Az északiak nem akármilyen ágon vívták ki a kivételes diadalt: az előző három Eb győztesét egyaránt felülmúlták. Először az 1984-ben aranyérmes franciákat verték 2-1-re. Ez az után történt, hogy gól nélküli döntetlent játszottak Anglia együttesével, majd 1-0-ra kikaptak a házigazda Svédország legjobbjaitól. A Det fri Aktuelt című koppenhágai újság azt írta: „Dánia számára máris befejeződött az Eb.”
Nana.
A franciák elleni 2-1 után – a korabeli beszámoló szerint –
Flemming Povlsen kiemelte helyéről a szögletzászlót, azzal futott mámorosan körbe, John Sivebæk a fejéhez kapva zokogott boldogságában.
Kim Vilfort aznap nem játszott. Arról értesítették, hogy hétesztendős kislánya, Linne leukémiás. Azonnal hazautazott, mindenki biztosra vette, hogy nélküle fejeződik be az Európa-bajnokság. Ám a döntőre a felesége visszaküldte Göteborgba, mondván: „A gyereknek is azzal szerzed a legnagyobb örömöt, ha Dánia hőseként térsz haza.”
Ahhoz persze túl kellett jutni az elődöntőn a címvédő hollandokkal szemben. Jens Brinch, a dán rádió riportere azt mondta: „ A játékosok jó része már szabadságon volt, amikor megtudta, hogy szerepelhet az Eb-n, ennek ellenére együttesünk valódi csapatként jelentkezett a tornán. Az elődöntőbeli sikerhez azonban csodára lenne szükség, mert a realitás azt mondatja velem: a világsztárok holland válogatottjával szemben kevés az esélyünk.”
Noha május vége felé már el lehetett képzelni, hogy a boszniai mészárlásért kizárják a jugoszláv válogatottat, két nappal a hó vége előtt az Európai Labdarúgó Szövetség a walesi Newportban megtartott ülésén úgy határozott, marad a nyolcas mezőnyben a már a helyszínen tartózkodó délszláv együttes. Lennart Johansson elnök kiemelte: „Az UEFA nem politikai testület, ezért a sportszempontok alapján határoztunk.”
Majd másnap ugyanő értesítette a dánokat: készüljenek!