Tévelygő Bikák: kritikus pontjához érkezett a Red Bull lipcsei gigaprojektje

Domenico Tedesco május 21-én még a német kupagyőztesnek járó trófeával állt a fotósok elé a berlini Olimpiai Stadionban, 109 nappal később, szeptember 7-én pedig (érdemei elismerése mellett) az RB Leipzig úgy rúgta ki, hogy a lába sem érte a földet. Az edzőség sosem volt igazán hálás foglalkozás – erről a Chelsea-től menesztett Thomas Tuchelt is meg lehetne kérdezni –, a Red Bull-konszern koronaékszerénél, az RB Leipzignél pedig nagyon rosszul tűrik az eredménytelenséget.

A klub történetének első nagy trófeáját begyűjtő Tedescónak a pocsék szezonrajt tette be a kaput:

a 2022/23-as évadban megvívott nyolc tétmérkőzéséből négyet elbukott a Leipzig, az Eintracht Frankfurt elleni 4–0-s és a braziltalanított, a korábbinál sokkal gyengébb Sahtar Doneck elleni 4–1-es zakó már túl sok volt a vezetőségnek.

„Nehéz döntés volt, ám az Eintracht Frankfurt és a Sahtar Doneck elleni mérkőzéseket követően az a vélemény alakult ki, hogy (…) új impulzusra van szükségünk” – kommentálta a döntést az ügyvezető Oliver Mintzlaff. Az új impulzus új trénert jelentett, Tedesco repült, a Red Bull-filozófiában a Salzburg edzőjeként már megmártózott (és állítólag a Red Bull-főnök Dietrich Mateschitz által is favorizált) Marco Rose lett az utód.

Rose ezer szállal kötődik Lipcséhez:

• a városban született,
• a VfB Leipzigben lett profi futballista,
• és edzette a Lokomotive Leipzig együttesét (még az „óvodáskorú” RB Leipzig ellen is irányított városi derbin), mielőtt 2013-ban a Salzburg utánpótlástrénerének szegődött.

A Red Bull Salzburgot 2017–2019 között irányító Rose ezt követően a Borussia Mönchengladbach kispadján is remek munkát végzett, az újabb ugrás után viszont csak egy idényt bírt ki Dortmundban. Most szülővárosában, ismerős keretek között bizonyíthat összeszokott stábjával együtt. Rose azt mondja, uszkve 10–15 másodpercet gondolkodott azon, hogy rábólintson-e az RB Leipzig ajánlatára, ám tisztában van vele: egyáltalán nem könnyű közfigyelemnek örvendő pozícióba kerülni ott, ahol felnőtt és ahol a családja is él.

Rose igen jó pedigréjű, 45 éves kora ellenére már elég rutinosnak nevezhető edző, aki tökéletesen ismeri a Red Bull-csapatok játékát konszernszinten meghatározó filozófiát.

A Leipzignél a vezetők azt várják tőle, hogy visszahozza a kontinuitást a kispadra. Jól hangzik, ám az RB Leipzig történetében eddig csak három edző – Alexander Zorniger, Ralph Hasenhüttl és Julian Nagelsmann – töltött el 370 napnál többet a kispadon. Jesse Marsch 156, Domenico Tedesco 272 nap türelmet kapott.

A vezetők által várt kontinuitás eddig sokkal inkább stratégiai vezetői szinten érvényesült, hiszen Ralf Rangnick 2012–2020 között határozta meg a szakmai munka irányát (kétszer a kispadra is leült), míg Mintzlaff 2014-től dolgozik a projekten. Rangnick ünnepelt projektépítőként távozott (azóta a Lokomotiv Moszkva tanácsadójaként, majd a Manchester United megbízott trénereként inkább csak csökkentette reputációját, most osztrák szövetségi kapitány), maradt Mintzlaff, aki közben sportigazgatót is keres. Az ugyanis a Rangnick-utód Markus Krösche 2021-es távozása óta, már másfél éve betöltetlen pozíció, ami legalábbis szokatlan. A lipcseiek a Borussia Mönchengladbachnál remek munkájával feltűnést keltő, Marco Roséval összeszokott Max Eberlt szeretnék megszerezni, aki az év elején totális kiégés miatt ideiglenesen visszavonult.

„Ki akarok szállni, azt akarom, hogy semmi dolgom ne legyen a futballal, ne legyen rajtam felelősség. Csak Max Eberl akarok lenni. A Mönchengladbach mindent megtett annak érdekében, hogy maradjak, de ez rólam és az egészségemről szólt, nem a futballról” – jelentette ki Eberl könnyek között az emlékezetes sajtótájékoztatóján.

Német sajtóhírek szerint a magát kipihenő (?) Eberl és az RB Leipzig már a nyáron egyezségre jutott,

ám ezt a képet nemrég Oliver Mintzlaff árnyalta. A lipcseieknek ugyanis még meg kell állapodni a Mönchengladbachhal a sportigazgatóért járó „átigazolási kompenzációról”, hiszen Eberl 2026-ig szóló szerződést írt alá, mielőtt egészségügyi-pszichológiai okokból leköszönt, ám szerződését nem bontották fel. A Gladbach – különböző német médiumok eltérő mennyiségű pénzről írnak – 5–10 millió euró közötti összeget akar kapni Eberlért, a lipcseiek a zuhanyhíradó szerint félmillióról indították az ajánlatukat, tehát az alkudozás még eltarthat egy ideig.

Márpedig a Lipcsének nemcsak vezetőedzőre, hanem szakmai-stratégiai vezetőre is szüksége van, ez egyértelműnek tűnik. A klub az előző idényben elhódította a Német Kupát, de bajnoki pontszámban még mindig nem tudta felülmúlni az újoncként elért eredményt (67 pont), és nem sikerült állandó második hatalommá válnia a Bayern München mögött, a Borussia Dortmund előtt. Amikor Ralf Rangnick és Julian Nagelsmann együtt dolgozott a klubnál, akkor az egyik legjobb német szakmai stratéga és a legtehetségesebb vezetőedző koprodukciójára alapozhattak Lipcsében. De mindketten elhagyták az RBL-t, Rangnick utódlását nem sikerült megnyugtatóan megoldani, ahogyan a Nagelsmann után hozott két edzőt is felzabálta a klub.

Felvetődik a kérdés:

lehet, hogy az RB Leipzig a határait feszegeti és plafonba ütközik?

A Red Bull-futballbirodalmat megálmodó osztrák energiaital-milliárdos, Dietrich Mateschitz 2019-ben azt mondta, hogy 2022-ig Bundesliga-aranyérmet vár a klubtól (erre fogadott is Uli Hoeness-szel egy korsó sörben – veszített…). Az eredeti cél az volt, hogy a Leipzig minimum méltó vetélytársa legyen a Bayernnek, a legambiciózusabb álom pedig az, hogy meg is előzze, ehhez képest a rekordbajnok hegemóniája töretlen és egyre nyomasztóbb az egész német futballra nézve. A lipcseiek élvonalbeli tagságuk során sosem tudták 12 pontnál jobban megközelíteni a Bayernt a végelszámolásánál, és a futó szezonban is aligha reménykedhetnek ebben. Sikerült eljutni odáig, hogy a Dortmunddal együtt az RB Leipziget emlegetik a legnagyobb Bayern-kihívóként, ám a rekordbajnok fölénye totális.

Az egyik probléma, hogy gyakorlatilag minden ütőkártya a Bayern kezében van. A bajoroké a legnépszerűbb (bár nem a legnagyobb átlagnézőszámú – az a Dortmund), leggazdagabb, legmagasabb hazai és nemzetközi presztízsű, legjobban működtetett, legsikeresebb egyesület. Népszerűség tekintetében a tradicionális klubok szurkolótábora által gyűlölt Leipzig a skála másik oldalán van. Hazai és nemzetközi presztízsét korlátozza az, hogy nem képes Bayern-kihívóvá válni, csak a másod- vagy harmadhegedűs pozícióját tudja elfoglalni. Az igazi áttörést jelentő siker még akkor is várat magára, ha az előző idényben Lipcsébe került a Német Kupa, és a Bikák már bejutottak egyszer a Bajnokok Ligája elődöntőjébe (2020-ban, amikor a Bayern nyerte meg a sorozatot).

Speciális klubszerkezete, a Red Bull-klubhálózathoz tartozása és ambíciói valószínűleg tényleg a Lipcsét tennék hosszú távon a legesélyesebb Bayern-kihívóvá.

Ám Mateschitz most már aligha gondolkodik hosszú távban. Türelemből egyre kevesebb van.

Az átigazolási piacon „izomból” képtelenség lenyomni a Bayern Münchent, amely Sadio Mané és Mathijs De Ligt nyári szerződtetésével ismét erőt demonstrált. A Leipzignek eddig kivívott presztízse és a Red Bull-klubhálózat nem biztosít épp rossz alapot, ám mintha itt is lennének fennakadások. Egyértelmű, hogy a klubhálózat legértékesebb csapata a Leipzig, hiszen egy topliga élcsapata, rendszeres BL-induló. Ám az „eredeti” Red Bull-klub, tehát a Salzburg immár szintén rendszeres BL-résztvevő, miközben legalább olyan szinten domináns az osztrák bajnokságban, mint a németben a Bayern München. A két klub már sokkal inkább mellérendelt, mintsem alá-fölé rendelt entitás, vagy ahogyan pont Marco Rose fogalmazott (még a Salzburg edzőjeként): az osztrákok saját történetüket írják, fiataljaik fantasztikusan tudnak helyben is fejlődni, és játékosaik sora iránt érdeklődnek topklubok.

Az közismert, hogy az RB Leipzig legnagyobb játékosbeszállítója eddigi története során a Salzburg volt, amely 133 millió euró értékben 17 futballistát értékesített a testvérklubnak (plusz még egyet kölcsön is adott). A legutóbbi két idényben – Szoboszlai Dominik és Hvang Hi Csan leigazolása óta – viszont nem ment Salzburgból Lipcsébe egy játékos sem, igaz, már megszületett a megállapodás a szupertehetséges Benjamin Sesko 2023-as transzferéről.

Feltűnő, hogy a Salzburg toptalentumai közül sokan nem Lipcse irányába dobbantanak: Erling Haaland és Karim Adeyemi Dortmundba ment, Patson Daka Leicesterbe, Enock Mwepu Brightonba, Rasmus Kristensen és Brenden Aaronson Leedsbe, Munasz Dabbur Sevillába, Duje Caleta-Car Marseille-be, Mohamed Camara Monacóba, és a sort még folytathatnánk. Míg 2015–2019 között gyakran a Leipzig csapatába vezetett a legtehetségesebb salzburgiak útja, az utóbbi időben a játékosáramlás csordogálássá változott.

A legutóbbi 17 olyan salzburgi játékosból, akit legalább 10 millió euróért értékesítettek, csupán 4 kötött ki Lipcsében.

Sőt, olyan is akadt (Martin Hinteregger), aki morális okokból mondott nemet a Leipzigre – az osztrák válogatott védő 2016-ban inkább az Augsburgba szerződött, és kijelentette, ezt azért tette, mert a lipcseiek rendre lerabolják a Salzburgot, és fiókklubként kezelik azt, márpedig ő ezt salzburgi nevelésűként nem tolerálja. Ugyanakkor rebesgetnek egy gentlemen’s agreementről is, amely a háttérben megköttetett az UEFA és a Leipzig között, és arról szól, hogy a lipcseiek csak korlátozottan veszik igénybe a salzburgi tehetség-futószalagot; ugyanakkor az európai szövetség nem emel kifogást az ellen, hogy a Salzburg és a Leipzig egy kontinentális kupasorozatban induljon. Utóbbi tény (az UEFA bólintott, a két Red Bull-csapat már játszott is egymás ellen európai kupameccseket), előbbi puszta spekuláció, amelyet minden érintett tagadott és tagad, ráadásul jogi szempontból sem feltétlenül van realitása.

Az RB Leipzig túlkölteni biztosan nem tudja a Bayern Münchent. Partnerklubjait felhasználhatja erősítésekre, ám a Salzburg egyre inkább hasonló szintű csapat, semmint kistestvér, a többieknél pedig nem sok, azonnal bevethető, topligás szintű játékos van. A saját utánpótlásra egyelőre nem lehet alapozni: az ifjúsági BL-ben (amit a Salzburg már megnyert) a legutóbbi négy évben 2–3–14 a klub mérlege, az első csapatot nem árasztják el a lipcsei nevelésű fiatalok. És most még finoman fogalmaztunk.

Ezek után igazából csak akkor lehet áttörésben reménykedni,

• ha Lipcsében megtalálják a tökéletes – és hosszabb ideig összhangban dolgozó – vezetőedző–sportigazgató párost,
• berobban három-négy új igazolás,
• a mostani keret legjobbjai pedig nem akarnak mindenáron továbbállni.

Ez kicsit túl sok „ha”. Először tüzet kell oltani, s amennyiben Marco Rose sikerrel jár, erről az alapról lehet továbblépni. A rendkívül ambiciózus projektet a 2022-es kupagyőzelem ellenére megrekedés fenyegeti.

A következő hónapok kulcsfontosságúak lesznek. A következő vezetőedzőnek már telitalálatnak kell lennie, különben a kritikus hangok kórusa egyre hangosabb lesz. (…) Tedesco kirúgása nem csak egy sportkrízis jele – ez bármikor előfordulhat –, hanem fundamentális problémák kivetülése

– állapította meg Fabian Held, a Die Zeit jegyzetírója, aki szerint identitáskeresés is zajlik Lipcsében.

Az egyértelmű volt, hogy a villámgyors felívelés ütemét képtelenség a végtelenségig tartani. A következő hónapok – talán a következő két idény – viszont dönthet arról, hogy a lipcseiek csillaga továbbra is felfelé ível-e, vagy egyszerűen belesimul a Bundesliga élcsoportjának tagjai közé. Közel a dobogóhoz, de távol, nagyon távol az egyeduralkodó Bayern Münchentől és az igazi elittől, ahová Mateschitz vágyik.