Könnygáz, könnyek, 131 halott: mi vezetett minden idők második legsúlyosabb stadionkatasztrófájához?

A legrémisztőbb és legfájdalmasabb az volt, amikor egyenként kellett kinyitnunk a hullazsákokat, hogy megnézzük, tudunk-e azonosítani rokont vagy barátokat (…) Ezen az estén úgy éreztük, az emberi életnek nincs értéke.

Az idézet egy Prayogi nevű boltostól származik. Prayogi (kérésére a teljes neve nem jelent meg) a The Guardian tudósítójával beszélt a Kanjuruhan-stadionkatasztrófáról, amelynek szurkolóként részese volt. Mint arról beszámoltunk, a malangi Kanjuruhan Stadionban az Arema csapata indonéz bajnokin fogadta a Persebaya együttesét. A Persebaya 3-2-es győzelme után a hazai drukkerek a pályára rohantak, a rendőrség – a FIFA kifejezett tiltása ellenére – könnygázzal oszlatott, mire pánik tört ki, és ennek az első megerősített jelentések szerint legalább 125 áldozata lett. Október 4-én már 131 áldozat nevét tették közzé, ezzel a malangi a futballtörténelem második legnagyobb stadionkatasztrófájává vált. A halottak között van legalább 32 gyermek és fiatalkorú, valamint két rendőr is. A legfiatalabb áldozat csak 3 éves.

„Sötét nap ez mindenkinek, aki a futballban dolgozik, és egyben felfoghatatlan tragédia” – jelentette ki Gianni Infantino, a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség első embere. Megkezdődött a katasztrófa kivizsgálása, az indonéz labdarúgó-küzdelmeket felfüggesztették. Több okból is érdemes a tragédiához vezető eseményeket megvizsgálni:

• Jövőre Indonéziába mennek a világ legtehetségesebb fiatal játékosai, hiszen az ázsiai országban rendezik meg az U20-as világbajnokságot.
• Indonézia pályázik a következő Ázsia Kupa megrendezésére.
• Olyan eljárás vezetett a halálesetekhez, amit a FIFA – éppen a korábbi esetekből tanulva – megtiltott a meccset biztosító karhatalmi erőknek. A modern futball három „leghalálosabb” mérkőzésén ugyanez volt a katasztrófa közvetlen kiváltó oka, és a négy legsúlyosabb katasztrófa esetében kulcsszerepe volt a rendőri hibáknak.

Fatális hasonlóság

1964. május 24., Lima, Peru. A Peru–Argentína olimpiai selejtező mérkőzésen a vendégek egy góllal vezetnek, amikor a hajrában Peru egyenlít – illetve egyenlítene, mert a találatot nem adják meg. A dühös szurkolók a pályára tódulnak. A rendőrség oszlat és könnygázt küld a tömegbe, mire pánik tör ki, a drukkerek menekülni kezdenek.

A stadion kapuit lezáró fémredőnyöket viszont senki sem nyitotta ki.

A kijárókban a tömeg feltorlódik, a redőnyök végül a hozzájuk nyomott testeknek „adják meg magukat”. Legalább 328 drukker veszti életét. A menekülni nem próbáló, a lelátón maradt szurkolók közül senki nem kerül az áldozatok közé.

1989. április 15., Sheffield, Anglia. A Liverpool–Nottingham Forest FA Kupa-elődöntőre a két tábor elkülönítve érkezik a sheffieldi Hillsborough Stadionba. A liverpooliak a Leppings Lane felől, egy szűk bejárón léphetnek be. A tömeg feltorlódik a stadionon kívül, a kezdőrúgás közeleg. A rendőrök kinyitnak egy kijárati kaput is, hogy meggyorsítsák a beengedést, a drukkerek bezúdulnak a nyugati lelátó bejárójába, és a kapu mögötti két középső, egyébként is túlzsúfolt szektorba, amint elkezdődik a mérkőzés. Az érkezők a kerítéshez szorítják az elöl állókat, és mire a rendezők kinyitják a menekülőkapukat, már késő. Több mint két évtizeddel később egy független vizsgálóbírói jelentés megállapítja: bár a rendőrség megpróbálta a Liverpool-drukkerekre fogni a katasztrófát, annak oka pont a rendőri és szervezési hibák sorozata volt, amelyeket aztán megpróbáltak eltussolni.

A tragédia radikális változásokhoz vezet Nagy-Britannia, majd a világ stadionépítészetében.

Az áldozatok száma 97.

2001. május 9., Accra, Ghána. A Hearts of Oak és az Asante Kotoko örökrangadóján elszabadul a pokol. A Hearts of Oak két késői góllal megfordítja a rangadót, a vesztes csapat drukkerei székeket dobálnak a pályára. A rendőrség válasza könnygáz, a reakció pánik. A stadion kapui – akárcsak Limában – zárva vannak. A stadion halálos csapdává változik, 126-an vesztik életüket a kaotikus tolongásban.

2022. október 1., Malang, Indonézia. Az Arema–Persebaya rangadó (ez a kelet-jávai szuperderbi) a vendégek 3–2-es győzelmével zárul – a Persebaya 23 év után először nyer legnagyobb vetélytársa otthonában. A két klub szurkolói olyannyira ellenséges viszonyban vannak, hogy 1988 óta a derbikre (elvileg) nem léphet be vendégdrukker, de ez sem elégséges a biztosításhoz. A lefújás után hazai fanatikusok rohannak a pályára, mire a rendőrség nemcsak gumibotozással, hanem könnygázzal is oszlatni kezd. Összecsapások kezdődnek.

A gyepen levő drukkerek és a lelátó egyik kanyarjában tartózkodók egyaránt kapnak a könnygázból, mire eluralkodik a pánik.

A szűk lépcsőházban és a kijáratoknál feltorlódik a tömeg, a keskeny kapuknál pedig egyszerre csak ketten léphetnek ki. A rendőrség beszámolója szerint több százan próbáltak meg átnyomakodni a minimális áteresztőképességű (de nyitva tartott) kapukon. Szemtanúk elmondása alapján a kijutást legalább egy kapunál rendőrségi kordon nehezítette meg, más beszámolók egybehangzóan állítják: több kapu zárva volt. A halálos áldozatok száma legalább 131.

Megdöbbentő, hogy közel 60 évvel a limai katasztrófa után lejátszódhatott egy nagyon hasonló eseménysor. Hat évtized alatt ugyanis jóformán minden megváltozott a stadionokban: sokkal jobbak és biztonságosabbak lettek a pályák, a nemzetközi és nemzeti szervezetek protokollajánlásokat tesznek a biztosításhoz, és rengeteg tanulságot le lehetett vonni (sajnos) a korábbi katasztrófákból is. Ehhez képest megint a halottakat kellett számolni.

A négy említett esetből háromnál nagyon hasonló az eseménysor:

• Szurkolók rohannak be a pályára vagy elkezdenek bedobálni,
• a rendőrség könnygázzal (is) oszlat,
• kitör a pánik, menekülni kezd és feltorlódik a tömeg,
• a kapuk vagy zárva maradnak, vagy nem elégséges az áteresztőképességük. A legtöbben a kijáratokhoz vezető úton és a kapuknál vesztik életüket, ahogyan a tömeg összepréseli őket.

A Hillsborough-katasztrófa annyiban más, hogy nem volt szurkolói rendbontás, a tragédia közvetlen kiváltó oka a drukkerek késői és nem megfelelően kontrollált beengedése volt a már megtelt lelátórészekre – ebben az esetben a kerítésekkel lezárt szektorok változtak csapdává.

„Pocsék szervezés, pocsék létesítmények”

Gyakori közös pont a legnagyobb stadionkatasztrófákban, hogy elavult, veszélyessé vált stadionokban történtek meg. A hivatalosan 38 000 fős befogadóképességű Kanjuruhan Stadion viszont 2004-ben nyílt meg, igaz, nem a legkorszerűbb. A keskeny, meredek lépcsőkön, szűk kijáratokon ez egyaránt látszódik. A belügyminisztérium azt állítja, hogy a befogadóképességénél többen zsúfolódtak be a derbire, és ez független szakértők szerint is így lehetett: a beléptetés gyakran kaotikus, a feketepiacon élénk a kereslet a jegyekre. Valószínűleg nagyjából 42 000-en léptek be a stadionba a 38 000-es létszámkorlát ellenére.

Keskeny, nem megfelelő áteresztőképességű kapuk jellemzik a stadionokat, és gyakran hiányoznak máshol standardnak számító biztosítási procedúrák, mint például a létszámkorlátozás a szektorokban, illetve a szektorok megfelelő elválasztása. A kerítésen szögesdrót van, így baj esetén képtelenség a gyors evakuálás. Általában három szervezet – a rendőrség, a katonaság és egy magánbiztonsági cég – is dolgozik a stadionok biztosításán, ám a koordináció nem optimális. A fő cél a játékosok és a játékvezetői egység védelme

– vélekedett jegyzetében a svájci Andrin Brändle, aki saját élményei alapján könyvet írt az indonéziai szurkolói kultúráról. A hasonló témában utazó, az ország szurkolói életét szintén első kézből ismerő angol James Montague szerint – akinek 2020-ban jelent meg könyve a világ legfanatikusabb szurkolóiról, köztük indonéz ultracsoportokról – várható volt, hogy egyszer tömegkatasztrófa történik a helyi futballban.

„Pocsék szervezés, pocsék létesítmények, pocsék rendőrségi fellépés, erőszakos szurkolói csoportok – ebből bármikor lehetett volna katasztrófa. Az indonéziai szurkolói szcéna egészen elképesztő, az olasz ultrakultúra nagy napjaira és az angol casual kultúra kialakulásának idejére emlékeztet. Rengeteg a fiatal, fanatikus drukker, hatalmas létszámban járnak meccsekre és óriási koreográfiákat hoznak létre. A szurkolói lét életforma Indonéziában. Ugyanakkor az ország a futballvilág egyik legerőszakosabb helye” – magyarázta a DW-nek Montague. Az indonéziai Save Our Soccer szervezet nyilvántartása szerint 1995 óta legalább 86 áldozata van az országban a lelátói erőszaknak. Az ausztrál közszolgálati televízió (ABC) dokumentumfilmben festett érzékletes képet a helyi labdarúgásról.

Indonézia – a szó jó és rossz értelmében egyaránt – futballőrült ország. Az indonéz válogatott volt az első ázsiai világbajnoki szereplő (Holland Kelet-India néven éppen Magyarországgal játszotta egyetlen meccsét az 1938-as tornán), a labdarúgás népszerűségével semmi sem veszi fel a versenyt annak ellenére, hogy a helyi futball nem túl sikeres. A válogatott csupán a 155. a világranglistán (Afganisztán és a Maldív-szigetek között áll), ennek ellenére a bajnoki mérkőzések átlagnézőszáma 10 000 körül van, és a legnagyobb meccsekre akár 40 000 néző is kilátogat. A labdarúgás a munkásosztály sportja: olcsó és menekvést kínál a mindennapok valóságából. A foci népszerűsége annak ellenére töretlen, hogy a korrupció, a nem megfelelő infrastruktúra, a lelátói és rendőri erőszak meg a szervezett fogadási csalás egyaránt árnyékot vet a játékra – és volt időszak, amikor a FIFA felfüggesztette az indonéziai szövetséget.

Könnyen elképzelhető, hogy a közösségi média és a mindenki zsebében ott lapuló okostelefonok kora előtt a stadionkatasztrófát megpróbálták volna (részben) eltussolni, hiszen ez rendkívül érzékenyen érinti az országot.

Indonézia épp most pályázik a következő Ázsia Kupa megrendezésére (döntés októberben), és ami még fontosabb, a 2023-as U20-as világbajnokság házigazdája.

Ez lesz a valaha volt legnagyobb futballesemény az országban, így politikai és sportdiplomáciai szempontból is kiemelt jelentőségű.

„Remélhetőleg a FIFA nem szankcionál minket az eseményekért, hiszen mi rendezzük jövőre az U20-as vébét” – aggodalmaskodott Zainudin Amali ifjúsági és sportminiszter. A Kanjuruhan Stadion nem szerepel a vb-helyszínek között.

Nem lehet eltussolni

Egy Hillsborough-hoz hasonló, a történtekért kizárólag a szurkolókat okoló akció nem lett volna elképzelhetetlen, ám videófelvételek tömkelege kezdett terjedni az eseményekről. A verdikt: nem lehet felmenteni a felelősség alól a pályára rohanó szurkolókat – hiszen ez váltotta ki a katasztrófával végződő események láncolatát –, de a tragédiában kulcsszerepe volt a hibás rendőri fellépésnek, ami eszkalációt okozott. A szurkolók és a karhatalom közti, stadionon belüli és kívüli összecsapások hevességét jól mutatják a megrongált, kiégett rendőrjárművek.

A FIFA biztonsági szabályzatának – ez iránymutató a világ összes szövetsége számára, de nem kötelező érvényű – 19. b) pontja kimondja: még ha rendőri közbelépésre is van szükség, tilos a tűzfegyverek és a könnygáz használata. Ennek pont az az oka, hogy a könnygázhasználat és az azt követő pánik már számos stadionkatasztrófának „ágyazott meg”. A szemtanúk beszámolói szerint nem minden stadionkapu volt nyitva, holott ez a FIFA és az ázsiai szövetség szerint egyaránt követendő előírás. Sokan a 13-as kapunál vesztették életüket, amely több szurkoló szerint zárva maradt (a rendőrség verziója szerint viszont nyitva állt). A végzetes eseménysor nagyjából 10–15 perc alatt játszódott le. A katasztrófát Joko Widodo indonéz elnök parancsára különbizottság vizsgálja ki, de következmények már vannak: Malang rendőrfőnökét elmozdították, 27 rendőr ellen vizsgálat indult.

„A rendőrség nincs megfelelően felkészítve, így leginkább brutális erőszakkal és elavult módszerekkel próbálja kordában tartani a tömeget. Tiszta sor, a szurkolók bementek a pályára, de ez a helyzet még kezelhető lett volna. A rendőrök azonban tovább rontották a szituációt azzal, hogy valósággal elárasztották könnygázzal a nézőket.

Bárki, aki kapott futballrendészeti képzést, tisztában van vele: ha könnygázt lőnek viszonylag zárt területekre, az emberhalálhoz vezethet

– vélekedett Montague. Az Al Jazeera és az NPR tudósítói által megkérdezett szakértők és drukkerek szerint egyértelmű, hogy a szurkolóknak nem kellett volna berohanniuk, de az is, hogy a rendőrségnek nem lett volna szabad könnygázzal oszlatnia a stadionon belül. Kérdéses, hogy a labdarúgó szövetség megfelelően felkészítette-e a biztosítást végző karhatalmi erőket.

A gyászolók haragja elsősorban a sportvezetők és a rendőrök ellen fordult. Az Indonéz Labdarúgó Szövetség (PSSI) az egész hátralevő idényre bezáratta az Arema stadionját, a csapatnak pályaválasztóként minden mérkőzését legalább 210 kilométerre kell játszania a saját arénájától. A klub súlyos pénzbírságot is kapott biztonsági hiányosságok miatt, két tisztviselőjét örökre eltiltották a futballal kapcsolatos tevékenységtől. A kormányzati vizsgálóbizottság – amelynek köztisztviselőkön kívül futballfunkcionáriusok, tudósok és újságírók is tagjai lesznek – legkorábban két-három hét múlva publikálhatja első jelentését a tragédiáról.

A gyászoló szurkolók teleírták graffitivel a stadion falát. „A barátaink itt haltak meg.”

Könnygáz vs. anyai könnyek.

„Gyilkos rendőrség”. „Se igazság, se béke.” „Imádkozzatok értünk.” A feliratok a gyászt és a felgyülemlett haragot egyaránt kifejezik.

„Nem tehetjük kizárólag a rendőrséget felelőssé a történtekért. Kollektív hibák történtek” – mondta a Reuters hírügynökségnek a már említett Save Our Soccer szervezet vezetője, Akmal Marhali. A szintén a Reutersnek nyilatkozó futballszakértő, Yusuf Kurniawan úgy véli, a szörnyű katasztrófának változást kellene hoznia – bár egyetlen korábbi haláleset sem váltott ki érdemi reformokat.

„A mentalitásunknak kell megváltoznia, hisz a futball igazgatása hasonlatos egy ország igazgatásához. Ami történt, tükör. A nemzetünk portréja” – mondta. Vagy, ahogy Indonézia elnöke, Joko Widodo fogalmazott: elfogadhatatlan, hogy ezek után még több tragédia történjen az ország futballpályáin. Hogy aztán a katasztrófa a Hillsborough-hoz hasonló katalizátor lesz-e, vagy minden megy tovább, ahogy szokott, az csak évek múlva derül ki. Bár a közelgő U20-as világbajnokság miatt most már alighanem tényleg rendet kell teremteni.