A csúcstartó Illovszky kapitányt kifúrták, majd másodszorra ötvenéves rekordot állított fel

Hogy ki volt a magyar labdarúgás két legsikeresebb szövetségi kapitánya, arról fölösleges vitatkozni, hiszen csak kettő vezette vb-döntőbe a magyar labdarúgó-válogatottat, időrendben Dietz Károly dr. (1938) és Sebes Gusztáv (1954). Eb-dobogóra pedig Baróti Lajos irányításával állt a címeres mezes csapat (1964-ben), míg a kontinens legjobb négy csapata közé mindmáig utoljára, immár ötven éve, a Baróti segítőjeként a bronzérem elnyerésében szintén szerepet vállaló Illovszky Rudolf vezette honfitársainkat.

A legalább tíz meccsen vezénylő szakvezetők örök listája a beszédes számok alapján így fest:

1. Illovszky Rudolf (1966-tól 10 mérkőzés) 85 %
2. Sebes Gusztáv (1949-től, 69) 81,1
3. Herzog Ede (1911-től, 23) 76,0
4. Gallowich Tibor (1945-től, 18) 75,0
5. Mezey György (1983-tól, 30) 68,3
6. Ginzery Dénes (1939-től, 12) 66,6
7. Baróti Lajos (1957-től, 80) 65,0
8. Baróti Lajos (1975-től, 37) 63,5
9. Kiss Gyula (1921-től, 23) 63,0
10. Egervári Sándor (2010-től, 34) 61,7
11. Minder Frigyes (1908-tól, 13) 57,6
12. Dietz Károly (1934-től, 41) 57,3
13. Jenei Imre (1992-től, 14) 57,1
14. Bicskei Bertalan (1998-tól, 36) 56,9
15. Illovszky Rudolf (1971-től, 29) 56,8
16. Marco Rossi (2018-tól, 45) 56,6

Illovszky első kapitányi periódusában egészen kiemelkedő mérleget produkált.

Hálából a sporthivatal akkori elnökhelyettese egy döntetlent, majd nyolc egymás utáni győzelmet követő indifferens lipcsei vereség után fúrni kezdte őt…

Ha 1967-ben Illovszky a posztján marad, akkor talán nem esik ki a válogatott az 1968-as Eb negyeddöntőjében – az NDK-ból hazaparancsolt utód, a hibát hibára halmozó Sós Károly 2-0-ra és 0-3-ra jutott a szovjet csapattal szemben –, s roppant valószínű, hogy 1969-ben nincs se Marseille, se lemaradás a vb-ről. Elvégre Illovszky még második szakvezetői időszakában is 56,8 százalékot produkált, már azon túl, hogy (idáig) fél évszázados cezúrát létesített 1972-ben az eredményesség tekintetében, pedig akkor már relatíve gyengébb garnitúrája volt, mint a hatvanas években.

Az Eb négyes döntője mellett a futballban amúgy nem sokat számító olimpiai torna müncheni ezüstérmével is fél évszázada megközelíthetetlen. Jelen állás szerint az sem volna váratlan, ha e két határvonal újabb ötven esztendeig létezne.

A kapitányi etalon azonban Sebes Gusztáv.

A vb-döntővel együtt 69 mérkőzésen több mint 80 százalékkal. Éppen ötven találkozón vezette diadalra a csapatot, és együttese csak hétszer maradt alul. A berni felállást alighanem túlgondolta, de hát nem mindenki Mario Zagallo, hogy tobzódjon a vb-döntőkben. A többség számára az ilyesmi csak egyszer adatik meg az életben, s az a többség az univerzum elenyésző kisebbsége. Amúgy sem csupán Sebes variálása miatt vesztett a válogatott 1954-ben. Szepesi Györgyről szokták emlegetni, hogy a csapat tizenkettedik játékosa volt. Szepesit a barátomnak mondhattam, még véletlenül sem ellene írom: a tizenkettedik játékos Sebes volt.

Csodálatos Baróti 65 százaléka első nyolcvan kapitányi mérkőzésén. Ám az ősz mester, aki nem egyszer megtisztelt azzal, hogy meghívott magához a Szilágyi Erzsébet fasorba, gyakran említette: „A pechhel jártam karonfogva.” Kétségtelen, az 1962-es és az 1966-os vb-negyeddöntő egyaránt roppant balszerencsés vereséggel zárult, miközben a válogatott mindkét alkalommal világbajnoki döntős színvonalon mozgott. S az 1964-es Eb-elődöntőben a spanyoloktól a kétszer negyedórás ráadásban elszenvedett 2-1-es vereség is lehetett volna győzelem… A kulturált Baróti maga is sokszor kihívta a sorsot, mert saját bevallása szerint is gyakran hibázott, ám talán csak az Eb-bronzérmes csalódásban – tetszik érteni, Eb-bronz és csalódás – van elsőrendű szerepe, mert nem vetett gátat az Albert, Tichy ellentétnek. Azért azt a 80 meccset, amely összesen 117, sőt – a válogatóbizottsági néggyel együtt 121 – rengetegen megirigyelhetnék tőle!

Herzog Ede 76 és Gallowich Tibor 75 százaléka szintén megér egy misét. Herzogé azért, mert kalapemelésre kötelező eredménysora 1911 és 1914 között született, s fényesen bizonyítja, milyen dicsőséges múltja van a magyar futballnak. Az FTC pályáját 1911-ben, az MTK-ét 1912-ben avatták, a ferencvárosi stadion első válogatott mérkőzésén 25 ezren, a címeres mezesek Hungária úti premierjén 30 ezren gyűltek egybe. A labdarúgás hazai hódítása maga volt a diadalmenet. Akárcsak a kapus, újságíró, Vasas-edző és szövetségi kapitány, az alig ötvenegy éves korában elhunyt Gallowich pályája. E szakvezetőnél debütált a válogatottban Grosics, Bozsik, Zakariás, Puskás Ferenc, Hidegkuti, továbbá Deák Ferenc, Kubala László, „Fedák Sári”. Még szép, hogy csak négyszer vesztett a csapat, egyszer a 90. percben kapott góllal, Torinóban (2-3), az olaszoktól.

Dietz negyvenegy találkozón elért 51,7 százaléka sem semmi.

A kétszeres kapitánnyal – merthogy a szövetségi kapitány budapesti rendőrfőkapitány is volt – kilencszer kapott ki a válogatott, ötször a squadra azzurrától. Az 1938-as vb-döntőben (2-4) és Dietz utolsó meccsén, 1939 júniusában (1-3) is az olaszok voltak az ellenfelek, a szakvezetőt Itália hallatán nyilván kirázta a hideg. Meg attól is, hogy a válogatott hazaérkezésekor tömegtüntetés zajlott ellene a Keleti pályaudvaron. A vb-ezüstérem miatt. Már nem érem meg, de térden csúsznék az előtt, aki döntőbe vinné a válogatottat a világbajnokságon! Harminchat éve hiába reménykedem pusztán a vb-szereplésben is…

Úgyszintén jobb időkben bíztak a leggyengébben teljesítő szövetségi kapitányok. Ők a következők:

1. Verebes József (1993-tól, 12 mérkőzés) 20 %
2. Mészöly Kálmán (1994-től, 12) 37,5
3. Gellei Imre (2001-től, 23) 39,1
4. Csank János (1996-tól, 19) 39,4
5. Lothar Matthäus (2003-tól, 28) 44,6
6. Erwin Koeman (2008-tól, 20) 45,0
7. Bernd Storck (2015-től, 25) 46,0
8. Várhidi Péter (2006-tól, 16) 46,8
9. Máriássy Lajos (1924-től, 14) 50,0
10. Nádas Ödön (1932-től, 17) 50,0

Verebes „mágus” második kapitánysága egészen különlegessé vált egyetlen győzelemmel (Luxemburg ellen 1-0 az Üllői úton, igaz, már az is felmagasztosult a 2017-es luxembourgi égés óta), továbbá két döntetlennel és hét vereséggel. Ezek közül a legsúlyosabb a hollandoktól Eindhovenben elszenvedett 7-1 volt. A mérkőzés után Illés Béla sápadt arccal állt a busz előtt. Gondoltam, a hetestől annyira halovány. Mire megkérdezte: „Tudod, mit mondott nekem a mester a meccs előtt?” – Mit? „Hogy itt ez a vén, öreg Rijkaard, egyszerűen megszívatod…”

Hét-egybe torkollt Csank János működése is, kiegészítve egy sima belgrádi ötössel. A kinti tréningre nem jutottam be, mert zárt kapus volt az edzés. Azt hittem, lesz valami titkos fegyver, de megint csak Szavicsevicset és Mijatovicsot láttam, a tizenkét kapott gólt számláló magyarok nem voltak sehol…

Lothar Matthäus alatt sem tűntek elő. Magam kedveltem a németet, az edzőtáborokban még mindig ragyogóan futballozott, és tökéletesen látta a labdarúgást, majd kiállt a mikrofonok elé, és halálos nyugalommal igyekezett hülyíteni azt, akit lehetett. Ötös nyeretlenségi sorozata volt, amikor lekötötte Antiguát és Barbudát. A kellemetlen szériát a 159 miami érdeklődő előtt kivívott 3-0-s siker megmentette. Matthäust nem.

Erwin Koeman sem járt jobban, őt honfitársai kaszálták el. Utolsó magyar kapitányi találkozóján a hollandok 6-1-re nyertek Amszterdamban honfitársaink ellen. Akkor még nem tudtuk, hogy lesz Amszterdamban 8-1 is, nem ide.

Egervári Sándor azzal együtt benn van a legjobb tízben. Ez azért is figyelemre méltó, mert a hetvenes évek után a Top Tenben csak ketten rúgtak labdába: Mezey György és Egervári. Mezeynek azonban kategóriákkal különb készlete volt, mint korábbi segítőjének. Marco Rossi sem dúskál, azért is nagy szám a wolverhamptoni 4-0. Ám ahhoz, hogy az olasz tréner a tízbe avanzsáljon, 62 százalék közvetlen közelébe kellene kerülnie. Ez legalább olyan nehéz, mint a vb-részvétel kivívása. Az Eb-vel a szakvezető abból a szempontból nem „jöhet”, hogy Egervári idejében (korábban meg pláne) nem volt huszonnégyes a mezőny, és nem nyíltak részvételi kiskapuk.

A futball amúgy is az a játék, amelyet nagy kapura játszanak.