Dybala a Juventusban örök ígéret maradt, most Rómában, Mourinho mellett mutathatja meg zsenijét

Vannak olyan futballisták, akikről mindenki tudja, mekkora istenadta tehetségek, de amikor elkezdenek kikopni az elitből, úgy gondol rájuk vissza a sportágat övező közeg, mint beváltatlan, elpocsékolt ígéretekre. Hogy csak a legközelebbi példákat említsük: a tavaly szeptemberben mindössze 30 éves korában Katarba igazoló James Rodríguez vagy a két évig az Arsenal kispadján csücsülő, majd csupán 31 évesen Törökországba hazatérő Mesut Özil. Paulo Dybala egyelőre azért nem tart itt, de az idei piacot és azt elnézve, hogy az együttesek nagyjából úgy táncolták körbe, mint egy enyhén szagosodó hústerméket,

amennyiben a római kaland csalódással végződik, nem valószínű, hogy lesz visszaútja a csúcsra.

Pedig önmagában a képességei alapján ennek fel sem kellene vetődnie. Két évvel ezelőtt még a Serie A MVP-jének választották és amikor pályára tudott lépni a Juventusban, nem érhette panasz a ház elejét. Az AS Roma olyan kaliberű labdarúgót szerzett a személyében, amilyen Francesco Totti óta nem öltötte magára a csapat mezét. A legnagyobb probléma két mondattal ezelőtt keresendő: amikor pályára tudott lépni…

A 2018-19-es évadban 30, a 2019-20-asban 33, a 2020-21-esben 20, míg a legutóbbiban 29 bajnokin szerepelt. Ha azt nézzük, hogy hányszor jelölték a kezdőcsapatba, ennél jóval kellemetlenebb a helyzet. Újfent időrendben (a múltból a jelen felé haladva) a kezdő sípszó idején 24-szer, 25-ször, 14-szer és 26-szor tartózkodott a gyepen. Egyrészt azért, mert

egy év alatt két-három-négy különféle sérüléssel küzd meg, s ez szétszabdalja a teljesítményét, vagyis folyamatosan újra meg újra formába kell lendülnie.

Másrészt azért, mert talán nem véletlen, hogy James és Özil pályafutása hasonlatos az övéhez. Mind a hárman ballábas, irányítói vénával megáldott játékosok (még ha az előbbi kettő inkább előkészítő is, szemben a rendkívül gólerős Dybalával), akik a játéktér nagyjából ugyanazon területén operálnak. Ha 10-15 évvel korábbat írnánk, egyértelmű és megingathatatlan helyük lenne a csatárok mögött, de a favorizált formációk és a támadó középpályásokkal szemben támasztott elvárások változása miatt az edzőiknek állandó fejtörést okozott, hogy a rangadókon, a fontosabb mérkőzéseken hova jelöljék őket. Massimiliano Allegri, Maurizio Sarri és Andrea Pirlo is rendszeresen sakkozott azzal, ki ellen, hol küldje harcba Dybalát. Ha egyáltalán…

Ha Cristiano Ronaldo nem költözik Torinóba, az argentin talán ma is a Juventus tulajdonát képezi, mert minden máshogyan alakul. Az egy dolog, hogy a portugál valódi területet is elszívott Dybalától, de ha fel is fért Ronaldóval együtt, kisebb szerepet kapott a kapu előtt, és kénytelen volt elvégezni azt a melót CR7 helyett, amit előtte neki végeztek el. A 2018-19-es évadban ez még nem bukott ki olyan nagyon, de a Ronaldo nélküli idők 3,9-es kilencven percenkénti nyomásgyakorlása helyett 4,6-szor, majd 4,5-ször helyezte nyomás alá az ellenfeleket. Több futás, több szerelési kísérlet. Nem éppen ez az, ami kihozta belőle a maximumot.

Ronaldo megérkezett, és történt, ami történt, eljutottunk az idei nyárig.

Dybala tervei nem úgy alakultak, ahogyan arra számíthatott, de 28 évesen új lehetőséget kapott: egy újjáépülni igyekvő csapatot, amely förtelmesen ki van éhezve a sikerre, mögötte egy várossal, amely förtelmesen ki van éhezve a sikerre meg egy egykori topedzővel, aki förtelmesen ki van éhezve a sikerre. Megkapta a tökéletes esélyt a bizonyításra és a megváltásra.

Paulo Dybala a legjobb korban lévő támadásgenerátor. Kiváló a labda előrejuttatásában akár passzal, akár labdacipeléssel, elit módon helyezkedik a veszélyes átadások fogadóoldalára, messze átlagon felül képes helyzetbe kerülni, állandó veszélyt jelent az ellenfelekre a lövéseivel és emellett nem is veti meg a mezőnymunkát, ha azt kérik tőle. Az előzőekben taglalt, pályán kívüli problémákon túl egy gyenge pontját lehet megjelölni: nem a leghatékonyabb a lövéskiválasztása. Hihetetlenül sokat céloz viszonylag távolról, a tizenhatos vonalának környékéről, nem csoda, hogy a kísérleteinek átlagos távolsága tavaly 21,9 méter volt – a Serie A legeredményesebb csatáraival összehasonlítva ez már-már elképesztő is: Edin Dzeko: 10,6 m, Tammy Abraham: 12,2 m, Victor Osimhen: 13,6 m, Dusan Vlahovic: 13,9 m, Ciro Immobile: 15 m.

Ezen kívül viszont

szinte egyedül képes megszervezni egy csapat offenzíváit,

plusz új klubjánál, az AS Románál – feltételezve, hogy maradnak a tavaly jól beváló 3-4-2-1-nél – a taktikai beilleszthetőség sem tényező. Ha Nicoló Zaniolo marad, akkor a felső három pozícióba el kell osztogatni a játékperceket Zaniolo, Pellegrini, Dybala és Abraham között, de ez már tényleg részletkérdés.

A korábbiakban nagyon élénken érdeklődő Inter visszalépése után esetleg a Napoli jöhetett volna még szóba, ám Dybala a Roma mellett döntött. Mind a játékos, mind a klub engedett a megegyezéskor. Az argentin lejjebb adott a bérigényéből – a hírek szerint végül évi 4 millió körül állapodtak meg –, a fővárosi csapat pedig belement, hogy mindössze hároméves szerződést írjanak alá, amibe belekerült egy elég alacsony, csupán 20 millió euró körüli kivásárlási összeg. Némely beszámoló alapján az ezt megadni kívánó esetleges vevő által felajánlott fizetést meccselheti a Roma, így magánál tartva a labdarúgót, de azét jól látszik, hogy a két fél nem feltétlenül áll egy szinten.

Éppen ezért Dybala szenzációs lóra tehetett ezzel a transzferrel. Mourinho utóbbi állomáshelyeit, no meg az utána maradó poklot elnézve nehezen hitte és hiszi el az ember, de lehet, hogy éppen ő az az utolsó nagy alkotóelem, aki berobbantja a hengert. A rómaiak a Konferencia Ligában elért győzelem nyomán a tavasszal végre kupát emelhettek a magasba, Abraham után újabb ligaelit-támadót gyűjtöttek be és Dybala érkezése akár újabb nagy neveket is meggyőzhet. Ha általa Mourinho hozzájutna két-három további klasszishoz, akkor az egyelőre kissé lefitymált Roma bajnokesélyessé léphetne elő.

Dybala pontosan azokkal az energiákkal találkozhat, amelyekre a pályafutásának szüksége van. Egy csapattal, amelyet központi szerepben ráncigálhat el a sikerig és egy várossal, amely ezerszeresen meghálálja, ha adnak neki. Ahelyett, hogy örök tehetség maradna, most az Örök Város színpadán bizonyíthatja be az őt elengedő Juventusnak, az őt másnak meghagyó olasz gigászoknak és a calcio közegének, hogy igenis klasszis játékos.