A bravúrok után jöhet a Rossi-csapat metamorfózisa: esély, de veszély is lehet az Eb-selejtező

Annak ellenére, hogy az Olaszország elleni Nemzetek Ligája-mérkőzés kedvezőtlen végeredménnyel zárult (0–2, az olaszok jutottak a négyes döntőbe, holott a mieinknek az iksz is elég lett volna a fináléhoz), a Puskás Arénában ünnep volt a kedd este. Az olasz himnusz alatti ütemes taps – hasonlót még nem nagyon hallhattunk korábban – Marco Rossinak is szólt, a szurkolók a válogatottságtól búcsúzó csapatkapitányt, Szalai Ádámot éltették, a vereség után a többség a helyén maradt ünnepelni a Nemzetek Ligája elitjében erőn felüli teljesítményt nyújtó, tíz ponttal záró magyar csapatot. Még morgolódás se nagyon volt, legfeljebb annyi, hogy egy tizenegyest kaphatott volna esetleg a válogatott, no meg Gianluigi Donnarummának nem feltétlenül kellett volna ennyire bizonygatnia, hogy a világ (egyik) legjobb kapusa.

Vereség után nem ezt szoktuk meg.

A sorsoláskor valószínűleg kinevettük volna azt, aki állítja: a magyar válogatott tíz pontot szerez, legyőzi kétszer (ráadásul idegenben 4–0-ra!) Angliát, egyszer Németországot, és az utolsó mérkőzésre úgy futhat ki, hogy nem a kiesés elkerüléséért vagy a „becsületpontokért”, hanem a továbbjutásért játszik.

Meg kell szoknunk, hogy Rossi együttese erőn felül teljesít.

Míg Rossi kapitányságának első (fél) éve leginkább a stabilizálásra ment el, azt követően megkérdőjelezhetetlen az előrelépés. Horvátország ellen 2019-ben már jött egy bravúr, ám a walesi vereséggel elszállt a közvetlen Eb-kvalifikáció esélye. Szerencsére a Nemzetek Ligája kiskaput kínált, és 2020-ban Rossi válogatottja besétált azon, nem mellesleg kitűnően teljesített az új NL-kiírásban, és feljutott a legjobbak közé. A 2021-es Eb-n már a legnagyobbak ellen is jöttek a bravúrok, látszott, a válogatott képes megizzasztani mégoly erős ellenfeleket is. A 2022-es évben már a nagyok levadászása következett. A válogatott történetében most először fordult elő, hogy a nemzeti csapat két korábbi világbajnokot is legyőzött, a Rossi-érában a közvetlen elittel vívott mérkőzések mérlege 4 győzelem, 4 döntetlen, 5 vereségre változott. Ezt bármely válogatott elfogadná az Anglia, Franciaország, Horvátország, Németország, Olaszország, Portugália alkotta hatos tagjaival szemben.

Marco Rossi együttese óriásölővé változott. Az érződik, hogy a szövetségi kapitány és csapata szinte lubickol ebben a szerepben: nincs „játékcsinálási” kényszer, általában a jóval erősebb keretű, kizárólag topligás, sokkal értékesebb játékosokkal felálló ellenfelek diktálják a tempót, lépnek fel kezdeményezően. A magyar válogatott meg egyre jobban érzi és tudja, hogyan kell a megnyíló réseket kihasználni. A WyScout adatai szerint a magyar csapatnál (37,6 %) csak a cseh (35,1 %) birtokolta kevesebbet a labdát az NL elit osztályában, a letámadás intenzitását mérő PPDA-mutató szerint ez a két együttes a legkevésbé agresszív, ugyancsak ez a kettő juttatja el a legkevesebb labdát a támadóharmadba, és a tizenhatoson belüli labdaérintések száma is alacsony.

Ugyanakkor az együttes hatból háromszor felülmúlta ellenfelét a kialakított helyzetek minőségét tekintve (xG), lövéseket tekintve a középmezőnyben van, a kaput eltaláló kísérletek arányában meg éppenséggel listavezető NL-divíziójában.

A válogatott tavaly vérszagot fogott, és most már limitálni tudja elit ellenfeleinek helyzetkialakítását, ugyanakkor támadásban egyre erősebb.  Olyan csapat lett, amely ellen utálhatnak játszani a prominens válogatottak. Mintha a holland legenda Johan Cruyff paradox aforizmája („Az olaszok nem tudnak legyőzni bennünket, de mi ki tudunk kapni tőlük”) a jelenlegi magyar válogatottra is alkalmazható lenne. A magyar tizenegy nem fogja lefocizni nagyon erős ellenfeleit, ám elég jó ahhoz, hogy a válogatott futball krémjéhez tartozó csapatok is belelépjenek a késbe ellene. Ez valóban olaszos vonás.

Érdemes megnézni, hogy miként változott 2018 (Georges Leekens rövidke kapitányi időszaka meg a Rossi-éra kezdete) és 2022 között az xG, illetve az ellenfél helyzeteinek minőségét mérő xGA. A magyar válogatott évről évre magasabb színvonalú ellenfelekkel meccselt, ahogyan lépegetett feljebb a Nemzetek Ligájában, 2022-ben már mérkőzései többségét a közvetlen elit tagjaival vívta, és az xGA-átlag mégis csak 0,75, ami igen jó. Az xG-ben tapasztalható idei visszaesést az ellenfelek kvalitása indokolja. A 2019/20-as NL-kiírás C-ligájában 10 pontot szerzett válogatottunk, 2020/21-ben a B-ligában 11-et, 2022/23-ban az A-liga tagjaként ugyancsak 10-et. Az eredményesség ugyanolyan, csak éppenséggel a szint egyre magasabb.

Válogatottunk 2021-ben öt találkozót játszott elit ellenfelekkel szemben, mérlege 0–3–2, góljainak száma 4, lövéseinek száma 29 volt. 2022-ben hat ilyen mérkőzésen a mérleg 3–1–2, a szerzett gólok száma 8, a lövéseké 58. A különbség szembetűnő.

Szembetűnő az is, hogy a csapat szinte verhetetlen, ha megszerzi a vezetést.

Az NL-ben négy találkozón szerezte meg a magyar válogatott a mérkőzés első gólját, és ezeken 10 pontot gyűjtött, viszont mindkét meccsét elveszítette, amikor az ellenfélé volt az első találat. Ez beleillik a Rossi-éra mintájába. Az olasz mester eddig 47 válogatott mérkőzésen ült a kispadon – egyhuzamban ennél csak Baróti Lajosnak (80) és Sebes Gusztávnak (69) van több –, és csak egy olyan találkozón maradt alul a csapata (Montenegró ellen), amelyen 0–0 után előnyhöz tudott jutni.

• Ha a magyar válogatott szerezte az első gólt, a mérleg: 20 győzelem, 5 döntetlen, 1 vereség
• Ha az ellenfél szerezte az első gólt, a mérleg: 2 győzelem, 2 döntetlen, 15 vereség
• 2 mérkőzés gól nélküli döntetlennel zárult

Zanzásítva: ha Rossi együttese megszerzi az első gólt, akkor óriási esélye van a győzelemre, ugyanakkor (ezt az olaszok ellen is láthattuk) finoman fogalmazva sem erőssége az eredmény „hajszolása”. Ha rosszul alakul a meccs forgatókönyve, akkor a válogatott általában alul is marad. Ez pedig – sok másik mutatóval ellentétben – nem javul, és kijelöli a fejlődés lehetséges irányát. Az stratégiai értelemben a keret bővítése (új játékosok bevonásával, esetleg honosításokkal), taktikai szempontból pedig az acélosabb támadójáték, proaktívabb futball kialakítása.

Teljesítményével és az idei bravúrsorozattal a magyar válogatott olyan kiemelési pozícióba került, ami szinte szürreálisan hat: az első kalapból fogják kihúzni a 2024-es Európa-bajnokság selejtezőinek sorsolásán.

Ilyen kiemelést emberemlékezet óta nem kapott a nemzeti csapat, ez egyben hatalmas esélyt is kínál arra, hogy az Euro 2016-tal és 2020-szal szemben most ne pótselejtezőn, hanem már a csoportból kiharcolja a továbbjutást.

A válogatott vagy öt-, vagy hatcsapatos csoportba kerül (az NL-döntő négy együttese biztosan ötcsapatosban köt ki; a többieknél véletlenszerű a beosztás), a tíz csoport első két helyezettje kijut a tornára, három gárda a playoffon keresztül kvalifikálhatja magát, Németország rendezőként biztos résztvevő. Ha Magyarország nem vívja ki „direktben” az Eb-szereplés jogát, akkor jó NL-szereplésének köszönhetően gyakorlatilag biztos a helye a pótselejtezőben. A második kalapból ki lehet fogni nagyágyút (Angliát vagy Franciaországot), ám papíron így is kedvezőbb lehet a sorsolás bárminél, amit a közelmúltban láttunk.

• Ilyesmi lenne egy nagyon rossz sorsolás: Magyarország, Franciaország, Svédország, Törökország, Szlovákia.
• És ilyesmi egy nagyon kedvező: Magyarország, Bosznia-Hercegovina, Örményország, Luxemburg, Gibraltár.

Utóbbi azért igen különös lenne…

Amekkora lehetőséget ad egy kedvező sorsolás a magyar válogatottnak, olyan veszélyeket is rejt magában.

A kitűnő eredményekkel nő a tekintély és az ellenfelek óvatossága is. A csapat kiesik a számára oly komfortos „underdog”, azaz (relatív) esélytelen szerepből, ellenfelei többsége pedig valószínűleg éppen azt fogja csinálni, amit most a magyar együttes: zárt, fegyelmezett védekezéssel rukkol elő, hagyja, hogy a mieink kezdeményezzenek, és várja a lehetőséget a kontrákra. Albánia megmutatta a vb-selejtezőkön, hogy mivel lehet „kisiklatni” a magyarok játékát, és azokat a találkozókat biztosan megnézi mindegyik leendő ellenfél. Rossi és csapata olyan szerepbe kerül, amely szokatlan számára, és amelyhez fel kell nőnie. Ez a válogatott egyelőre a jobb ellenfelek ellen teljesített jobban, a hasonló játékerejű vagy kicsit gyengébb(nek tűnő) opponensek viszont meg tudták tréfálni. A nagycsapatok ellen kijön Rossi együttesének minden erőssége, de az Eb-selejtezőkön valószínűleg proaktívabb, gyakran domináns futballra lesz szükség – úgy, hogy Szalai Ádámot pótolni kell, tehát a támadójáték egyik legfontosabb eleme kiesett.

Ilyen szemmel érdemes nézni a Luxemburg és Görögország elleni, két hátralevő idei mérkőzést – utóbbi egyben Dzsudzsák Balázs búcsúmeccse is lesz. Ezek alkalmat adnak Rossinak, hogy eltérő, nem az elitre szabott játékot próbálgasson, kialakítsa a Szalai nélküli támadóegységet, újoncokat avasson, esetleg formációt váltson, alkalmazkodva a keret változásaihoz. Csak ennyi lesz a kísérletezési lehetősége: 2023 márciusában már kezdődnek az Eb-selejtezők, amelyen az eddigiekkel ellentétben lehet, hogy az esélyesség terhével is meg kell már küzdeni. No, nem mintha ez panasz lenne…