Foci sport24

Törő, jó éjszakát!

Németh Ferenc / MTI
Németh Ferenc / MTI
Utolsó útjára kísérték a július 9-én, 67 éves korában meghalt Törőcsik Andrást, a magyar labdarúgás egyik utolsó zsenijét. A család kérésére a temetésen Egressy Zoltán író mondott beszédet, az alábbiakban ez a szöveg olvasható.

2019 októberében egy barátom megkért, hogy menjek ki vele a Pénzügyőr-pályára, csodát fogok látni. Törő edzésbe állt. Tisztában voltunk az állapotával, de azzal is, hogy ő, aki annyi váratlansággal rukkolt már elő – játékosként minden mozdulata meglepetés volt –, megint húz valami olyat, amire senki nem számít. Évekkel az életmentő, ám őt más dimenzióba juttató műtét után szó szerint talpra állt, állhatatos segítőjének köszönhetően megint mozgott – és most edz!

Hasonló izgalmakkal vártam a megjelenését, mint ‘77-ben a Bilbao, vagy ‘83-ban a Köln ellen, illetve rosszul mondom: mint bármelyik meccs előtt. Újpesten, a Népstadion szoborparkjában, vagy a tévékészüléknél ülve. Sokakkal együtt én is őt kerestem a játékoskijáró felé pillantgatva, és ő általában utolsónak jött ki. Nem a legnagyobb sztárt játszva – inkább azért, hogy ne figyeljék annyian, az előtte érkezőkre koncentráljanak.

A Pénzügyőr-pályára viseltes melegítőben kocogott ki. Sárga felső, szürke alsó. Az életét – ez túlzás nélkül elmondható – meghosszabbító masszőrrel passzolgatott, vezetgette a labdát. Megtört, fáradt, mégis tisztán felismerhető mozdulatokkal. Azzal a leírhatatlan, utánozhatatlan, lezser, laza kéztartással. Amikor alkalmi, aktuális mestere kérte, elfutott a szögletzászlóig, becsületesen megkerülte, nem csalt le egyetlen centimétert sem, belül talán megint gyerek volt, aki arra készül, hogy ha felnő, nagy játékos lesz. Aztán vizet kért, köszönöm szépen, mondta, jönni-menni kezdett, jó éjszakát, szólt váratlanul, dél volt, verőfényes napsütés, megint megköszönt valamit, és megint jó éjszakát kívánt, zavarba ejtő módon mindenkinek, aki ott álldogált, aki mellett elment, aki szembe jött vele.

Az edzés végén fotók készültek, türelmesen viselte, hogy mellé álltak, átölelték, rajtam „unending” feliratú pulóver volt, végtelent jelent, éreztem, mennyire autentikus ez abban a pillanatban. Átfogtam a törékeny vállát, mielőtt kattintottak rólunk is egy képet, megint mély érzelmeket keltett a pillanat, mint régen, mint minden pillanat, amely vele kapcsolatos. Megfoghatatlan, észérvekkel megmagyarázhatatlan dolog. Unikális csodafaktor.

Sokunk számára a világ legjobb játékosa volt.

Jól tudjuk, hogy voltak, vannak nála jobb statisztikai adatokat produkáló,  eredményesebbek futballisták. Mégis így érzi, aki látta őt játszani.

Élete nagy sikerek és döbbenetes tragédiák sorozata. Egy – ha nem több – nemzedék idolja. Nem kell számmisztikusnak lenni ahhoz, hogy feltűnjenek érdekességek a születési idejével kapcsolatban. 1955 ötödik hó elseje. Összesen három szám. Az 1-est nem kell magyarázni. Aztán vannak az 5-ösök. Csillagos ötösök. „Az Újpest-pályán egy csillag ragyog, Törőnek hívják a csillagot. ” És van még a 9-es. Törő az örök kilences. Aki kilencedikén halt meg. Nyáron ugyan, de klasszikus meccsnapon: szombaton.

Sokan próbálták megfejteni a titkát. Ám lehet róla könyvet írni, lehet elmélkedni órákig, napokig, hetekig: nemigen fog menni. Mert hát hogy lehetne megfogalmazni, mitől volt ő az ifjúság, a boldogság? A lobogó, hosszú, szőke haj? A megcsillanó lánc a gyönyörű lila vagy meggypiros mezen? Az összetéveszthetetlen mozdulatok, a cselsorozatok? Az angyali, csibészes mosoly az arcon? Vagy az ugyanúgy hozzátartozó bukások, fájdalmak, nemsikerülések? Megmagyaráz bármit is, vagy könnyebb, ha haragszunk egy zalacsányi fára, egy portugál bíróra, egy tatabányai védőre? Ami vele történt, az mind kellett a teljességhez. A törőcsikséghez. Ami őt nem nagyon érdekelte, miért is érdekelte volna, ő a Törőcsik volt a törőcsikségből.

A jófiúkat könnyű szeretni. Ő tékozló volt, öntörvényű, megváltoztathatatlan, betörhetetlen, szabálytalan a pályán és a pályán kívül is – mégis mindenkinél jobban szerették. Éppen ezért imádta és irigyelte mindenki. Néhány nappal a halála után gyertyagyújtást szerveztek az Újpest-stadionnál. Félórával a meghirdetett kezdés előtt Fradi-mezben érkezett valaki. Lila mezesek gyűltek köré, és megölelték. Halálában ezt is elérte.

Törőcsik András elsősorban természetesen a családja, illetve az Újpest-család halottja, de mindenki másé is. Mert magukat is szerették benne, akik látták, ismerték. És most magukat is siratják. Az illúziót, hogy mi is ilyenek lehettünk volna. Pedig ilyen csak ő lehetett. Könnyedén játszott, azt mondják, a körülményekhez képest viszonylag könnyen is halt meg. Nem harcolt, ahogy – látszólag – a pályán sem. Én máshogy gondolom. A flegmaság, biztos vagyok benne, nagyon is lelkiismeretes belsőt takart.

A teljes cikket előfizetőink olvashatják el.
Már csatlakoztál hozzánk? Akkor a folytatáshoz!
Ha még nem vagy a 24 Extra előfizetője, ismerheted meg a csomagokat.

Már előfizető vagyok,

Olvasói sztorik