belépett az aréna VIP-termébe, aki ott volt, felállt.

A nagy fehérek meg egy orosz ifjú előtt vágták vigyázzba magukat néhány szinttel lejjebb, a pompás pázsiton…