Foci

A brazil szélső, akiért a Barca eladta a jövőjét

CHANDAN KHANNA / AFP
CHANDAN KHANNA / AFP
Nyár elején még úgy tűnt, az Arsenal mezét öltheti magára, majd a Chelsea bejelentkezett egy jobb ajánlattal a Leeds Unitedhez – a felek pedig készültek az orvosi vizsgálatra. A kivizsgálás sosem történt meg, Raphinha – a szóban forgó átigazolás főszereplője – nemet mondott. Egyetlen egy csapatot akart, amely kis túlzással el is adta érte a jövőjét, Xavi és a Barcelona pedig megszerezte az álomszélsőjét.

A katalánok pénzügyi problémái elég jól dokumentáltak, nem nagyon lehet olyan futballszerető ember, aki az elmúlt hónapokban ne hallott volna arról, miféle trükközések kellenek a klubtól akár csak a mindennapi működéshez, na meg új játékosok átigazolásához.

Joan Laporta a tavalyi kinevezése óta egyfolytában a Josep Maria Bartomeu-féle elnökség maradékait próbálja elkaparni, és igen hatékonyan teszi mindezt – az más kérdés, hogy egyben igen kérdőjeles értékítélettel.

Kapcsolódó
Lewandowski a zsákban, a jövő a zaciban: előremenekül a Barcelona, utána az özönvíz
Úgy tűnik, a Barcelona mindent zaciba csap annak érdekében, hogy visszatérjenek a sikerek. Kerül, amibe kerül. Na, de mi lesz, ha nem válik be a stratégia?

A Barcelona hihetetlen módon kiszolgáltatta a jövőjét azért, hogy az idei nyáron nagyot gurítson az átigazolási piacon. Hogy mindez évek múltán bekéri-e az árát, azt csupán a jósok tudják megmondani. Két dolog biztos csak:

  • észveszejtően veszélyes ez a művelet, mert előállhat olyan helyzet, ahol a klub letolt gatyával, mindenféle eszköz nélkül marad, ugyanakkor
  • a teljesen jogos kétségek ellenére az erősítés egészen jól sikerült.

Robert Lewandowski a világ jelenlegi egyik, ha nem legjobb labdarúgója, Franck Kessié és Andreas Christensen mindketten kiváló futballisták, az Angliából a hírek szerint 58 millió euróért (plusz bónuszokért) begyűjtött Raphinha pedig pontosan olyan szélső, amilyet Xavi szeretett volna, emellett 25 éves korára való tekintettel simán értékesíthető lesz, ha kiszolgált a gránátvörös-kékeknél.

De milyen játékos ő? Ki ez a brazil cselgép, akiért a sportág három gigásza, a Chelsea, az Arsenal és a Barcelona heteken át ölre ment?

Cselgépek a vonal mellett

Amikor Xavit kinevezték novemberben, néhány alapelve kristálytisztán kiviláglott az első pillanattól kezdve: a többi közt, hogy az elmúlt évekkel ellentétben nem magasra tolt, hanem befelé húzódó szélső védőkkel képzeli el a játékot, a szélességet pedig a szélső támadók adják. Ráadásul kifejezetten specifikus szerepben, rengeteg egy-az-egy elleni párbajt felvállalva, azzal a feladattal felruházva, hogy mindenképpen próbáljanak meg áttörni az ellenfelek védelmén. Már az első hetekben is ragaszkodott ehhez, amikor pedig még nem állt rendelkezésére a megfelelő emberanyag és ifiket kellett bedobálnia. Amikor aztán Ousmané Dembélé felépült, pazar eszközt kapott és az egyéni képességek terén frenetikus francia brillírozott, a legszebb napjait idézte.

Michael Reaves / GETTY IMAGES NORTH AMERICA / Getty Images via AFP Raphinha még a Leeds játékosaként a drukkerek ünnepli a bennmaradást.

Dembélé végül – annak ellenére, hogy ő, az ügynöke és Laporta kabaréba illően nyilatkozott a nyilvánosság előtt az ügyről hónapokon keresztül – hosszabbított. Ansu Fati remélhetőleg rendbe jön fizikailag a 2022-23-as évadra, így egy-egy kiválóan cselező szélső a jobb és a bal oldalra is jutott a keretben (Ferrán Torres leginkább a felépülni próbáló Fati helyett kapott lehetőséget, de ő egy más típusú játékos). Csakhogy két brutálisan sérülékeny focistáról beszélünk, a katalánok így kinéztek egy harmadikat, aki azon túl, hogy mindkét oldalon képes szerepelni, vagyis Fati és Dembélé alternatíváját is képezi, egyébként van azon a szinten, hogy az aktuális formától függően akár kezdjen is.

Mélység is minőség egy személyben – a brazillal kiegészülve a Barcelona támadósora egészen rémisztő képet fest.

LÉPJ BE A FOLYTATÁSHOZ!
A legjobb magyar focis tartalmak továbbra is a Sport24-en. Ezt a cikket 24.hu-s regisztrációval érheted el, amivel mostantól más témákban is exkluzív írásokat, hírleveleket olvashatsz.
Olvasói sztorik